Századok – 1989
Tanulmányok - Péter Katalin: Női családfők Sárospatakon a 16. és 17. században V–VI/563
572 PÉTER KATALIN után, 1704-ben volt igen sok puszta telek; sokszor feljegyezték, hogy egyes telkeken „utódok" laknak. Az utódok azonban - a megjegyzésekből többször is kiderül - felnőttek. Az 1704-i urbárium szerint csak két apa árvái szerepelnek a Külsőváros lakói között. Az árvák rendkívül kis száma utalhatna talán a szülők viszonylag hosszú életére. Ez a következtetés azonban elhamarkodott volna. Mert nem személyek hosszú élete, hanem a szülői szerepet ellátó pár bármelyik tagjának könnyen pótolható volta tarthatta a gyermekeket viszonylag sokáig családi gondoskodás alatt. Az a tény pedig, hogy a szülő-páros egyik vagy másik tagját halála esetén milyen gyakran pótolták, a sorozatos házasságokkal függ össze. Mind férfiaknál, mind nőknél sokszor fordult elő egymás után több házasságkötés. Férfiak esetében ez az urbáriumokból ritkábban derül ki, mint ahogyan rendszerint nem utalnak családi állapotukra sem. A városi könyvbe bejegyzett örökösödési ügyeknél azonban sokszor van szó előző feleségekről. Az egész időszak legtöbbször házasodó férfia valószínűleg Szakmári András volt, aki 1631-ben a negyedik feleségével élt.2 2 Nők többszöri házassága viszont nem egyszerűen gyakori, de általános szokásnak látszik. A „Vér Miklós felesége, ki azelőtt Kőmies Ferencné volt" meghatározás 1588- ból," vagyis az előző férj megnevezése szinte formula asszonyok peres ügyeinél vagy végrendelkezésük esetében. Még lánynéven szereplőkről is kiderülhet, hogy több férjük volt. így Bakaj Kata például 1604-ben „néhai vitézlő Ferenczy Gergelynek, mostan pedig vitézlő Dekanj Lőrincnek felesége".2 4 Az asszonyok természetesen vitték magukkal gyermekeiket az új házasságba. Még akkor is így volt, ha elköltöztek, Thuri Mihály özvegye például az 1704-i urbárium szerint „Gávára férjhez ment, a fiát maga mellett tartja, idevaló jobbágy". A katolikus anyakönyvből még az újraházasodás arányaira is lehet bizonyos mértékig következtetni. 1697-ben 17 katolikus menyasszony közül 5 volt özvegy; 1698-ban 18 menyasszonyból 9. A sorozatos házasságok végeredményben - több más, ugyancsak ható tényezőt kiegészítve - segíthetnek megmagyarázni mind az árvák feltűnően alacsony számát, mind a telektulajdonos-lányok ritka előfordulását. Mert a gyermekek élhettek szülőszerepet ellátó személyekkel egy kötelékben akár úgy is, hogy mindkét vér szerinti szülejük meghalt; a mostohaanya mellett feltűnő új férj pótolhatta a vér szerinti apát illetve a mostohaapa új felesége a szülőanyát. Ez a gyermekeknek bizonyos korukig nyilván előnyös volt, öröklésük esélyeit viszont nagy mértékben csökkentette, jóllehet a mostohaapák halálát nem kellett kivárniuk. A mostohaanyák viszont általában a gyermekek előtt örököltek, és így jócskán kitolhatták az örökség átvételének időpontját. Mind felnőtt fiúk, mind felnőtt lányok éltek együtt özvegy női családfőkkel. A fiúkat talán feltüntették az urbáriumok „filii" rovatában is, de bizonyosan utalnak rájuk megjegyzések. így 1648-ban özvegy Kálmán Mihályné „fia várhoz való szolga, szűcs". Vagy 1657-ben Eötvös 22 Protoc. 1. 256. 23 Uo. 86. 24 Uo. 152.
