Századok – 1989

Könyvismertetések - Juhász Kálmán: A csanádi püspökség története (1307–1386) A csanádi püspökség története (1386–1434) (Ism.: Galla Ferenc) III–IV/547

544 KÖNYVISMERTETÉSEK 548 luccai káptalani levéltár legrégibb eredeti darabjai a vatikáni levéltár anyagával vetekednek! A magyar egyházmegyék múltjának felkutatása idóben és szorgalomban, anyagi áldozatokban és kutató leleményességben összehasonlíthatatlanul nagyobb feladat, mint a nyugati egyházmegyék történetének megírása. A szerző hangyaszorgalommal összegyűjtötte a különféle kiadványokban fellelhető egyházmegyei adatokat, átnézte a hazai gyűjtemények középkori anyagát és a magyar vatikáni kutatók kéziratgyűjteményeit. A legtöbb és legértékesebb anyagot a vatikáni levéltár - ez a mare magnum - adta főképpen a pápákhoz intézett folyamodványokból (supplicatio), a bullákból és a pápai tizedszedők jegyzékeiből. A többnyire elszigetelten álló, rövid és hasonló természetű adatok sokasága nem ad lehetőséget a terjedelmesebb folyamatos elbeszélésre, ezért az előadás csak mozaikszerű képet nyújthat a múlt eseményeiről és személyiségeiről. A szerző igyekszik analógiákkal kitölteni a történeti lakunákat, de bölcs mérséklettel tartózkodik attól, hogy légüres térben szellemi tornajátékot végezzen a valóság rovására. Nem hiányoznak a szükséges magyarázó kitérések, mint a középkori búcsúengedélyezésekről, a püspöki és egyéb javadalmak kúriai értékeléséről s egyéb római különlegességekről, eljárásokról. Mindez azonban nem elegendő ahhoz, hogy az adattömeg okozta nehézkességet megszüntesse. Ha a mai papírhiány nem kényszerítette volna a szerzőt kiadványainak nagyméretű elhatárolására, bizonyára még jobban csökkentette volna az anyagközlésben tapasztalt hézagszerűség hátrányait. A püspökség történetét voltaképpen az egymást követő püspökök életrajzaiban találjuk meg. Ez a külföldön is elfogadott módszer a dogmatikában gyökerezik, de tekintettel a középkori adatok csekélységére és egymásközti lazaságára, magyar vonatkozásban talán az egyedül járható út. A megyéspüspök, az apostoli utód kezében futnak össze az egyházkormányzat szálai, ő az összekötő kapocs a világegyház legfőbb tekintélyéhez, a pápához és ugyancsak ő képviseli megyéjét kifelé, a politikai hatalom előtt. A püspök tekinthető tehát a történeti polarizáció magvául is. Az adatok csekélysége és hézagossága itt is minduntalan kiütközik. Olykor alig találunk adatot, hogy azon át, mint egy szűk résen, megfigyelhessük a jövendő főpásztor szellemi és lelki fejlődésének vonalát, egyéniségének kialakulását. Máskor éppen a kormányzás ténye marad homályban és inkább csak politikai és diplomáciai tevékenysége domborodik ki. Önmagában ez is fontos mozzanat, mert rávilágít az egyház s az állam sokoldalú kölcsönhatásaira. Ezt a szempontot a szerző igyekezett mindenkor megfelelőképpen kiemelni. Az életrajz nem szorítkozik csupán a főpásztor életének ismertetésére, hanem kiteljed mindazokra a mozzanatokra is, amelynek az ő kormányzásával kapcsolatosak vagy az ő püspökségének idejére esnek az egyházmegye területéről. Ily módon a püspök személyében összpontosul az egész egyházmegye élete. Az életrajzokkal kapcsolatban felvetődik egy kérdés, mely a csanádi egyházmegye szűk keretein túl országos jelentőséget rejt magában. Szembetűnő, hogy a középkor végén a magyar püspökök több-kevesebb idő után esetleg ismételten széket cserélnek és gyengébb javadalmazású püspökségből nagyobb javadalmazásűba, esetleg érsekségre mennek át. Ez a jelenség a török hódoltság korában, amikor a balkáni és hódoltsági címek során át emelkednek főpapjaink a királyság tekintélyes székeibe, valósággal rendszerré lesz. Mi az egyházmegye történetírójának a teendője ilyen esetekben? Fő irányelv talán ez lehetne: tartsa szem előtt célkitűzését, amely őt egyházmegyéje történetének megírására határolja. Mindaz, ami ettől a céltól messzire elragadná, csak feleslegesen megduzzasztaná munkáját. Az idegen, elsősorban a későbbi székeken kifejtett tevékenység ismertetését hagyja az arra illetékesekre. Mivel jelen esetben az életrajz nem önálló feldolgozása a püspök életének, a teljesség kedvéért elégedjék meg a kiemelkedő és jellemző mozzanatok rövid összefoglalásával. Ha azonban búvárkodása folyamán főképpen külföldi vagy egyébként nehezen megközelítheő lelőhelyeken fontos adatokra bukkan, hozza azokat a tudományos világ tudomására. Mind a két kötetet az egyházmegye belső életéről tájékoztató fejezet zárja le. A hitélet összefoglaló áttekintése a következő kötetre maradt, amellyel lezárul a középkor külső történetének ismertetése. Nagyobb igényű a második kötet terjedelmesebb fejezete, amelynek címe: Hitélet és lelkipásztorkodás. A cím azonban nem látszik fedni a fejezet tartalmát, mely az egyházmegye földrajzát, a főesperességekben élő plébániák sorozatát hozza a pápai tizedjegyzékek alapján. Itt látja a történetíró, milyen felbecsülhetetlen értéke van ezeknek a jegyzékeknek nemcsak az egyháztörténet, hanem település- és falutörténet szempontjából is. A középkori helységnevek gyakran eltorzult alakban jutottak hozzánk az idegen kezeken át, a hibák a helyesírás kezdetlegességének is tulajdoníthatók, de megállapítjuk, hogy egy csomó hiba a kiadvány másolóinak felületességéről tanúskodik. Érdemes volna a jegyzékeket lefényképeztetni vagy a középkori írás olvasásában gyakorlott egyénekkel lemásoltatni. Mi azt szerettük volna, ha ez a fejezet a középkori hitélet szintézisével együtt a következő kötetbe kerül.