Századok – 1989

Könyvismertetések - I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus első százada. 1697–1792. (Ism.: Gáldi László) III–IV/539

KÖNYVISMERTETÉSEK 539 В. az aránylag nagyszámú erdélyi formuláskönyv közül Jaeobinus János erdélyi kancellárnak befejezetlenül maradt művét dolgozta fel és e tanulmányával iskolapéldáját mutatta be annak, hogy miként lehet egy alig 22 oklevelet tartalmazó formuláriumból gazdag jogtörténeti és ezen keresztül társadalomtörténeti eredményeket kiaknázni. A bevezető tanulmány először részletesen ismerteti Jaeobinus János életét és pályafutását, majd a formuláskönyv okleveleit tárgyi csoportokra osztva veszi vizsgálat alá. Minthogy Jaeobinus nem foglalkozott az igazságszolgáltatással, gyűjteménye majdnem kivétel nélkül diseretionalis jellegű oklevélfajtákat tartalmaz. Az oklevelek Erdély mozgalmas korszakából, az 1597 és 1602 közötti évekből valók és híven tükrözik az akkori viszonyokat. - B. egy-egy valóságos kis tanulmányban foglalkozik a fejedelem jogállásával, az assecuratoriak-kal, nemeslevelekkel, a mágnássá emeléssel, a nova donatio-val, a bizonyos szolgálatok alól való felmentéssel, a székelybirtok-adománnyal, egyes szász ügyekkel (nemesekkel való viszony, tizednegyed), a fejedelem legfőbb egyházi felügyeleti jogával és a fejedelmi kancellária hiteleshelyi szerepével. B. tartalmas bevezetését követi Jaeobinus János formuláskönyvének szövege „betűszerinti hűséggel és az eredeti központozás megtartásával", s hozzátehetjük: gazdag jegyzeteléssel. E publikációnak egyetlen szépséghibája, hogy a 20. számú oklevelet - arra való hivatkozással, hogy szövegét Veress az eredeti alapján már kiadta - nem közli, pedig a teljesség szempontján kívül azért is érdemes lett volna közzétenni, mert az eredeti oklevél szövege eltér a formulárium fogalmazvány-jellegű szövegétől (13. 1.). Borsa Iván I. TÓTH ZOLTÁN AZ ERDÉLYI ROMÁN NACIONALIZMUS ELSŐ SZÁZADA 1697-1792. Budapest 1946, Teleki Pál Tudományos Intézet, 412 1. 8°. Ennek a tanulmánynak, mely önmagában véve is a Kelet-Európai Intézet egyik legbecsesebb kiadványának számít, igazi jelentőségét és hézagpótló jellegét elsősorban akkor tudjuk megállapítani, ha meggondoljuk, mily mostoha elbánásban részesült az erdélyi románság XVIII. századi fejlődése a tegnap és a ma legfontosabb történelmi szintéziseiben. С. C. Giurescunál mintegy 40 lap esik erre a korra, tehát kevesebb, mint a fanarióta kornak szánt fejezetek egyharmad része (Constantin С. Giurescu: Istoria Románilor, II/l. Bucuresti, 1942. А XVIII. századi Erdélyről: 372-412; a fanariótákról; 217-348.), abban a kétségtelenül forradalmi jelentőségű s a román közvélemény átnevelését célzó kötetben pedig, melyet M. Roller vezetésével a legjobb román haladó történészek állítottak össze a középiskolák VIII. osztálya számára, közel 900 lapból mindössze 26 jutott a románság öneszmélésének e döntő fontosságú korszakára (Istoria României Manual unie pentru clasa a VlII-a secundara. Bucuresti, 1947.). Érthető tehát, hogy a XVIII. század eszmetörténeti bemutatását a munkaprogramjára tűzte a Kelet-Európai Intézet, s örvendetes, hogy e hatalmas munkát éppen olyan higgadt, tárgyilagos, hangyaszorgalmú s mégis szintétikus látásra képes fiatal tudósra bízta, aminő a jelen könyv szerzője. 1. Tóth Zoltán történetírói erényeiről már előbbi tanulmányai tanúságot tettek: elég ezúttal egy másik eszmetörténeti dolgozatára (vö. A román nemzettudat kialakulása a moldvai és havasaljai krónikairodalomban. A Magyar Történettudományi Intézet Évkönyve, Budapest, 1942.), valamint a XVIII. század egyik fontos alakját valósággal felfedező cikkére utalnunk (vö. Cotore Gerontius és az erdélyi román nemzeti öntudat ébredése. Hitel, 1944. 84-95.). Ellentétben azokkal a román tudósokkal, akik - részben nyelvi okokból - még ma is a „Hungarica non leguntur" kényelmes, de mind kevésbé védhető álláspontjára helyezkednek, T. nagy érdeme az a Kárpátokon innen és túlra tekintő, magyar és román szakmunkákat egyaránt szemmel tartó dokumentáció, mely nélkül a tárgyilagosság elemi adottságaihoz sem lehet eljutni. Ezenfelül korszerűvé, iránymutatóvá teszi munkáját a benne megnyilatkozó történetírói akribia is, mely nem elégszik meg a kiadott források és tanulmányok felhasználásával, hanem fáradhatatlan szorgalommal merít az egykorú levéltári anyag szinte áttekinthetetlen, de minden más forrásnál becsesebb kincseiből. Persze e messzire szétágazó anyagot biztos kézzel kell tudni megformálni és a fejlődés ritmusát érzékeltető fejezetekbe sűríteni. Örömmel állapítjuk meg, hogy szerzőnk ennek a szintétikus feladatnak is általában véve kiválóan megfelelt. Nem lehet hibájául felróni, hogy figyelmét, a könyv címének és céljának megfelelően elsősorban a politikai kibontakozásra, a népi tudatot felváltó nemzettudat első megnyilatkozá-