Századok – 1989
Tanulmányok - Kumorovitz L. Bernát: A középkori magyar írásbeliség kialakulása III–IV/381
396 KUMOROVITZ L. BERNÁT dalági, leányági örököseit, unokáit, adoptált gyermekeit, sőt nem egy esetben szolgáit is részesíti adományban vagy hagyatékban, amihez talán éppen a megadományozott egyház segítségével szerezte meg a fiscalitas és aviticitas köteléke alól a királyi felmentést. Az egyház birtokában lévő oklevél tehát ezeknek a jogait is hivatva volt nyilvántartani és a jövőre biztosítani. Ez az oklevélfajta tehát kezdettől fogva nevelő hatással is volt a világi társadalomra, s fokozatosan előkészítette az írással való megbarátkozásra. (Ld. a 9. §-t.) Giry szerint az a szokás, hogy egyes magánszemélyek adomány- és egyéb természetű okleveleiket a királlyal vagy seniorjaikkal ratifikáltatták, nagyon régi. Angliában már a VII. századból vannak rá példák, Franciaországban a legrégibb nyomok a karolingi korba vezetnek, virágzásának az ideje pedig a X. század vége. Meghonosodásának oka a társadalom hűbéri szervezetében keresendő: a vazallus csak seniorjának a beleegyezésével rendelkezhetett birtoka fölött. Capet Hugó (987-996) a bemutatott oklevelek alsó margójára keresztet rajzolt hozzájárulásának a jeléül. Róbert király (996-1031) folytatta ezt a gyakorlatot. Végrehajtása a legváltozatosabb módon történt. Néha az oklevél befejező formuláiban emlékeznek meg a jóváhagyásról, máskor viszont a királyi diplomák megerősítő jegyeit vezetik rá a magánoklevélre. Ilyen a királyi aláírás, a kereszt, a királyi kancellár vagy a tanúk aláírása. Ismét máskor megelégszenek a puszta monogrammal, vagy a királyi pecsétnek az oklevélre való függesztésével. I. Henriknél (1031-1060) már megállapodik a gyakorlat. A megerősítés módja ekkor: monogramm, kereszt, a kancellár aláírása és pecsét, megfelelő záradékkal. A XII. század elején fokozatosan szűnni kezd ez az oklevélfajta, s helyet ad a magánpecsétes okleveleknek.66 Az írásbeliségnek ez az átalakulása, érzésünk szerint, a rendi fejlődéssel hozható kapcsolatba. Németországban az ilyen oklevelek ritkák, s nyilván francia hatás eredményeként a birodalom nyugati területéről valók. Később szaporodik a számuk, és keleten is feltűnnek még a XIII. században is.67 A magyar élő diplomatikába a jogi hatással együtt mind a két irányból eljuthatott a minta, de a fennmaradt enemű okleveleink inkább francia impulzusra utalnak. Már a tihanyi oklevélben vannak francia reminiszcenciák. Közvetlenebbé a somogyvári apátság alapítása utáni időben lett a francia hatás, mert ennek lakói még a XIII. század elején is túlnyomóan francia szerzetesek voltak. Egyiküknek a műve lehet az 1091-i somogyvári alapító is, amelyet a király pecsétjével megerősített.68 Hogy nálunk hosszabb ideig maradtak használatban, azt a magyar okleveles gyakorlat primitívebb voltán kívül a magyar társadalom és birtokjog vontatottabb fejlődésének kell tulajdonítanunk. 8. A magánadományokról szóló idegen szerkesztésű királyi pecsétes oklevelek fajtája tehát idegen szellemű indításra, de hazai jogi igények írásbeli kielégítésére alakult ki nálunk, s ugyanezen királyi consensus szükséges volta akadályozta meg a magyar „magán"-oklevelesgyakorlatnak a XII. század elején való önálló kibontakozását, 66 Szentpétery: Oklevéltan 48. I. - Giry, A.: Manuel de diplomatique. Paris, 1925. 741-742. és 815-820. 1. - Olv. még: Luchaire, A.: Manuel des institutions françaises... Paris, 1892. 94. §. 67 Bresslau, H.: Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien. Leipzig. 1912. I. 714. 1. 68 Szentpétery: Oklevéltan 42. és 50. L - Kumorovitz: Pecséthasználat 30-31.
