Századok – 1989

Tanulmányok - Benkő Loránd: Maros- és Udvarhelyszék település- és népiségtörténetéhez III–IV/343

348 BENKŐ LORÁND A nyelvjárási viszonyok vizsgálata talán még ennél is többet mond, mert nemcsak a vezetőréteg hovatartozására vet fényt, hanem a köznép nyelvi és ezen keresztül faji állapotát is szemlélteti. A mai nyelvjárási helyzet a magyar nyelvterületnek ezen a részén bátran felhasználható népiségtörténeti következtetésekre, mert e földrajzilag eléggé zárt területen a népmozgalom igen kicsiny volt és a nyelvjárási határok századokon át nem mutattak jelentősebb eltolódást. - A két szék említett nyugati részein mindenütt azok a nyelvjárási jelenségek uralkodnak, amelyek a szomszédos mezőségi és Küküllő-vidéki magyarság nyelvére is jellemzőek. Marosszéken a nyelvjárási határ Horger Antal szerint a Maros-Nyárád vízválasztó hegygerinccel egyezik meg (Magyar nyelvjárások 25). Horger e megállapítása azonban nem egészen pontos, mert a Nyárád vízrendszeréhez tartozó Tompai-patak felső folyásának néhány községe, a Nyárádmente alsó része Karácsonyfalváig és Csibáig, valamint a Nyárádtól délre a két Teremi, Újfalu, Fintaháza és Somosd még az úgynevezett királyhágóntúli nyelvjárásterülethez tartoznak (vö. Benkő, A Nyárádmente földrajzi nevei 4). A Kisküküllő marosszéki alsó folyásának öt községe: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Gyalakuta, Kelementelke, valamint az Udvarhelyhez tartozó Szentdemeter nyelvjárása szintén az e területről nyugatra élő magyarság nyelvjárásával egyezik. Horger külön kiemeli, hogy Erdőszentgyörgy és Gyokfalva között nyelvjárási választóvonal van (Nyr. XXXII, 565). - Udvarhely délnyugati peremén a következő községek nyelvjárása üt el a székelyekétől: Alsó- és Felsőrákos, Zsombor, Petek, Derzs, Muzsna, Szederjes, Erked, Héjjasfalva, Újszékely és Szenterzsébet. Ε helységekben nagyjából azok a nyelvjárási jelenségek észlelhetők, mint amelyek a déli magyar szórványokban: Hévízen, Halmágyon, Szakadáton és Datkon is megtalálhatók (.Horger: Magyar nyelvjárások 80; NyK. XXXIX, 395). Ε területen azonban már a székely nyelvi sajátságok is tért hódítottak. A fentiekből kitűnik, hogy körülbelül ugyanazok a nyugati területek, amelyek a helységnévtípusok és az ezekben fönnmaradt személynevek vallomása alapján is leválaszthatók a két szék egyéb részeiről, nyelvjárásilag sem a székelységhez, hanem a tőle nyugatra élő magyarsághoz kapcsolódnak. Horger ezt a jelenséget azzal igyekszik megokolni, hogy Marosszék nyugati részének székely nyelvjárása idők folyamán a szomszédságában levő mezőségi magyarság hatására elváltozott (Mnyj. 25), a délnyugatudvarhelyi sáv és a Nagyküküllő és Fogaras megyei magyar szórványok közt fennálló nyelvi kapcsolatot pedig azzal intézi el, hogy e szórványokat is székelyeknek veszi és a székely nyelvjárásterületbe iktatja (Mnyj. 26). Világos, hogy mindkét feltevés téves. Marosszék nyugati részének mai nyelvjárási viszonyai nem „átváltozás" eredményei, hiszen ilyen nagy területen és ilyen mélységben aligha tud hatni egyik nyelvjárás a másikra, különösen olyan mértékben, hogy azt teljesen megváltoztassa. A datki, szakadáti, halmágyi magyar szórványlakosságnak meg éppen vajmi kevés köze van a székelységhez. Ha más érveink nem volnának amellett, hogy a két szék bizonyos nyugati részei eredetileg a magyarság szállásterületei voltak, az itt felsorolt nyelvjárási összefüggések is elegendő bizonyítékul szolgálnának. Az a népség, amely ezt a területet a XI. század végén, illetőleg a XII. század elején megszállotta, szorosan kapcsolódott ahhoz a magyarsághoz, mely e részektől nyugatra lakott és szórványosan lakik ma is.