Századok – 1989
Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76
116 TIHANYI JÁNOS Számos svájci azonban nem maradt tétlen. Közbenjártak az illetékes vezetőknél, elsősorban a határzárat elrendelő von Steigernél, de túlmentek ezen is: nem tartották magukra kötelezőnek azt, amit a Szövetségi Tanács „államérdekeként jelölt. Ellenszegültek a parancsok végrehajtásának, embereket mentettek. Paul Vogt lelkész, a svájci segélyszervezetek részéről nyíltan engedetlenséget hirdetett meg és kifejezte: az „illegális szeretet" nevében, ha emberéletek megmentéséről van szó, felmondják együttműködésüket a szövetségi szervekkel, és akár illegális módszerekkel is segítenek a menekülteken. Gertrud Kurz asszonyt, a berni Christlicher Friedensdienst vezetőjét „a menekültek anyjá"-nak nevezték. A közvélemény és a Szövetségi Tanács ismerte széles körű embermentő munkásságát, s ugyancsak ismerte Regina Kägi, a Schweizerische Arbeiterhilfswerk vezetőjének önfeláldozó tevékenységét. Sok ember életét mentették meg, gyűjtöttek, csomagokat osztottak szét vallási vagy politikai okok miatt üldözötteknek. A háború után az üldözött emberekért végzett önfeláldozó tevékenységükért tiszteletbeli doktorrá avatták őket. Kiemelkedő tettet hajtott végre még 1938-ban Paul Grüninger, St. Gallen-i százados. Titokban 2000 zsidó menekültet csempészett Németországból Svájcba, ellátta őket hamis papírokkal. Ezért azonnali hatállyal elbocsátották és az illetékes bíróság 1939-ben elítélte. Csak 31 évvel később rehabilitálta St.Gallen Kanton kormánya az akkor 79 éves Grüningert, mivel egy nem könnyű helyzetben „lelkiismereti válsága keletkezett az emberiességi kötelesség és az állam által felállított előírások betartása között".88 Svájc háború alatti budapesti főkonzulja, Charles Lutz „...minden elképzelhető ürügyet felhasznált, hogy országa oltalma alá helyezzen zsidókat, akik ily módon menekültek a deportálástól."8 (Lutz 1942 elején érkezett Budapestre és a Követség „védőhatalmi osztályának" vezetője lett. E beosztásában számos hadviselő ország képviseletét látta el. A német megszállás után nehezebb körülmények között folytatta munkáját. Saját kezdeményezésére és elöljáróinak engedélye nélkül a magyar és német hatóságokkal tárgyalásokba kezdett. Megállapodott velük, hogy a Palesztinába kivándorolni szándékozó zsidókat a követség oltalma alá helyezi. Egyes adatok szerint 50 000 embernek adott „Schutzpass"-t, és október 15. után a nyilasoknál elérte, hogy 30 „védett ház"-ba tömörítettek sok zsidó családot.) Növekedett a nemzetközi és belső felháborodás, bírálták a Szövetségi Tanácsot. Utóbbi kereste a kompromisszumot. „A legkisebb kockázatot választották, külföldi gyermekeket hoztak az országba, akikről tudták, hogy el fogják hagyni Svájcot, vagyis nem zsidó gyermekeket, másvallásúakat, egyszerre 10 000-et, háromhónapos pihenésre."9 0 Cionista szervezetek megkísérelték ezt a vonalat felhasználni olyan fiatalok mentésére, akiknek szüleit deportálták. Ha azonban e fiatalok 16 évesnél idősebbek voltak, a svájci határőrizeti szervek - az Idegenrendőrség utasításainak megfelelően - visszaküldték őket. Csak a szövetségesek partraszállása után la-88 „Moralische Rehabilitierung von Paul Griininger" Neue Zürcher Zeitung 23. Januar 1971. Fernausgabe Nr. 21. 89 Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben. Az Eichman-per története. Európa Budapest, 1984. 722 о. 374. 90 Rings: i.m. 343.
