Századok – 1989
Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76
114 TIHANYI JÁNOS vezérkar főnöke, sőt maga Guisan is felhívták a polgári hatóságok figyelmét szóban és írásban arra a veszélyre, amelyet katonai szempontból a menekültek „beözönlése" okoz. Nyomatékosan korlátozó intézkedéseket követeltek. Mindehhez járult, hogy tartottak a németektől. Ismeretes volt Lichtenstein példája: Németország követelésére és nyomására kiadta a hozzájuk menekült hadifoglyokat. (Bár svájci történészek hangsúlyozzák: egy ilyen kérdés a szuverénitásukba ütközött volna.) A Szövetségi Tanács kizárólag „az állam érdekeinek" szem előtt tartását követelte és azt, hogy a kantonok, az illetékes szervek ne legyenek „puhák" a védelmet keresőkkel szemben. Jellemző Heinrich Rothmundnak, a Szövetségi Idegenrendőrség főnökének egy 1942-es kijelentése:,,Mit fogtok Ti lágyszívű, humanista gyámolítók mondani, ha engednénk nyomásotoknak, és mindenkit beengednénk Svájcba, és emiatt a németek bejönnének az országba? Akkor azt kiáltanátok, hogy elárultuk a hazát és kiszolgáltattuk a náciknak. Nekünk kell a keményeknek lennünk, ti maradhattok a jóságosak. Legyetek hálásak ezért."81 Az Anschluss után, 1938 március közepétől 3000 osztrák menekült, többségében zsidó érkezett Svájcba, de a kantonok többsége vonakodott őket még átmenetileg is letelepíteni. Két héttel az Anschluss után a Szövetségi Tanács visszaállította a vízumkényszert az osztrák útlevéllel rendelkezők részére. A Szövetségi Tanács a német útlevelekre is ki akarta terjeszteni a vízumkényszert, de a német birodalmi kormány ez elől elzárkózott. Úgy tűnt, hogy veszélybe került Rothmund 82 alapkoncepciója: Svájc és a svájci munkaerőpiac megóvása az idegen, szerinte asszimilálódni nem képes elemektől (ezalatt elsősorban a Kelet-Európából származó zsidókat értette). Az emigrációban élő Willy Brandt-tól 1937-ben norvég rendőri szervek azt kérdezték, vajon nem „nem árja-e"? Ehhez hozzáfűzi emlékirataiban: „Egyébként másutt, pl. a Svájci Idegenrendőrség berni központjában teljesen szokványos volt, hogy a nürnbergi zsidótörvényt, mint jogalapot tekintsék."8 1938 nyarán Svájc diplomáciai úton tárgyalásokat kezdeményezett Németországgal. Ennek során Svájc berlini követe, Frölicher vezetésével a svájci delegáció javasolta, hogy a „nem árja" német állampolgárok útlevelét speciális jelzéssel lássák el. A német fél ezt nem (!) akarta. Végül megegyeztek abban, hogy a német fél egy ,,J" betűt pecsétel a német útlevél fedőlapjára. A németek azt követelték, hogy ugyanezt alkalmazza Svájc is a svájci állampolgárságú zsidókra. Rothmund - aki részt vett a tárgyalásokon - a Szövetségi Tanács döntését kérte. Az jóváhagyta és jegyzékváltásban erősítették meg a berlini megállapodást. De nem publikálták a sajtóban. A jegyzékváltás kelte és színhelye 1938. november 10, Berlin. A zsidók elleni tömeggyilkosságok, rablások, letartóztatások éjszakája (Kristallnacht) utáni 81 „Schweizerische Fliichtlingspolitik 1943-1945." A Bonjour-sorozat V. (záró) kötetének ismertetése. Neue Zürcher Zeitung, 11. Juli 1970. Fernausgabe Nr. 188. 82 Rothmund a húszas évek elején a Szövetségi Idegenrendőrség megalapítója volt. Tevékenysége révén a Svájcban élő külföldiek száma a felére csökkent. Állhatatosan küzdött az ellen, hogy a svájci munkaerőpiacon sok külföldi legyen jelen, köztük „fajidegen elemek". A nácizmus hatalomra jutása után különösen erőteljesen lépett fel a Németországból menekülő zsidókkal szemben. Haladó szellemi! svájci írók, történészek élesen elítélik, különösen a második világháború alatti rendőri tevékenységét. 83 Willy Brandt, i.m. 80.
