Századok – 1989
Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76
102 TIHANYI JÁNOS igen nehéz helyzetet teremtett különösen az 1939/1940. évi tárgyaláskor svájci partnere számára: azzal fenyegettek a németek, hogy leállítják a szénszállításokat, amenynyiben Svájc mindkét hadviselő félnek nem egyenlően szállít hadianyagot. Svájc engedett a német követeléseknek, ,,A fegyverek elindultak Németországba."6 0 És mivel a német hadianyagexport növeléséről volt szó, csökkentették Anglia felé hadianyag-szállításaikat. Ezt a németek kedvezően fogadták, viszont Anglia követelte az eredeti volumenű hadianyagot. Németország közben további kedvezményeket kapott: jelentős összegű svájci hitelekkel könnyítették meg a németek fegyver- és hadianyag-vásárlásait (1940. augusztus: 150 millió frankos kliringhitel. Ez év vége felé Berlin közölte: nem elegendő a hitel, így ezt 1941. február elején 165 millióval 315 millióra emelte meg Svájc). Ugyanekkor Németország kötelezte magát további 1,7 m tonna szén, 255 ezer t vasérc, valamint kőolaj, benzin, műtrágya, burgonya, takarmány szállítására. 1941 júliusára a meghitelezett teljes összeg mintegy 850 millió frankot tett ki. A németeknek ez a taktikája nem ismeretlen: elég ha utalunk Clodius követnek, a Birodalmi Külügyminisztérium vezető munkatársának, a gazdasági ügyek szakértőjének magyarországi gazdasági tárgyalásaira, amelyek a háború alatt a fokozatos német eladósodás stratégiáján alapultak. (A háború végén Magyarország volt Németország legnagyobb hitelezője.) A németek tovább feszítették a húrt: leállították szénszállításaikat, és kifejezték: ragaszkodnak ahhoz, hogy minden árut megvehessenek Svájctól, amely ott kapható. Végül 1940. augusztus 9-én Berlinben aláírták az új gazdasági megállapodást Németországgal. A svájci tárgyaló delegáció tisztában volt Németország fölényével, és ehhez igazította lépéseit. A német hadsereg súlyos vereségei a szovjet fronton megváltoztatták az európai hadi helyzetet. A svájci gazdasági tárgyaló delegáció a későbbiekben már jobban szembe tudta állítani az export-import tételeket egymással, és további eszközöket is fel tudott használni: a megszavazott hitelek visszatartása, főként azzal alátámasztva, hogy Németország folytonos szállítási lemaradásban van (a hadihelyzet romlásával a németek ismételten csökkentették Svájcba irányuló szén- és nyersanyag-szállításaikat), az Észak-Dél tranzit összeköttetés (alpesi alagutak) lezárása, illetve a szállítmányok kontingentálása (olaszországi front). A szövetségesek (Anglia és az USA) ugyanakkor egyre erőteljesebben követelték a fegyverszállítások leállítását Németországnak (a németekkel folytatott banküzleteken kívül a fegyverüzleteket ítélték el a legerősebben a háború utáni angol, amerikai feldolgozások, emlékiratok). Egyébként is a németeknek nyújtott minden korábbi engedményt azonnal ellenintézkedésekkel torolták meg a szövetségesek (pl. Németországnak szállító svájci cégek „fekete listája"), 1943 tavaszán London és Washington blokáddal vágta el Svájcot tengerentúli forrásaitól. (Az év végén ideiglenesen lazítottak azon: élelmiszert és takarmányt átengedtek Svájc részére). Svájc tisztában volt azzal, hogy Németország elvesztette a háborút. A partraszállás után Németországot a szövetségesek immár keletről-nyugatról egyaránt ostrom alá vették. Közeledett a háború befejezése. Ám Svájc nem szakította meg Németországgal gazdasági kapcsolatait. „Mert ugyanis Svájc - bárhogy is alakuljon a 60 Rings: i.m. 385.
