Századok – 1989
Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76
SVÄJC A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN 101 resszivitása pedig gyors győzelmeik arányában nőtt, ez különösen az 1939/40. évi német-svájci gazdasági tárgyalásokon mutatkozott meg. A Szövetségi Tanács különleges delegációkat küldött a nyugati hatalmak fővárosaiba. Ebből alakult ki nemsokára az „Állandó Tárgyaló Delegáció" (Ständige Verhandlungsdelegation), amely széles körű felhatalmazás alapján a háború végéig rendszeresen vezette a tárgyalásokat a tengelyhatalmakkal és a szövetségesekkel egyaránt. Svájci történészek kiemelik a „zöld asztal" mellett folytatott „védelmi harc" jelentőségét, létfontosságát Svájc számára. Mert ezek során tudták biztosítani a lakosság ellátásához szükséges élelmiszereket, anyagokat és a megfelelő exportot. Mindez nagy állhatatosságot, ravaszságot, nagy kompromisszumkészséget és olyan gesztusok megtételét kívánta mindegyik hadviselő felé, amelyek közül többet később az utókor pejoratív módon ítélt meg. Walther Stampfli volt 1940-1947 között a gazdasági tárca vezetője (Vorsteher des Volkswirtschaftsdepartements), akit egyszemélyben tartanak a háborús gazdasági ügyek „tábornokának és vezérkari főnökének". Jean Hotz vezette a gazdasági tárgyalásokat a háború alatt a hadviselő felekkel. Meg kellett küzdeni a szövetséges blokáddal (a korábbiakban említett bérelt hajókat később a szövetségesek lefoglalták) és a német ellenblokáddal. A svájci állam- és gazdaságvezetés gyorsan megtalálta a kivezető utat, amely a szövetségesek kezdeti bizalmatlanságát feloldotta: fegyverek és hadianyagok, hadfelszerelési cikkek szállítása ellenében a szövetségesek készek voltak lazítani a blokádon. A Szövetségi Tanács hatályon kívül helyezte az 1939 áprilisában hozott tilalmi rendelkezését a hadianyagok kiviteléről, és így az a furcsa helyzet állt elő, úgy is mondhatnánk: Svájc drôle de guerre-je, hogy döntően német vasércből, német szénből „kovácsolt" fegyvereket adtak el a Harmadik Birodalom ellenségeinek. (Az 1907. évi hágai konvenció nem tiltotta meg semleges országoknak a hadviselő államok részére fegyverek eladását, csak azt írta elő, hogy bármelyik hadviselőnek egyenlő a joga a semleges országokból fegyverek beszerzésére.) Mindez néhány nappal a háború kitörése után történt. Németországot tájékoztatta Svájc, de az a lengyel hadműveletekre koncentrált, és egyelőre nem törődött a svájci külkereskedelem szokatlan műveleteivel. Ebben az időben Svájc mindössze 8 millió Sfr-ért szállított Németországnak hadi- és hadfelszerelési anyagokat, és mintegy félmilliárd frank értékben Franciaországnak és Angliának. S bár svájci publikációk tiltakoznak az ellen, hogy Svájc munkaképes lakosságának többsége a későbbiekben Németország részére dolgozott volna,59 a tények - tények maradnak: a németek villámháborús győzelme következtében, Franciaország összeomlása után Németország benyújtotta a számlát: mindazokat a hadianyag-szállításokat kérte, amelyeket a háború kitörése után Svájc Franciországnak, Hollandiának, Belgiumnak teljesített. A hitleri Németország fölénye nyomasztó lett Svájccal szemben. Különböző hírforrások nem zárták ki Svájc lerohanását. A német gazdasági tárgyaló delegáció 59 „Wirtschaftliche Landesverteidigung und Neutralität". Neue Zürcher Zeitung 8. Juli 1970. Fernausgabe Nr. 185. A cikk azt állítja, nemhogy a lakosság „többsége" dolgozott volna Németország számára, de pontos számítások szerint az nem haladta meg az „összlakosság 3%-át". Ezt a számot — amely alacsonynak tűnik — nem támasztja alá a NZZ forrásmegjelöléssel.
