Századok – 1989

Közlemények - Tihanyi János: Svájc és Németország viszonya a II. világháború idején I–II/76

100 TIHANYI JÁNOS miatt. Nyersanyagszegénység (kivéve elsősorban a villamosenergiát); magasan fejlett feldolgozó ipar (a gépipartól a műszeriparon, a vegyiparon, a textiliparon, a csokoládégyártáson át az óraiparig); a nagy gyáraktól a széles körű, jó szervezettség; kis üzemekig fejlett állattenyésztés; kiváló infrastruktúra (utak, közlekedés, hírközlés stb.) - mindez nem volt elegendő ahhoz, hogy a nagy nyersanyagimportot (pl. kén, vasérc) a kivitel ellensúlyozza. A kihelyezett tőkék kamatai és az idegenforgalom bevételei azonban békeidőben biztosították az aktív fizetési mérleget. Németország, Franciaország, Anglia és az USA voltak Svájc fő kereskedelmi partnerei. Velük bonyolította le a második világháború előtt egész külkereskedelmi forgalmának kétharmadát. Már 1926-ban leszállította a Brown-Boveri cég az USA-nak a világ akkor legnagyobb generátorát, 1929-ben a legnagyobb svájci vegyipari vállalatok (CIBA, Geigy, Sandoz, Hoffmann-La Roche) nemzetközi kartellt hoztak létre a francia és a német vegyi konszernekkel (pl. IG-Farbenindustrie); 1926 és 1929 között 1415 millió Sfr-ot helyeztek ki svájci bankok külföldre, amely csaknem 30%-kal volt nagyobb az országban befektetett tőkénél.58 Tradicionálisan Németország volt Svájc legnagyobb kereskedelmi partnere. Ez egyben előre jelezte a későbbi hatalmas problémákat. S ha voltak is korábban bizonyos illúziók, hogy nem lesz háború, a svájci gazdaság irányítói idejekorán rendkívüli előkészületekbe fogtak: Obrecht, a gazdasági tárca vezetője 1938 előtt megkezdte a hadigazdálkodás „árnyékszervezeté"-nek kiépítését, amelynek megbízott vezetői háborús viszonyok esetén e területen kell, hogy teljesítsék, mint katonák, feladataikat. Saját hadiipart hoztak létre, amely többek között repülőgépeket is gyártott. 1938-ban Németországgal, Belgiummal, Franciaországgal és Olaszországgal tárgyaltak kikötőik használatáról háború esetén. Kötelezték a svájci ipart és az importáló cégeket, hogy árukat készletezzenek. Központilag tartalékoltak szenet. Az utolsó hat békehónapban pótlólag mintegy fél millió tonna különböző fontos terméket importáltak. Meghatározatlan időre 15 egységből álló kereskedelmi flottát béreltek, ideiglenes tranzitmegállapodásokat kötöttek Német-, Olasz- és Franciaországgal, amelyekben azok kötelezték magukat, hogy svájci áruszállítmányokat a szokásos mennyiségben átengednek országukon. Egyébként 1939. szeptember 1-én a svájci hadiipar úgyszólván mindent tudott gyártani, ami az ország védelméhez kellett (repülőgépeken kívül lövegeket, géppisztolyt, katonai ruházatot stb.). A második világháború kitörését azonnal követte a szövetségesek tengeri blokádja, amely nemcsak a németek, hanem a semleges országok hajóira is kiterjedt (utóbbiakat szövetséges kikötőbe kísérték, és a háborús szempontból fontosnak ítélt árukat elkobozták). Ez Svájc létérdekeibe ütközött. Élelmiszereinek több mint 2/3-át tengerentúlról importálta (kenyérgabona, cukor, zsír, olaj, takarmányok). Ugyanígy fontos nyersanyagokat (pamut, gyapjú, bőrök, nyersgumi, ón stb.). A szövetségesek joggal tartottak attól, hogy a németekkel fenntartott nagyméretű kereskedelmi kapcsolat rést nyit tengeri blokádjukon. Ugyanakkor a szövetségesek nagyobb volumenű importforgalmat kívántak Svájcból lebonyolítani. A németek ag-5Я R. Ruffieux: La Suisse de l'entre-deux-guerres. Lausanne 1974. 136-137, 130-142. Idézi: Dragunov: i.m. 49-50.