Századok – 1988

Tanulmányok - Jedruszczak Tadeusz: A független lengyel állam újjáépítésének problémái 1918-ban 926/V–VI

TADEUSZ JÇDRUSZCZAK 927 len, hanem ki is egészítették egymást, végső soron a lehető legjobb célt szolgálták, vagyis a nehéz időszak leghasznosabb túlélését (a pozitivizmus), és fegyveres harcra ösztönözve a társadalmat, ha ehhez kedvező feltételek jöttek létre (a romantizmus). Kivált a megfelelő külső körülmények, azaz a függetlenségi törekvések számára előnyös nemzetközi helyzet kialakulása volt olyan tényező, melynek elsődleges jelentősége volt a lengyel ügy számára. A nemzeti rabság egész időszakában vita zajlott a lengyel területeken és az emigrációban levő lengyelek között a felosztás okairól. Ebben a vitában különféle vélemények hangzottak el: egyesek hajlamosak voltak kizárólag a megszállókat vádolni, mások viszont a saját nemzeti gyengeségekre összpontosítottak. Anélkül, hogy e jelentős vita lényegébe bocsátkoznánk, meg kell állapítani, hogy nagyon is hozzájárult a társadalom politikai tudatának fejlődéséhez, felelősségre tanított az ország sorsa iránt, nem engedte, hogy az állam feltámasztásának problémájáról megfeledkezzenek. A vita iránti érdeklődés a 19. századi lengyel társadalomban nem lehetett általános, de a vezető csoportok foglalkoztak a problémakörrel, érdeklődött iránta a tanulóifjúság is. A vitában azt a tünetcsoportot bírálták intenzíven, amelyet lengyel nemzeti bajnak neveztek, nevezetesen az elburjánzott individualizmust, amely nem tudta tiszteletben tartani a közösségi érdekeket, a politikai vitákba bonyolódást, amely kárt okozott mindenkinek, az állampolgári fegyelem alacsony szintjét, a mítoszokra és a miszticizmusra való hajlamot. Egyben igényelték minden tanulság levonását a felosztások tragédiájából, kivált pedig a nemzet erkölcsi újjáélesztésére, a társadalmi bajok gyógyítására, az emberi munka tiszteletére szólítottak fel. Lengyelország felosztásaira a hivatalos Európa hideg közömbösséggel reagált. E magatartás ellenére megszólalt a nyugati közvéleményben a tiltakozás hangja is. Az európai történetírásban és publicisztikában a 18. század végétől a 19. századon keresztül egészen a 20. század elejéig vitatkoztak Lengyelország felosztásainak problémájáról, különösen azok okairól. Különféle vélemények hangzottak el, Lengyelországra nézve kedvezőek és kedvezőtlenek egyaránt. Marian Henryk Serejski „Európa és Lengyelország felosztásai" címú művében ezt írta: „A történészek a Lengyelország bukásának okairól folytatott vitában különböző, a leggyakrabban egymást nem kizáró, hanem kiegészítő vagy egymással konkuráló hipotéziseket fogalmaztak meg; ritkán szorítkoztak kizárólag belső vagy külső tényezőkre. A probléma nagyfokú bonyolultsága folytán inkább az egymással összekötődő belső és külső feltételek együttesére mutattak rá, amelyek a Köztársaság bukását okozták." Serejski külön jellemezte a megszálló országok történetírását, amely makacsul igyekezett a felosztásokat igazolni, elsősorban Lengyelország széthullásával indokolva meg őket. Egyes német és orosz szerzők a Lengyelország és nagy szomszédai közötti élethalálharcról írtak. Ebben a harcban Lengyelország mint gyengébb, alul kellett hogy maradjon. Nem kétséges, hogy a felosztások okairól folytatott lengyel vita a nemzeti újjászületést jellemezte, amely megteremtette a szükséges feltételeket az idegen uralom alóli felszabadulásért vívott többsíkú és sikeres harchoz. Itt hangsúlyozni kell a lengyel kultúra szerepét, amelynek nevelő hatását a rabság időszakában lehetetlen túlbecsülni. „Nem kétséges, hogy az államuktól meg-