Századok – 1988

Tanulmányok - Kiniewicz Stefan: A kiegyezés problémája Lengyelországban a 19. században 915/V–VI

A KIEGYEZÉS PROBLÉMÁJA LENGYELORSZÁGBAN A 19. SZÁZADBAN 925 Kiegyezést a 19. században nem kötött az alávetett társadalom az uralkodó társadalommal. Sikert csak a lengyel mérsékelt tábor (értsd: nagyföldesúri) és a monarchia között ért el (vagy csak kellett volna elérnie). Érthető, hogy a kiegyezők a megkötött vagy igényelt szerződést saját érdekeik szellemében használták ki. Ebben rejlett gyengeségük is, mert a kiegyezés minden koncepciója a hatalomhoz nem engedett csoportok alulról jövő ellenkezésével találkozott, még inkább a társadalmilag mellőzöttekével. És egyidejűleg a kiegyezés - még ha az uralkodó vagy tanácsosai helyeselték is -, nem mindig találkozott a pétervári, berlini vagy bécsi befolyásos közök helyeslésével. És még egy: az egyszer már megkötött kiegyezés örök jellege csak abban az értelemben örök, mint a nemzetközi szerződéseké. „A magas szerződő felek" csendben gondolták, hogy addig fogják respektálni a megkötött szerződést, amíg tartanak azok a belső és külső körülmények, amelyek ezt a megegyezést lehetővé tették. Lengyelországban a 19. században minden, feltehetően örökéletű szerződésnek mindkét oldalt köteleznie kellett egészen a felmondásáig.