Századok – 1988
Tanulmányok - Kiniewicz Stefan: A kiegyezés problémája Lengyelországban a 19. században 915/V–VI
920 STEFAN KJENŒWICZ között. Még ha Lobkowitz kormányzó, hogy elnyerje a nemesség rokonszenvét, néha lengyel köntösben parádézott.1 0 Eljött az 1848-as év, az európai forradalom, amely megrendítette a Habsburgok és a Hohenzollemek trónjait, Galíciának és a Poznani Nagyhercegségnek rövid időre mozgásszabadságot adott. A liberális körök Berlinben felkapták Németország egyesítésének jelszavát. Bécsben szó volt a Habsburgoktól függő népek föderalizálásáról. Az ilyen koncepciók számoltak a forradalmi Európa és a cárság összecsapásával. Perspektivikusan a lengyelek látványos megnyerésének kísérlete az Oroszországgal való háború lehetőségére mutatott. 1848 március és április fordulóján szó volt Berlinben és Bécsben a Galíciának és a Poznani Nagyhercegségnek tett engedményekről. Ezt a gondolatot felkapták a helyi földesúri központok, akik idegenkedtek a megszállókkal való konfliktustól, mert az parasztfelkeléssel fenyegette őket. Poznanban, Krakkóban és Lwówban kérték az uralkodótól a lengyel nyelv jogait, a létrehozott nemzeti bizottságok legalizását. A függetlenség igényét nem gondolták végig. Ezalatt a kiegyezés konjunktúrája füstbe ment. A háború Oroszországgal nem következett be, a berlini és a bécsi forradalom megállt félúton. A porosz liberális kormány persze felajánlotta a lengyeleknek a Poznahi Nagyhercegség „újjászervezését", de két részre: lengyel és német részre osztása árán. Az ilyen fajta kiegyezésbe a földesúri vezetők nem mehettek bele. A fegyverkező tartományt a porosz hadsereg már 1848 májusában pacifikálta. Galíciát ez év novemberében lecsillapították, amikor Windischgrätz feldmarsall leverte a bécsi munkásfelkelést. A kiegyezés lehetséges partnerei: az egyik oldalon a német liberálisok, a másikon a lengyel földesúri vezetők, nem voltak urai a helyzetnek ebben a „bolondos" 1848-as évben.11 A kiegyezésre nemsokára megint lehetőség nyílt az orosz felosztási területen. Miklós cár halála és az Oroszország által elvesztett krími háború után. A lengyel konzervatívoknak megadathatott akkor, hogy a II. Sándor cár által bevezetett reformok keretein belül sajátmaguknak kedvező módon megoldhassák az égetővé vált agrárkérdést, valamint elérjenek valamilyen autonómiát. Nem szejmet, nem hadsereget, világos dolog, de legalább egy „Szervezeti szabályzatot" adtak a Lengyel Királyságnak, a felkelés leverése után (1832), és amely soha nem lépett érvénybe. Az ilyenfajta követelménynek elő kellett állítania és ezzel együtt le kellett mondania a függetlenségről, feltehetően nyilvános válasz formájában a novemberi felkelés tradícióira. így értelmezte a kiegyezés akkori lehetőségét a legkövetkezetesebb lengyel konzervatív, Aleksander Mielopolski őrgróf. A társadalomban főleg a Metternich kancellárhoz 1846-ban a galíciai vérengzés hatására írt nyílt leveléről. (Metternichet a közvélemény elítélte a parasztok fellázításáért a nemesség ellen). Megemlékezünk erről a levélről, megjegyezve, hogy nehéz ezt a ki-10 L. Jabtonowski.Pamietniki. Krakkó, 1963, 102. old. August Lobkowitz herceg 1826-1832 között volt Galícia kormányzója. Ld. még: J. Dulkiewicz; Austria wobec powstnia listopadowego, Krakkó, 1933. 11 J. Feldmann: Sprawa polska w 1848 roku, Kr. 1933., S. Kieniewicz: Pomiedzy Stadionem a Goslarem. A parasztkérdés Galíciában 1848-ban, Wroclaw, 1980.
