Századok – 1988

Tanulmányok - Potkowski Edward: A középkori lengyel írásbeliség 791/V–VI

808 EDWARD POTKOWSKI birtokában levők - akik írni-olvasni tudtak, vagy legalább e két képesség egyikével rendelkeztek - számának növekedése. Az ezzel kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy a korábbi időszakhoz képest a 14. századi Lengyelországban jelentősen megnőtt a külföldi egyetemeken, vagy hazai, elsősorban székesegyházi iskolákban tanult diákok száma. Döntő szerepet játszott ebben a krakkói egyetem 1364-ben való alapítása, illetve felújítása és felvirágzása a 15. század folyamán. A szakképzettségüket külföldön elnyerők, majd Lengyelországban tevékenykedők köre a 15. század folyamán kiegészül a krakkói egyetem 11-12 ezer diákjával és végzett növendékével, akik a lengyel állam területéről, vagy az ahhoz kulturálisan erősen kötődő Sziléziából származtak. A krakkói egyetem felvirágzása, és ezzel egyidőben, az alsófokú oktatás, s ezen belül elsősorban a plébániai iskolák fejlődése a lengyel szellemi élet fellendüléséhez, a lengyel oktatás kiszélesedéséhez és átfogóbbá válásához vezetett, ugyanakkor pedig tovább gyarapította a számba jöhető könyvhasználók körét. 7. A kézírásos könyv elterjedésének lengyelországi topográfiája a középkor alkonyán, a könyvkultúra központjainak decentralizálódását mutatja. Mindez a könyvhasználók társadalmi összetételének fokozatos megváltoztatásához is vezet.7

6 A régi, kolostori könyvtárak veszítettek jelentőségükből. A szerzetesrendeket sújtó válság a későközépkori Lengyelországot sem kerülte el. Ez nemcsak a szerzetesrendek egyházi és vallási aktivitásának csökkentését vonta maga után, hanem a kulturális érdeklődés és a szellemi munka jelentős visszaszorulásához is vezetett. A 15. századig vezető szerepet játszó kolostori könyvtárak esetében is szemlátomást érzékelhető volt ez a hatás. Kivételt képez itt a lysa-górai bencések könyvtára, amelyet a kolostorban 1459-ben pusztító tűzvész után a polgári származású Kleparzi Mihály (Michal z Kleparza) apát szervez újjá. A legfontosabb szerep azonban a nagyobb városok könyvtárainak jutott, s nem véletlenül. A városok voltak az állami és egyházi adminisztráció központjai, ezeken keresztül bonyolódtak a legfontosabb külföldi (politikai, egyházi és kereskedelmi) kapcsolatok. Itt tevékenykedtek a különböző társadalmi és szakmai csoportok, amelyek munkájuk során írott szöveggel-könyvvel dolgoztak. A korabeli Lengyelországban ilyen városnak számított a királyi székhely, Krakkó, Poznan, Gnézna, Piock, Ilyvó (= Lwów), a 15. század második felétől kezdve pedig Torutí, valamint a két kikötőváros, Dancka (Gdansk) és Elbinga (Elblgg). Ezen városi központok könyvtárakkal való ellátottsága számottevő volt, mind az egyházi központok gyűjteményeinek, mind pedig a papság és a világi személyek magánkönyvtárainak tekintetében.77 A külfölddel folytatott tudományos ismeretcsere és a hazai központokra gyakorolt hatásuk miatt, ezeknek jelentős csoportját képezték a krakkói egyetem kol-A majdnem korunkig fennmaradt kéziratok 1944-ben Varsóban a Nemzeti Könyvtár más gyűjteményeivel együtt elégtek. Leírásuk M. Hornowska, H. Zdzitowiecka-Jesiehska könyvében található, Zbiory rçkopi&mienne, 307-403. E. Potkowski, Ksi?zka rekopiámienna w kulturze Polski, 126-177.; E. Polkowski, Le livre manuscrit, 26-71.