Századok – 1988

Tanulmányok - Strzelczyk Jerzy: Gótok Közép-Európában 753/V–VI

GÓTOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN 755 A már említett, kivételesen gazdag forrásanyag nem vonatkozik a gót történelem legkorábbi, Skandináviában és a Baltikum déli tengerpartján zajló időszakára. Mellőzvén a korábbi, de a bennük lévő anyag miatt ma is használható feldolgozásokat,6

meg kell említenünk két, Németországban, a II. világháború idején publikált munkát, továbbá Jerzy Kmiecinski kis értekezését s Curt Weibulláét, valamint a Kazimierz Tymieniecki, Gerard Labuda és Henryk iowmiariski, Josef Svennung, Norbert Wagner és Rolf Hachmann tanulmányait. Az utóbbi értekezések egynémelyikéről még hosszabb-rövidebb említés esik majd e cikkben. A felsorolt szerzők kutatásai és feltevései megkérdőjelezték a koragót történelemről eddig kialakított, megingathatatlannak tetsző konstrukció összes elemeit. Felülvizsgálván az örökölt nézeteket, az említett szerzők némelyike maga is kétségbe vonható, tudománytalan nézetekkel lépett fel. Eszerint teljesen hamisnak kell tartanunk C. Weibulla tételét, miszerint az általunk ismert korai gót történelem nem más Jordanes mesterkélt, tudományoskodó elgondolásánál, csupán bizonyos bibliai sémákra alapozott misztifikáció. Nem áll módunkban elfogadni K. Tymieniecki feltevését sem, miszerint a gótok vándorlásának útvonala a Balti-tengeren tűiről a Fekete-tengerhez az Elba és a Duna mentén vezetett. Ha el is tekintünk attól, hogy Tymieniecki nem vette figyelembe a régészeti kutatások eredményeit (melyek egyébként összehasonlíthatatlanul szerényebbek voltak akkortájt, mint manapság), már maga az a tény is, hogy az ókori források hallgatnak a vándorlásról, elfogadhatatlanná teszi a Duna-völgyi vándorlás tézisét. Nem tudunk mit kezdeni a gótok származási helyét nem Skandináviában, hanem Nyugat-Mazóviában kereső R. Hachmann nézeteivel sem (a német tudós szerint a kristályosodó gót népcsoport megfelelője a przeworski kultúra ún. mazóviai csoportja kellett, hogy legyen).8 Azonban néhány más, az eddigi nézetek felülvizsgálata során létrejött megállapítás viszonylag biztosnak tekinthető. Vonatkozik ez mindenekelőtt azon tézis A legfontosabbakat a Nowa hipoteza о pochodzeniu Gotów c. munka 3. jegyzeténél sorolom fel, p. 5 (E. Blume, О. Almgren, В. Herman). R. Schindler, Die Besiedlungsgeschichte der Goten und Gepiden im interen Weichselraum auf Grund der Tongefässe, Leipzig 1940; E. C. G. Graf Oxenstierna, Die Urheimat der Goten, Leipzig 1945 (1948); J. Kmiecinski, Zagadnienie tzw. kultury gocko-gepidzkiej na Pomorzu Wschodnim w okresie wczesnorzymskim, tódz 1962; С. Weibull, Die Auswanderung der Goten aus Schweden, Göteborg 1958; K. Tymieniecki, Zicmie polskie w starozytnoáci, Ludy i kultury najdawniejsze, Poznan 1951, p. 606 •!.; uo., Droga Gotów na pohidnie, Archeologia 3(1949) kiad. 1952, p. 112-122; uo., Nowy ghos w sprawie Gotów i z tym zwiazane rozwazania ogólniejsze, Roczniki Historyczne 31 (1965) p. 9-57 (Kmieciftski monográfiájával kapcsolatban); G. Labuda, О wedrówce Gotów i Gepidów ze Skandynawii nad Morze Czarne, in: Liber Iosepho Kostrzewski octogenario a veneratoribus dicatus, Wroc+aw 1968, p. 213-236 (a tézisek már in: Sprawozdaniach PTPN 1965, kiad. 1966, I i II kwartal, p. 28-29); H. íowmianski, Pocz%tki Polski, L. kötet, Warszawa 1963; J. Svennung, Jordanes und Scandia. Kritisch - exegetische Studien, Stockholm 1967 (ennek a szerzőnek más munkáit a Stan badaA nad dziejami i kultúra Gotów... c. cikkemben sorolom fel a 131 I, 47. jegyzete alatt); N. Wagner, Getica. Untersuchungen zum Leben des Jordanes und zur frühen Geschichte der Goten, Berlin, 1967 (e szerző más mtfvei: Stan badai?..., p. 131, 48. jegyzet); R. Hachmann, Die Goten und Skandinavien, Berlin 1970. Vo. Th. S. Burns, Pursuing the early Gothic migrations. Acta Archaeologica Acad. Scient. Hung. 31(1979), p. 189-199. Vö. J. Strzelciyk, Nowa hipoteza... valamintStan badart..., p. 132, 50. jegyzet (Hachmann munkájának visszhangjai).