Századok – 1988
Történeti irodalom - Gündisch Gustav: Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen (Ism.: Fügedi Erik) 723/IV
724 TÖRTÉNETI IRODALOM medievista által örömmel fogadott és forgatott okmánytár (Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen) 4. kötetét kellett tető alá hozni és kiadni (1937). A Szász Egyetem megszűnése után az Egyetem vagyona az evangélikus egyház tulajdonába ment át kulturális célok megvalósítására, s az egyház új, korszerű levéltárépületet emelt, az építkezés 1925-ben fejeződött be. Gündisch boldogan írhatta le: „Végre újra »nemzeti« levéltárunk van, a szó legteljesebb értelmében. Románia egyik leggazdagabb és legmodernebbül berendezett levéltárát mondhatjuk magunkénak..." (307. 1.). Az öröm nem tartott soká, de a tudományos munka sem, Gündisch a háború alatt a román királyi hadsereg tartalékos tüzértisztjeként teljesített szolgálatot, ami nem mentette meg attól, hogy 1944-ben, a németek kollektív felelősségrevonásának erkölcsileg menthetetlen korszakában lecsukják, állását a Szász Nemzeti Levéltár államosításakor elveszítse. Fiatalon, 37 éves korában így a nemzeti kincs, a Levéltár utolsó szász igazgatója lett. Az evangélikus egyház kultúrreferenseként dolgozott tovább, megmaradva addigi kutatási területénél, az erdélyi szászok történeténél. A referensi feladatok ellátása természetesen elvonta eredeti érdeklődésétől, de nem törte meg munkaszeretetét. Ebben az időben születtek meg a műemléki restaurálásoknál elengedhetetlen történeti kutatásait más szakmák képviselőinek eredményeivel együtt közreadó írásai, amelyek közül itt a szászsebesi templommal kapcsolatosakat emelném ki (Revue Roumaine d'histoire de l'art, Serie BA 1, 1964 és Monumente istorice 1964). Megjegyzem, hogy a kötetben egy 1972-ben megjelent összefoglalás is található a szász műemlékek helyreállításáról (321-326. 1.). Az életmű legfontosabb és biztosan legmaradandóbb része, az okmánytár 5. kötete, ekkor már készen állt, megjelentetése elé mégis komoly akadályok gördülhettek; a Román Akadémia csak 1956 elején vállalta a publikációt, amely 1975-re jelent meg. 1981-ben azután a 6. kötet is napvilágot látott, s 1981 óta a 7. kötet anyaga is nyomdakész. Az okmánytár most 1473-ig áll nyomtatásában rendelkezésre, a kézirattal együtt a munka 1486-ig haladt előre, de az 1500-ig terjedő anyag is már csak némi kiegészítésre szorul. A két megjelent kötet kereken 1600 oklevelet tartalmaz — regesztában, kivonatban vagy in extenso - s ez hatalmas teljesítmény. A mű nemcsak az erdélyi szászok, még csak nem is Erdély, hanem egész Kelet-Közép-Európa szempontjából nélkülözhetetlen forrásgyűjtemény. Információi nem korlátozódnak a politikai történetre, hanem bepillantást engednek a gazdasági és egyházi viszonyokba, nem is beszélve a török elleni harcokról. Az oszmán birodalommal szembeni védelem kérdéseit egyébként Gündisch a kötet egyik tanulmányában külön is elemezte (36-64. 1.), ebből indult ki Vlad Te pes vajdával kapcsolatos írása is (64-76. 1.). A megjelent két kötet változatlanul azon a magas színvonalú kritikai alapon nyugszik, amelyet még az 1. kötet szerzői a múlt században Th. Sickeltől tanultak meg ugyancsak Bécsben. S bár látszólag nem tartozik ide, Gündisch emberi megértése szempontjából nem hallgathatom el, hogy mindkét kötet hatalmas mutatóját (kötetenként 40 oldal petit szedéssel) felesége, Dr. Herta Gündisch készítette el. A kiválasztott 25 tanulmányt Gündisch tematikusan négy csoportra, történeti, gazdaság- és társadalomtörténeti, egyháztörténeti és művelődéstörténeti csoportra osztotta. A válogatásban az vezette, hogy a tanulmányok nagy része „nehezen hozzáférhető román vagy magyar folyóiratokban és emlékkönyvekben jelent meg, amelyek természetüknél fogva az olvasók szűkre szabott köréhez szólnak" (XI. lap). A folyóiratok közül a Revue Roumaine d'histoire, a Szebenben megjelenő Deutsche Forschung im Südosten, a Forschungen zur Landes- und Volkskunde, az Erdélyi Tudományos Füzetek, a Német Szövetségi Köztársaságban kiadott Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde, az emlékkönyvek közül az Omagiu loan Lupas (Bukarest 1941), a Kelemen Lajos emlékkönyv (1957), a Geschichtswissenschaft und Glaubensbewältigung címen F. Müller (Stuttgart 1967), valamint a Bewährung címmel A. Klein tiszteletére (Szeben 1980) kiaflottak szerepelnek. Olyant is találunk a tanulmányok között, amely a Bukarestben szerkesztett Revue des études Sudesteuropéen-ben vagy a Jakó Zsigmond szerkesztette Művelődéstörténeti tanulmányokban jelent meg. Mindez Gündisch tudományos termésének csak egy töredéke, mert a kötet végén közölt bibliográfiában nem kevesebb, mint 80 olyan cím található, amely folyóiratokban látott napvilágot. Bár a kötet így is terjedelmes, mégis sajnálattal kell megállapítani, hogy a művészettörténetet érintők közül a szász műemléki restaurálás már említett összefoglalóján kívül egyetlenegy található meg benne, amely a 17. században élt Elias Nicolai szebeni szobrásznak havasalföldi működését valószínűsíti (390-396.1.). A tanulmányok egy része az okmánytárnak köszönheti megszületését, amikor is - saját bevallása szerint - Gündisch mélyebb betekintést szerzett az „erdélyi török betörések lefolyásáról és azoknak a
