Századok – 1988
Történeti irodalom - Gündisch Gustav: Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen (Ism.: Fügedi Erik) 723/IV
725 TÖRTÉNETI IRODALOM szomszédos román fejedelemségek, különösen a Havasaifölde politikai adottságaival fennálló összefonódásáról". Az oklevélkiadás munkája kapcsán vált világossá „a városok egymással sokrétűen összefonódó vezetőrétegének jelentősége a szász önkormányzat gazdasági és politikai megerősödése szempontjából" (XI. lap). Ez a téma már legkorábbi tanulmányaiban megjelent, amikor a „négy város" (Abrudbánya, Zalatna, Offenbánya és Torockó) 14. században keletkezett német bányásztelepüléseit (77-105. 1.) vagy a Cimpulung-ban működő német kereskedők adatait (106-112. 1.) ismerteti. Ezt a munkát folytatta akkor is, amikor az 1979-ben a romániai németek múltjával foglalkozó kötetben (Geschichte der Deutschen auf dem Gebiete Rumäniens, Bukarest) a 13-14. századi szászokról összefoglalást írt (3-35. 1.) vagy, amikor - már a Német Szövetségi Köztársaságban - az 1491-ben meghalt szebeni polgármester, Altemberger Tamás életét és a Szász Egyetem megteremtése érdekében kifejtett fáradozásait tárgyalta (128-146. 1.). S végül, de biztosan nem utoljára, ide tartozik a szebeni vezetőrétegről 1981-ben megjelent írás, nyilván fiatalkora óta magában hordott mondanivalója (182-200.1.). A városi vezetó'réteg szerepéről írt tanulmány olyan élesen világít rá az erdélyi szász történetírásra, hogy még egy ilyen ünnepi alkalomra készült kötet kapcsán is érdemes róla néhány szót ejteni. A fiatal Giindisch és az 1930-as évek nagy öregje, Dr. Friedrich Müller evangélikus püspök és történész között nézeteltérés mutatkozott. Müller egy 1941-ben megjelent cikkében azt vallotta, hogy a szászokat elsősorban kézműiparuk segítette hozzá „feladatuk eredményes teljesítéséhez" (Siebenbürgische Vierteljahrschrift 64/1941, 193. 1.). Gündisch saját kutatásai során viszont ana a meggyőződésre jutott, hogy a kereskedő-vállalkozó réteg - elsősorban a szebeniek, brassóiak, kolozsváriak és beszterceiek - alakították ki a szászság jellegzetes vonásait. A vitának ugyan több irodalmi megnyilvánulása nem volt, de - ahogyan Gündisch előadja - Müller 1969-ben bekövetkezett haláláig több beszélgetésben folytatódott, s 1981-ben a Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde hasábjain Gündisch még egyszer visszatért rá — ismét saját bevallása szerint -, a püspöknek és történetírónak halála után is kijáró tisztelete és kegyelete jeléül. Nem volt nehéz dolga, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján bebizonyítsa igazát. Rámutatott arra, hogy a városok telekosztása nagymértékben eltér a falvakétól, hogy a korai oklevelekben szereplő universitas civium, ill. a communitas iuratorum de Cibinio 1366-tól (a polgármester első említésétől) kezdve biztosan, de valószínűleg már a korábbi időkben is a teljes polgárjog birtokában lévő lakosok összességét jelenti, hogy a gerébekben a nyugat-európai ministerialisokkal rokon csoportot kell látni, amelynek tagjai kereskedőkkel házasodtak össze, s az utóbbiak a 14. század végén átvették a városok vezetését. A kereskedőket nagyfokú társadalmi mobilitás jellemezte, a 15. században sok olasz pénzügyi vállalkozót vettek fel soraikba, de emellett sok máshonnan (elsősorban Magyarország északi részéről és az osztrák tartományokból) jövő bevándorlót is. Egy 1473-77 között keletkezett datálatlan adójegyzék számszerű kiértékelése aztán felteszi a koronát az érvelésre. A csak a háztulajdonosokat feltüntető, kereken 900 nevet tartalmazó jegyzékben, amelyben az adót lat-ban (a márka 1/16 része) vetették ki, a legmagasabb tétel 48 latot, a legalacsonyabb 2 latot tett ki. Ha a tarifát nem is közli Gündisch, a táblázatból mi gis kiderül, hogy az ingatlanvagyon magasfokú koncentrációjával kell számolni, mert a háztulajdonosok közül csak 1,4% (13 fő) adója haladja meg a 24 latot, a 16 lat alattiak aránya 95,2%. Valószínűnek tartom, ha a kivetett adó megoszlása is kiszámításra került volna, a koncentráció mértéke még végletesebb értéket öltött volna. A megítéléshez még azt is hozzá kell tennem, hogy az ilyen ingatlanra alapozott adóztatás mindig kedvezőbb színben tünteti fel a vagyonmegosztást, mint amilyen az ténylegesen volt. Ha a kihelyezett tőke hozamának és a kereskedelmi készletek értékét is hozzászámították volna - ahogyan az a német birodalmi városokban szokásos volt -, a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még nyomorultabbak lettek volna (Städtische Gesellschaft und Reformation [Spätmittelalter und Frühe Neuzeit 12) Stuttgart 1980,58-90.1.) Az elmondottakból remélhetőleg az is világos, hogy ez a hatalmas vagyonkülönbség (vagy, ha úgy tetszik, végletes vagyonmegoszlás) nem a 15. század szülötte, hanem korábban, már a 14. században a gerébek uralma alatt is iennállt. Ezen a ponton az olvasóban egy sor kérdés merül fel, amelyekre nem könnyű választ adni. Közismert tény, hogy a szász történetírás erősen befelé forduló, mindig is annak a népcsoportnak múltját kívánta minél jobban megismerni és minél élesebb megvilágításba helyezni, amely a 12. században Erdély délkeleti részén települt meg, s az Andreanum nyújtotta kiváltságok alapján a 20. század derekáig megtartotta a maga nyelvét és a kultúráját. Ha ezt a kört tágítani kívánta, akkor - erre az okmánytár címe a bizonyíték - az Erdély határán belül élő
