Századok – 1988
Folyóiratszemle - Livingstone James: A gazdaságtörténet és elmélet társadalmi analízise: a késő 19. századi amerikai fejlődés vizsgálata 536/III
536 FOLYÓIR ATSZEMLE JAMES UVINGSTON A GAZDASÁGTÖRTÉNET ÉS ELMÉLET TÁRSADALMI ANALÍZISE: A KÉSŐ 19. SZÁZADI AMERIKAI FEJLŐDÉS VIZSGÁLATA Livingston tanulmánya megkérdőjelezi az Amerikában az utóbbi években oly divatos ., organizational synthesis" („szervezési szintézis") által adott választ arra a kérdésre, hogy miért következett be recesszió az USA-ban (és más országokban is) az 1870-es évektől kezdődően az 1890-es évek végéig; és hogy mi okozta a gazdasági fellendülést a századforduló tájékán. Az elmélet szerint a modern monopolkapitalizmus kialakulása gazdasági kivezető út volt a kor társadalmi zsákutcájából, és az 1896 utáni gazdasági fellendülés (gy maga után vonta a társadalom átrendeződését is. Maga az „ organizational synthesis " mint a korábbi felfogások revíziója jelent meg az utóbbi évtizedekben. Addig az amerikai történetírás olyan kiemelkedő alakjai alakítottak ki egy többé-kevésbé egységes képet a korról, mint Richard Hofstadter, Sámuel Hays, Irwin Unger, John Hicks, Fred Shannon és Matthew Josephson. Az említett tudósok véleménye a részletekben különbözött, de egységesen arra a megállapításra jutottak, hogy a 19. század utolsó évtizedeiben a munkásság szükségszemen elvesztette a csatát a monopóliumokkal szemben, ill. az olyan erőkkel szemben, mint a piaci integráció és a technológiai innováció. Ezt az uralkodó felfogást két új irányzat kezdte el először bírálni az 1950-es évektől kezdődően. Egyrészt az „új munkástörténelem" („new labor history"). amely azt bizonyította be, hogy a munkásság egyáltalán nem volt teljesen kiszolgáltatva a tőkéseknek, és képes volt агта, hogy egységesen lépjen fel, ha kell, érdekei védelmében (Herbert Gutman, Melvyn Dubovsky és Lawrence Goodwyn végzett alapvető kutatásokat — többek közt — e téren); másrészt pedig néhány „új gazdaságtörténész" (pl. Jeffrey G.Williamson) azt fejtegette, hogy a késő 19. század egyáltalán nem kedvezett annyira a tőkéseknek, mint ahogy azt eddig hittük: az árak, a profitok, az egy főre eső termelés, a munkaerő produktivitásának növekedése mind csökkent 1870 és 1896 között. így egy olyan új kép alakult ki, mely a korszakot mint politikai, gazdasági és kulturális patthelyzetet mutatta be (Paul Kleppner, Robert Wiebe, Christopher Lasch neve merül fel itt, mint az irányzat legismertebb képviselőié). A kérdés viszont az, folytatja Livingston, hogy hogyan tudjuk leírni a politikai és gazdasági eseményeket, melyeket mérni tudunk, és a társadalmi és kulturális eseményeket, amelyeket nem tudunk, egy rendszeren belül; más szavakkal: hogyan lehet integrálni az „új gazdaságtörténetet" és az „új munkástörténelmet"? A kérdésre adott válasz elég egyszerűnek tűnik: a mostanában divatos revizionista irányzatoktól vissza kellene térni az olyan „elfeledett" klasszikusokhoz, mint Marx, Veblen, vagy Schumpeter. akik kifejtették, hogy a gazdasági változások szükségszerűen társadalmi és kulturális változásokkal járnak együtt. Azaz: az elosztást mindig a társadalmi erőviszonyok szabják meg, és itt az elosztáson van a hangsúly, mivel nincs elvontan „tőke", „munkaerő" stb. Megint más szavakkal: a gazdasági jelenségeket csakis azoknak a társadalmi viszonyoknak a függvényében lehet magyarázni, amelyekben ezek a gazdasági jelenségek előfordulnak. Livingston három munkahipotézist állít fel egy olyan modell megalkotásához, amely magyarázatot adna a késő 19. századi amerikai fejleményekre. így (1) az 1870 utáni — viszonylagosan — alacsony növekedési rátát a társadalmi patthelyzet okozta; (2) a gazdasági fellendülés 1896 után csak egyik vetülete volt annak az általános változásnak, mely a társadalmi erőviszonyokban ment végbe; és (3) a marginalizmus (az a közgazdasági felfogás, amely szerint az értéket és az áralakulást, valamint a jövedelemelosztást határelemzés — differenciálszámítás — révén lehet kiszámítani (amerikai változata csak egyik összetevője volt aruiak a pragmatista erőfeszítésnek, hogy megmagyarázzák a gazdasági recessziót mint gazdasági, és nem mint — végső soron — társadalmi kérdést. J.G. Williamson szerint az 1870-es évektől kezdődően gazdasági hanyatlás volt mind Európában, mind Amerikában; az utóbbi területen mindezt azok a viszonyok okozták, melyek szükségszerűen következtek a polgárháborúból (1861—65); a legfontosabb komponens ezek közül a nagymérvű felhalmozás volt az 1850-es és az 1870-es évek között. A századvég amerikai közgazdászai (David Wells, Edward Atkinson, Carroll D. Wright, Jeremiah Jenks, Charles Conant és mások) a túltermelésben látták a gazdasági visszaesés egyik fő okát: ez maga után vonta az árak esését és — következésképpen — a profitok és a bérek közötti arány megváltozását. Pontosabban: a profitok és az árak estek, a bérek vagy stagnáltak, vagy még emelkedtek is (Jenks); Atkinson pedig kimutatta, hogy a szakmunkások vásárlóereje 100 %-al nőtt 1865-től az 1890-es évekig. A kutatások ezen kívül arra is rámutattak, hogy a munkaerő produktivitása ötször-hatszor gyorsabban nőtt, mint a reálbérek, különösen 1884 és 1894 között. Ugyanakkor 1873-4-ben vizsgálva, az egy ipari munkásra eső termelékenység (dollárértékben számítva) 5 %-kal csökkent, míg az átlagbérek 4 %-kaI nőttek ugyanebben a szektorban. Visszatekintve, a megoldás egyszerűnek látszik: a .Jcínálati oldalon" (supply side) a tőkéseknek csökkenteni kellett volna a béreket és modernizálni a termelést, hozzáigazítva a kínálatot a kereslethez; a
