Századok – 1988
Tanulmányok - Senga Toru: Béla királyfi bolgár halicsi és osztrák hadjárataihoz 36/I–III
BÉLA KIRÁLYFI HADJÁRATAI 1228—1232 43 következik, s így valószínű, hogy a bolgár hadjárat 1230 előtt volt.30 Olyan időszak, amikor indokolttá vagy érthetővé vált volna Béla támadása Bulgária ellen, nem fordulhatott elő gyakran, tekintettel a két uralkodóház között akkoriban fennálló rokoni kapcsolatokra is. Tudjuk, hogy II. András 1226-ban Bélát Erdély kormányzójává tette, ami fokozta a királyfi érdeklődését az országtól délre és keletre eső területek iránt. Kiváltképpen akkortájt számolhatunk be bolgár-magyar határvillongásokról, amikor is a Bulgáriával szomszédos Kunország magyar fennhatóság alá került. Erről a pápai levelek tájékoztatnak. IX. Gergely pápa, aki értesült a kunok egy részének megtérítéséről, 1227. június 31-én kelt levelében Robert esztergomi érseknek legátusi megbízatást adott Kunország és az ezzel szomszédos Brodnik-föld területére.3 1 A pápa 1228. március 21-én Bélához intézett leveléből pedig kitűnik, hogy a királyfi Robert pápai legátussal belépett a kunok földjére.32 Tehát maga Béla is valamikor 1227. július 31-e és 1228. március 21-e között vehetett részt a kunok megkeresztelésénél, és ekkor a kereszténnyé lett kun fejedelem országa a magyar király fennhatósága alá került,3 3 ami részben II. Iván Aszen kun szövetségeseinek elszakadását is jelenthette. Számunkra érdekes a pápa 1228. március 21-én Róberthez intézett levele, amelyben említés történik azokról, akik a megtért kunokat támadják, és a többiek megtérését megakadályozzák, és akik ellen a pápa ugyanott keresztes hadjáratot hirdetett.3 4 Ez valószínűleg a Dunától északra eső területekre is igényt tartó II. Iván Aszen bolgárjaira vonatkozik.3 5 A Balkánon 1228-ban új fordulat következett be, amikor Robert de Courtenay latin császár meghalt. Ezután a konstantinápolyi bárók szorgalmazták a kiskorú II. Baldouin (1228- 1261) és II. Iván Aszen leánya közti házasságot, aminek következtében a bolgár 30 Ezzel szemben olyan gondolat is felmerülhetne, hogy oklevelünk nem szoros időrendben írja le a négy hadi eseményt, hanem úgy csoportosítja, hogy az első helyen a Béla által szervezett bolgár hadi vállalkozást említi, azután a többi hármat, amelyek II. András parancsára indultak. Ebben az esetben nemcsak az 1230 előtti, hanem az 1232 utáni évek is számításba jöhetnének. Hasonlóan gondolkozik Hóiban is, aki a forrásokra és a szakirodalomra való kellő hivatkozás nélkül foglalkozott oklevelünkkel - talán eddig a legrészletesebben -, s úgy véli, hogy oklevelünk 1236-ban kelt, a második halicsi hadjárat 1233-ban, a Vidin elleni támadás pedig 1234-ben volt. M. Hóiban: Din cronica relafiilor románo-ungare f n secolele XIII-XIV. Bukarest 1981. 59-65. Azonban oklevelünk Dénes lovászmester érdemeiről szól, aki Béla mellett teljesített szolgálatot közös gyermekkoruk óta, és a négy hadi esemény leírását megelőzően megemlíti, hogy Dénes II. András keresztes hadjárata alkalmával (1217) Bélát Németországba kísérte. így a lovászmester szolgálatainak felsorolásában nem lehet azon a hangsúly, hogy kinek az utasítására indult hadba. Végül arra következtethetünk, hogy oklevelünk Dénes hadjáratokban való szolgálatait szoros időrendben tárgyalja. 31 A. Theiner: Vetera monumenta historica Hungáriám sacram illustrantia. I. Romae 1859. (röviden: VMH) 86-87. 154. sz. 32 VMH. I. 87. 156. sz. Pauler: MNT. I. 98.; N. Pfeiffer: Die ungarische Dominikanerordensprovinz von ihrer Gründung 1221 bis zur Tatarenverwüstung 1241-1242. Zürich 1913. 78-79.; I. Ferenf: A kunok és püspökségük. Bp. 1981. (Ez a könyv eredetileg 1931-ben jelent meg románul.) 134, 138. Vö. Makkai L.: A miklói (kűn) püspökség és népei. Debrecen 1936. 16. Makkai kétségbe vonja azt, hogy Béla valamint az érsek és társai átkeltek volna a Kárpátokon Kunországba. 33 Pauler: MNT. II. 98-99.; Makkai: A miklói, 41.; V. T. Su sarin: Szvigyetyelsztva piszmennih pamjatnikov korolesztva Vengrii ob etnyicseszkom szosztave naszelenyija Vosztocsnogo Prikarpatyja pervoj polovini XIII veka. Isztorija SZSZR 1978/2. 48.; MT. I. 1343, 1549. 34 VMH. I. 87. 157. sz. 3 s Ferenf: A kunok, 138-140.;Makkai: A miklói, 42.
