Századok – 1988
Közlemények - Kozári Mónika: Németország orosz politikája a berlini kongresszus előkészítésének időszakában 422/III
NÉMETORSZÁG OROSZ POLITIKÁJA AZ 1870-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN 44 3 rássy, az Osztrák—Magyar Monarchia külügyminisztere, aki fontos ember volt Bismarck külpolitikai rendszerében, belebukik a keleti válságba. Ennek megfelelően Vilmos császár válaszában leszögezte, hogy Németország „megőrzi várakozó, mindkét fél irányában a megegyezést kívánó álláspontját, anélkül, hogy az egyes pontokba, amelyek közvetlen német érdekeket nem érintenek, véleményt nyilvánítva belebocsátkozna".3 Vilmos császár felhívta II. Sándor figyelmét, hogy a békefeltételek az osztrák—magyar—orosz viszonyra károsan hathatnak, és a három császár szövetsége fönntartását veszélyeztetik.4 Az Osztrák—Magyar Monarchia vezető köreiben valóban nagy fölzúdulást váltottak ki a tervezett békefeltételek. Andrássyt, aki a reichstadti és a budapesti szerződés birtokában eddig nyugodtan figyelte a fejleményeket, váratlanul és kényelmetlenül érintették, s létrejöttük eddigi keleti politikájának a kudarcát jelentette. Oroszország a békefeltételekkel több ponton megsértette a Monarchiával a keleti válság kirobbanása óta kötött szerződéseit, és megmutatta, hogy a katonai győzelem birtokában nem szándékozik tekintettel lenni Ausztria-Magyarország érdekeire. A békefeltételeket illető terjedelmes osztrák—magyar ellenvetéseket Ferenc József 1878. január 8-i levelében közölte az orosz cárral.5 Német iratokból kiderül, hogy Oroszország ennek kapcsán 1878 januárjában tett kísérletet arra, hogy megpróbáljon megegyezni a Monarchiával. A tárgyalásokról azonban mindössze annyi információval rendelkezünk, hogy az orosz tárgyaló félnek küldött pétervári instrukció — Stolberg bécsi német követ jelentése szerint — jelentős mértékben eltért attól, amiben Oroszország korábban, még a háború előtt megállapodott Ausztria—Magyarországgal.6 Tény, hogy az orosz—török fegyverszünet megkötésére úgy került sor 1878. január 31-én Drinápolyban, hogy azt nem előzte meg orosz—osztrák—magyar megegyezés. Andrássyt a fegyverszünet aláírása kellemetlen helyzetbe hozta, mert Oroszország a Monarchia felszólamlása ellenére is most már nyíltan figyelmen kívül hagyta szövetségese érdekeit és igényeit, és Andrássy kezében — legalábbis az ó Ítélete szerint — nem volt olyan eszköz, amellyel a Monarchia önerőből sikerrel rákényszeríthette volna Oroszországot érdekei figyelembevételére. Ez késztette Andrássyt arra, hogy közös nagyhatalmi fellépést kérjen és sürgessen Oroszország ellen. 1878. január 28-án — részletesen megindokolva, hogy miért van erre szükség — konferencia-javaslattal fordult Berlinhez és Pétervárhoz.7 Bismarck nemtetszéssel fogadta Andrássy javaslatát, Attól tartott, hogy a béke feltételeinek nemzetközi megvilágítása során Németországnak hatalmi állása, a Keleten való látható érdektelensége és hangoztatott pártatlansága folytán vezető szerepet kellene vállalnia, és döntésre, határozott állásfoglalásra kényszerülne, ami 3 PA, I.A.B.q.l25.Ud.2. Bülovv MUnstemek, Berlin, 1878. febr. 13. No., 92. 4 GP.n.Nr.303. „k gyzet. 5 PA, I.A.B.q.l25.adh.8.Bd.2.BUlow Schweinitynek, Berlin, febr.18. 6 PA, I.A.B.q.l25.adh.8.Bd.2. Billow MUnstemek, Berlin,febr.13. No.92. Szigorúan bizalmas 7 GP.Il.Nr.303. és Anlage
