Századok – 1988

Közlemények - Kozári Mónika: Németország orosz politikája a berlini kongresszus előkészítésének időszakában 422/III

NÉMETORSZAG OROSZ POLITIKÁJA AZ I870-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN 423 100. évfordulója), az 1978. május 15—17. között tartott konferencia anyaga (1979); és az 1981-ben napvilágot látott „Roszszia i vosztocsnüj krizisz 70-h godov XIX. v." (Oroszország és a 19. sz. 70-es éveinek keleti válsága). A centenárium apropó volt egy önálló külpolitikai kötet kiadására is, amely a „Vosztocsnüj voprosz vo vnesnej politiki Roszszii. Konyec XVIII — nacsalo XX. v." (A keleti kérdés Oroszország külpolitikájában a 18. sz. végétől a 20. sz. elejéig) címet viseli; benne egy mintegy 40 oldalas fejezet foglalkozik az 1870-es évek keleti válságával és Oroszország akkori külpolitikájával. 1978-ban Wiesbadenben jelent meg az Aretin szerkesztette „Bismarcks Außenpolitik und der Berliner Kongreß " című tanulmánykötet, amelyben a centenáriumra rendezett kiállítás kapcsán szólnak a szerzők — köztük Andreas Hillgruber, Theodor Schieder — a keleti válságnak Bismarck külpolitikájában elfoglalt szerepéről. Az 1978-ban megrendezett mainzi konferencia anyaga 1982-ben jelent meg Wiesbadenben a „Der Berliner Kongreß" (A berlini kongresszus) című tanulmánykötetben, amelyben — eltérően az előzőtől — már nemcsak nyugatnémet szerzők tanulmányai szerepelnek, sokarcú, külpolitikai, gazdasági, társadalomtörténeti kérdések is helyet kaptak. A tanulmánykötethez kapcsolódóan Immanuel Geiss szerkesztésében megjelent az évfordulóra egy dokumentum kiadvány is, amely a kongresszus iratanyagait tartalmazza. A centenárium óta megjelent legújabb szakirodalomból kiemelendő Heinz Wolter „Bismarcks Außenpolitik" (Bismarck külpolitikája) című monográfiája (Berlin, 1983), amelyben a szerző a belpolitika, a gazdaság és a külpolika viszonyát vizsgálva helyezi el a berlini kongresszust a bismarcki külpolitikai rendszerben. A legújabb szovjet szakirodalomból pedig jelentős Sz.L. Csernov munkássága, aki már az 1970-es években is publikált a keleti válság és az orosz diplomácia kérdésköréből, majd 1984-ben megjelent „Roszszia na zaversajusem etape vosztocsnogo krizisza" (Oroszország a keleti válság befejező szakaszában) című monográfiája. E monográfia azért jelentős, mert az Orosz Külpolitikai Levéltár iratanyagának felhasználásával készült, és bemutatja az orosz külpolitika útját, irányítóit és terveit a San Stefano-i békeszerződéstől a berlini kongresszusig. Csernov könyvét leszámítva, a megjelent munkáknak az a közös jellemzőjük, hogy szerzőik elsősorban a kongresszus eredményeit és kihatásait vizsgálták; kisebb részben magának a kongresszusnak az időszakával is foglalkoztak, de a kongresszus előkészítésének időszakáról, az orosz—török háborúban elért orosz győzelem és a kongresszus összeülése közötti mintegy hat hónapról a tényeken túlmenően — drinápolyi fegyverszünet, San Stefano-i békeszerződés, orosz—angol megegyezés, stb. — sem a tanulmányok, sem az összefoglaló munkák nem nyújtanak információkat. A levéltári anyag pedig igazolja, hogy a kongresszus előkészítésének időszaka a további fejlemények és a balkáni kérdések rendezése szempontjából sokkal jelentősebb volt, mint a kongresszus, mert a rendezés alapelvei, továbbá azok a kompromisszumok, amelyeknek a talaján a kongresszus egyáltalán összeülhetett, már a kongresszus munkájának megkezdése előtt kialakultak, illetve megköttettek, és maga a kongresszus ezekhez képest csak részletkérdésekben döntött, illetve a már elért eredményeket szentesítette. Ez az oka, hogy figyelmünket ennek az előkészítő szakasznak a vizsgálatára fordítottuk.