Századok – 1988
Tanulmányok - Kovács I. Gábor: A kalendárium eszköz a nemzet haladásához. (A reformkor naptárirodalma) 316/III
324 KOVÁCS I. GÁBOR lodott el a hagyományos közízléstől és igényektől, könnyebben elősegíthette az olvasók körének kiszélesítését, az átlagolvasó ízlésének fejlesztését. Érdeme, hogy a polgárosodó rétegek olvasmányigényét kielégítette.2 1 Hozzátehetnénk, hogy részben az ismeretterjesztő magazinokat, s más, a fejlődésből egyelőre kimaradt laptípusokat is pótolt. Sajtó- és művelődéstörténetünk még nem vett tudomást arról, hogy a harmincas évek új típusú kalendáriumai ebben a folyamatban, az olvasóközönség kiterjesztésében, ízlésének emelésében, az ismeretterjesztés szolgálatában, a polgárosodás bizonyos gondolati elemeinek a terjesztésében közvetlenül a megelőző lépcsőt jelentik. A kalendáriumok ugyan csak évente jelentek meg, de nagy terjedelemben, s míg a filléres magazinok pár százas példányszámmal életképtelennek bizonyultak s a Regélő is csak 6—800 példányban jelent meg, addig a Honni Vezér és társai a műfaji keretek megszokottságának a segítségével sokezres példányszámot értek el. A társadalmi kommunikációs rendszert markánsan jellemzi, hogy a fejlettebb polgári társadalmak hetente megjelenő százezres, filléres magazinjainak a szerepét nálunk az évenkénti kalendáriumokkal is próbálták betölteni. Ráadásul nem is az olvasás szinte legalsó lépcsőfokán, a legszélesebb olvasóközönség körében, mint ott. Olyannyira hiányzott az a nagy tömegű, művelődni, olvasni kezdő kispolgárosodó réteg, amely nyugaton a filléres lapokat fogyasztotta, hogy még ezek a jobb naptárak sem jelenhettek meg igazán nagy tömegben.22 A Honni Vezér idézett programjának az a része, hogy ez a naptár a fényes palotáktól a jámbor földműves csendes hajlékáig mindenhová eljusson, valójában csak jámbor óhaj volt. A földműves, még ha tudott is olvasni, s esetleg már a kalendáriumvásárlás szokását is ízlelgette, sok okból akkor sem ezeket a naptárakat vásárolta. Egyik ilyen ok, hogy az áruk a hagyományos naptárakénak sokszorosa volt. Ilyen fokú árkülönbség mindig exősen differenciálta a vásárlók körét. Hogy mennyire körülhatárolt, szűkebb közönségnek készültek a közepes, de kivált a nagy naptárak, azt a terjesztés új módja is mutatja. Az eddigi, alapvetően vásári terjesztéssel szemben ugyanis a reformkori nagy naptárakra jó előre előfizetőket gyűjtöttek. Márpedig a prenumeráció révén az olvasóknak inkább csak a felső rétege érhető el.23 A naptárak többnyire alcímükben is hirdették, hogy „minden rendű és rangú olvasó számára" készültek, mégis pl. a Magyar Házi Barát is kiemel néhány társadalmi csoportot: „földesurak, cameralisták, ügyészek, uradalmi tisztviselők, házigazdák, gazdaasszonyok, kereskedők, gyárnokok". A tényleges közönségre a naptárak bizonyos tartalmi elemei is utalnak. A Honni Vezér tiszti címtára olyan terjedelmes és részletező volt, amilyenre csak a közéletben s az általános érintkezésben intenzíven résztvevő csoportoknak volt szükségük. A kereskedők és a kereskedéssel kapcsolatban állók — így az árutermelő birtokosok — szükségleteire utal, hogy a Honni Vezér közölte a birodalom más részeinek vásárait, Pest és a nagyobb városok kereskedőinek névsorát s az ausztriai kereskedési törvényeket is. Ezek az első naptárak Magyarországon, amelyek zsidó naptárt is közöl-2< T. Erdélyi Ilona: Irodalom és közönség a reformkorban — Regélő Pesti Divatlap, Bp. 1970. "Megjegyezzük még azt a technikai alapú, de nagyobb jelentőségű különbséget is, hogy a magyar ismeretterjesztő naptárakban közel sem jelent meg annyi textúrába nyomtatott kép, mint a nyugati magazinokban, ahol épp ez adta e lapok legnagyobb vonzerejét. 2i Bisziray Gyula: A prenumeráció. Egy fejezet a magyar könyvkiadás és olvasóközönség történetéből, in. uö.'. Könyvek között egy életen át. Bp. 1976. 44—79. Példái közül egyébként hiányoznak a kalendárium előfizetések.
