Századok – 1988

Tanulmányok - Kovács I. Gábor: A kalendárium eszköz a nemzet haladásához. (A reformkor naptárirodalma) 316/III

A REFORMKOR NAPTÁR IRODALMA 317 azonban korábban ez a kalendárium a viszonylag egységes írásos kultúrának s az irodalomnak a része volt, addig a 18. század végére ez a kultúra megoszlott, s az elkülönülő magas kultúrához képest a kalendárium alacsonyabb szintre szorult. A 19. század elején lassan ki is záródott a kiformálódó új irodalomfogalomból. Az írott kultúra gyors kiterjedésével, a kommunikációs eszközváltással szükségszerűen járt együtt a kulturális szintek kialakulása. Kiformálódott az írásbeli kultúrának egy alsóbb, második szintje, amelynek legfőbb hordozói az emelkedő, megerősödő köz- és kisnemesi, kisértelmiségi tömegek voltak, de hatóköre kiterjedt a mezővárosi parasztpolgári és kézműves rétegekre s bizonyos fokig módosabb falusi, paraszti csoportokra is. A kalendárium 1730 és 1820 között ehhez a szinthez, a nemesi művelődés alsóbb szintjéhez köthető. E társadalmi-művelődési réteg klasszikusan kiérlelődött életkultúrájának szerves eleme volt. Gazdaságilag, művelódésileg emelkedő, az írásbeliséghez eljutó rétegről van szó, amely azonban az egész fejlődés visszafogottsága miatt nem lépett ki radikálisan a tradicionális termelési módból és technikából. A kalendárium tartalma s egész létezésmódja is ezt a kétarcúságot mutatja ekkor. Az évenkénti periodicitású kalendárium a korlátozott fejlődés tipikus kommunikációs eszközének tekinthető. A felemásság megmutatkozott a felvilágosult magasművelődés által megfogalmazott kalendáriumeszmény sorsában is. A felvilágosodás hatására már a 18. század utolsó negyedében kezdeményezték a kalendáriumi jövendöléseknek mint kváziracionalitásoknak, sőt rációelleneseknek az elhagyását. Az új naptáreszmény a jövendölések helyett olyan új matériákat tartalmazott, amelyek a teinporális viselkedés megváltoztatásának szükségességével voltak kapcsolatban. A népfelvilágosítás, az ismeretterjesztés a jövő praxisát, a lineáris előrehaladást, a fejlődést lett volna hivatva szolgálni. Az ismeretterjesztő és népfelvilágosító kalendárium eszméjéből azonban egészen 1820-ig szinte semmi sem valósult meg. „A debreceni első kalendáriom ... melyből az idójövendölés kimaradt" A népfelvilágosító kalendárium gondolatát csak a reformkor küszöbén kezdte átültetni a valóságba a debreceni felvilágosodás neveltje, Fazekas Mihály, amikor 1819-ben elindította a Debreceni Magyar Kalendáriumot a debreceni városi nyomda kiadásában. Mint Fazekas monográfusa, Julow Viktor írja: „Mennyire kínálkozó gondolat, hogy ezt (ti. a kalendáriumot — K.I.G.) használják fel az írók hagyományos tartalmát megnemesítve, a színvonalasabb irodalom megszerettetésére, a tudomány népszerűsítésére, a felvilágosult eszmék hirdetésére."2

Ahhoz azonban, hogy ezt felismerje és sikeresen meg is oldja, az kellett, hogy Fazekas sok felvilágosult társánál reálisabban, gyakorlatias módon számoljon az elmaradottabb magyar kommunikációs viszonyokkal, s ezekhez alkalmazkodva keresett előre vivő megoldást. Nem csupán bírálta és elvetette az alacsony színvonalú naptárirodalmat, hanem megpróbálta megnemesítve felhasználni. A megszokott formát igyekezett megtölteni új tartalommal. 2 Julow Viktor. Fazekas Mihály. Bp. 1982. 387—88.