Századok – 1988
Tanulmányok - Gebei Sándor: A rendi monarchia (a rendiség) kérdése Oroszországban 283/III
A RENDI MONARCHIA OROSZORSZÁGBAN 299 A Törvénykönyv elemzése és értékelése ugyan nem feladatunk, de szívesen hivatkozunk arra a véleményre, amely 1649-et az állami centralizáció lezárulásának tekinti, mivel a rendi képviselők közreműködésével szerkesztett jogi kódex a cár korlátlan hatalmát szentesítette, miközben a nemesség és a kiváltságos városiak érdekeit megvalósította.5 6 Az 1550-es, még IV. Iván-i törvényekkel a társadalmi felemelkedés és a feudális hierarchiába való beépülés útjára bocsátott katona-szolgáló nemesség egy évszázad alatt a feudális rendszer nélkülözhetetlen bázisává nőtte ki magát. Ennek a változásnak hű tükörképe az "1649. évi Törvénykönyv, amely a szolgálati érdemekért birtokokat és jobbágyokat szerző nemesség társadalmi státuszát az uralkodó osztályon belül rögzítette, ott véglegesítette. A régi, törzsökös arisztokráciával szembeni hátrányait nivellálta, és a jobbágyok feletti korlátlan rendelkezés jogának megadásával az uralkodó osztály egységesítésének folyamatát elindította. Az uralkodó osztály régi és „új nemessége" (a mi szóhasználatunk — G. S.) az anyagi javakat megtermelő osztályokkal szemben, tehát kifelé, már 1649-től, homogén osztályként szerepel. Az osztályon belüli egységesülés, az egynemű és egyöntetű nemesség létrejöttének utolsó akadálya az 1682. évi zemszkij szobor döntésével szűnt meg. Úgy ítélte meg „a képviselők háza" és a „felső ház" (a mi szóhasználatunk — G. S.), hogy az országos ügyek előmozdítására a szolgálati beosztások származás szerinti besorolását, a mesztnyicsesztvo-t el kell törölni, a besorolás könyveit el kell égetni. A zemszkij szobor rendkívüli jelentőségét a nemesi osztály eggyé ötvöződésén túlmenően Cserepnyin abban látja, hogy Oroszország alkalmassá vált a Péter-i reformok, a modernizálási program befogadására, azaz a felülről^jövő kezdeményezések társadalmi beépüléséhez nélkülözhetetlen fundamentum kiépült.5 1682 után a vizsgált intézmény szerepe alaposan megváltozott, a több rendet képviselő tanácskozásokból egy rendet képviselő gyűlések lettek, s az 1660—1670-es években már nem is merültek fel olyan problémák (!), amelyeket zemszkij szoborokon kellett volna megtárgyalni. Az 1683/84. évi, a Lengyelországgal kötendő béke tárgyában összeült — Cserepnyin szerint — utolsó zemszkij szobor lefolytatását inkább a hagyományokhoz való ragaszkodás, mint a szükségszerűség diktálta. A zemszkij szoborok az állami centralizáció folyamatában hivatásukat betöltötték, hosszúra nyúlt agóniájuk (1653—83/84) után, „a formálódó abszolutizmus intézményeinek adták át helyüket"58 — vonja meg működésük végső mérlegét Cserepnyin akadémikus. Ha összegezzük a Cserepnyin által ismertetett 57 szobor történetét, amelyből — ha számításaink helyesek — 27 vitathatatlanul zemszkij szobor, akkor a különlegesek hamar szembeötlenek. A zemszkij szoborok monográfusa négynek kiemelt fontosságot tulajdonít: — az 1549. évinek, amikor a társadalom új alapokra helyezésének törvényeit elfogadták, s ezt az 1550-es Törvénykönyvbe foglalták; — az 1619. évinek, amikorra az intervenció okozta megrázkódtatáson úrrá lett az ország, s befejeződött az államszervezet helyreállítása; 56 Ua. 391. 57 Ua. 385. 58 Ua. 370.
