Századok – 1988
Krónika - Huszár Lajos (1906–1987) (Buza János) 279/I–III
280 KRÓNIKA tanulmányait, érdeklődése azonban egyre inkább a művészet- és a művelődéstörténet felé fordult, s 1928-ban numizmatikai tárgyú disszertációval doktorált, önkéntes gyakornokként került a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába, s nyugdíjazásáig ott munkálkodott a magyar pénztörténet fehér foltjainak feltárásán. Szakavatott művelője volt az éremművészet történetének, bölcs előrelátással olyan időkben is gyarapította az európai rangú Éremtár tárgyi anyagát, amikor a szerzeményezés financiális forrásait aszályos esztendők apasztották. Fiatal szakemberként fél évet tölthetett a római Magyar Akadémián, illetve kéthónapos balkáni ösztöndíjas tanulmányút nyílt meg előtte. Részben tanulmányi segéllyel, részben saját költségére utazott Bécsbe, Salzburgba, Berlinbe, Münchenbe és Körmöcbányára, hogy nagyobb gyűjteményeket nézhessen meg, és elmélyíthesse szakmai ismereteit. Nagy tudásának és példás munkaszeretetének köszönhetően osztályvezetői rangot ért el, a Magyar Tudományos Akadémia pedig támogatásban részesítette, hogy elkészítse a Corpus Nummorum Hungáriáé III. kötetét. Munkahelye lakhelyévé is vált egy időre, ugyanis 1944 őszén hivatalos felszólításra beköltözött a Magyar Nemzeti Múzeum központi épületébe, és az ostrom nehéz ideje alatt, nélkülözéstől sem mentesen, mindent elkövetett a múzeumi anyag mentéséért. 1945 tavaszán kapott megbízást a nagymúltú intézmény ideiglenes vezetésére, amelynek kinevezett főigazgatója volt 1946 augusztusától 1949 januárjáig. Az Esterházy kincsek egy részének ellopása kapcsán folytatott fegyelmi vizsgálat során „vezetői állásra alkalmatlannak" nyilvánították, s tudományos kutatóként ismét az Éremtárba került, osztályvezetői beosztásába 1955-ben helyezték vissza. Munkakedvét sem a méltatlan lefokozás, sem az igaztalan vádak nem törték meg. Nemcsak a kisebb közlemények, az odaadó aprómunkát igénylő leletfeldolgozások hosszú sora, hanem a fentebb idézett monográfia bizonyítja ezt. Sok évtizedes cédulázás eredményeként szorgos bibliográfus közreműködésével idővel összeállt a régen várt szakirodalmi áttekintés, amelyik a hazai szakkörökben és külföldön egyaránt sikert aratott: F. Fejér Mária-Huszár Lajos: A magyar numizmatika bibliográfiája. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977. 322 1. Latin, angol, német és magyar nyelvű bevezetője, valamint a szakszerűség mellett az igényes kiállításnak tudható be, hogy e kötetre a könyvek frankfurti seregszemléjén is felfigyeltek. Huszár Lajos tudományos munkájának szerves része volt a szerkesztői tevékenység, 1933-1975 között állt a Numizmatikai Közlöny élén. Nemcsak szerzőként, hanem szerkesztőként is igényes munkát végzett, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a patinás folyóirat a nehéz időkben is fennmaradt. Szívügye volt a „Közlöny", nyugállományba vonulása után sem nélkülözhették tanácsait, szerzőket toborzott, lektorált szívességből, bátorította a kezdő szerzőket, s ha javasolta a közlemény, vagy a tanulmány megjelentetését a társulati folyóiratban, akkor írója biztos lehetett abban, hogy nem a kötelező udvariasság miatt kapott dicséretet, hanem valóban publikálásra érdemeset alkotott. Mindig kész volt segíteni. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban, ahol 1968. évi nyugdíjaztatását követően folytathatta munkáját, előzetes bejelentés nélkül is felkereshettük. Zokszó nélkül tette félre a feldolgozás alatt álló érmeket, vagy szakította meg az írást, és türelmesen meghallgatott bármilyen szakmai kérdésfeltevést. Ha megalapozatlannak tűntek számára a készülő cikk állításai, higgadt érveléssel vitatkozott, illetve szelíden javasolta a „tétel" ismételt átgondolását. A jó nyomon járó kutató viszont biztatást, szakirodalmi muníciót, ötletet kapott, s olyan érzéssel távozhatott tőle mint a hajdani írók Virág Benedektől. Magyar és idegen nyelven megjelentetett tanulmányainak, közleményeinek, leletleírásainak száma több százra rúg, publikációs jegyzékét a Numizmatikai Közlöny LXXXVI-LXXXVIL, sajtó alatt lévő kötete tartalmazza, nyilván nem hiányoznak majd belőle a posztumusz művek sem. Huszár Lajos a páratlanul termékeny szerzők egyike volt. Mindig arra törekedett, hogy újat alkosson, a kompilatív írások nem vonzották. Már régen megjelent a Corpus Nummorum Hungáriáé III/l. kötete - Habsburg-házi királyok pénzei 1526-1657. Akadémiai Kiadó, Budapest 1975. 168 1. • XXIV tábla -, amikor nagy betegen érdeklődött az első átfogó hazai ártörténeti monográfia sorsa iránt. Dányi Dezső és Zimányi Vera korábban őt kérte fel a pénztörténeti bevezető megírására. Előmunkálatként így született meg módszertani szempontból ugyancsak hasznos tanulmánya: „Pénzforgalom és pénzértékviszonyok Sopronban." Századok 105. kötet (1971) 1150-1184. old. Huszár Lajos úgy érezte, hogy csak az ártörténeti kézikönyv őrzi meg nevét a történészek között. Aggodalma meglepett, de utólag - fájdalmas leírni - nem tartom alaptalannak. A történelmünket
