Századok – 1988

Történeti irodalom - Magyarországi katolikus egyházi levéltárak fondjegyzékeiről (Ism.: Gergely Jenő) 271/I–III

238 TÖRTÉNETI IRODALOM 273 tárgyszerűen kategorizált 1939-ig, ami az egyházkormányzati levéltárban nagyban megkönnyíti az eligazodást. Esztergomban különösen fontos a nem-egyházkormányzati archívum, a „világi" jellegű anyag, amely már a 16-17. századtól a legújabb korig szinte még alig kiaknázott személyi gyűjteményeket tartalmaz. (így Fráter Györgytó'l és Pázmány Pétertó'l Serédi Jusztiniánig bezárólag.) Az érseki és püspöki levéltárakban az egyházkormányzati és az ún. „világi" ügyeket elkülönítve kezelték és raktározták. Az egyházkormányzati iratok érthetően elsődlegesen egyház- és vallástörténeti kútfők, de aligha lennének nélkülözhetők a társadalom- és kultúrtörténet számára. Itt találhatók ugyanis pl. az ún. egyházlátogatási jegyzőkönyvek (a Tridentinum által kötelezővé tett canonica visitatiok jegyzőkönyvei). A káptalanok levéltárai az egyházi jellegű magánlevéltárra és a gazdasági levéltárra oszlanak. (Ez utóbbiak ma már gyakran a megfelelő állami levéltárban kaptak elhelyezést.) A káptalanok esetében fontos köztörténeti forrásnak számít azok 1874-ig folytatott hiteleshelyi működésének irathagyatéka. A magyarországi szerzetesrendek működési engedélyének 1950-ben történt megvonása s annak körülményei ezen egyházi szervezetek levéltárait is szétzilálták. így a rendtörténetírás ma szinte megoldhatatlan feladatok előtt áll, már ami az itthoni forrásokat illeti. Némileg szerencsésebbnek mondható az a három férfi és egy női rend, amely korlátozott keretek között bár, de tovább működhetett. A piarista és a ferences levéltárhoz képest továbbra is a legimpozánsabb irathagyatckKal a pannonhalmi bencés főapátság levéltára rendelkezik. Ezek a levéltárak a rend funkciójának nyomait tartalmazzák, az oktatás-nevelés terén betöltött szerepüket, míg a bencések esetében egyházkormányzati iratanyag is keletkezett - lévén saját egyházmegyéjük és a főapát a püspökkari konferencia tagja. Valamennyi katolikus egyházi levéltárban a köztörténetnek, azon belül is a társadalom- és kultúrtörténetnek különösen fontos forrásait képezik az ún. személyi hagyatékok. Jelenleg mintegy 70 érsek és püspök iratanyaga található meg, bár mint személyi fond nem minden esetben vannak elkülönítve, hanem részét képezik az illető személy egyházkormányzati iratainak. Az egyházmegyei levéltárakban ezen túlmenően, több tipikusnak mondható irattípus található, megint csak elsősorban a társadalomtörténet szempontjából. Gondolunk pl. az egyházmegyei tanfelügyelőségek 19. század második felétől induló gazdag irattermésére, vagy a különböző korszakok roppant sokszínű és sokfelé ágazó, valláserkölcsi alapon működő egyesületeinek irataira (amelyek az őket felügyelő egyházi főhatóságtól vagy hozzá érkező iratokból állnak). A katolikus egyházi levéltárak központi anyaga mellett primer formában helytörténeti, de regionális és összegző kutatás esetében azon túllépő fontosságúak az ún. plébániai levéltárak. Ezek 1950-ig terjedő iratanyagát Dóka Klára, az Üj Magyar Központi Levéltár munkatársa irányításával, de egyházi levéltárosok közreműködésével mérték fel és tették közzé három kötetben. Az alapszintű katolikus egyházi egységek iratanyagát jelenleg is keletkezési helyükön, a plébániákon őrzik. Az első látásra nyilvánvaló, hogy a helytörténet számára nélkülözhetetlenek, mert előbb keletkeztek és inkább megmaradtak, mint a politikai község iratai. Melyek itt azok a főbb iratcsoportok, amelyek a szűken vett egyháztörténeten tülmutató társadalomtörténeti kutatásoknál nélkülözhetetlenek? Először is a plébánián vezetett anyakönyvek, amelyek mivel 1895 előtt nem volt állami anyakönyvezés, egyenesen hézagpótlók, esetenként sorsdöntő fontosságúak lehetnek. (Másodpéldányukat általában megtalálhatjuk az egyházmegyei levéltárban is.) A másik igen fontos és tipikus plébániai iratanyag a már említett canonica visitatiok során keletkezett jegyzőkönyvek. Ezek egységes elvek, sőt egységesített kérdőív szerint készültek, így viszonylag könnyen kezelhetők és összegezhetők. (Egy példányukat szintén a püspöki levéltárban helyezték el.) A püspöki, vagy püspöki megbízatásból lezajló egyházlátogatások inkább vizsgálatok, szinte „leltárak" voltak, és kiterjedtek az adott plébánia életének minden mozzanatára, a pap(ok) és a világi hívők egészére, a helyi egyház gazdasági, hitéleti-hitbuzgalmi, kulturális, erkölcsi és társadalmi helyzetére is. A harmadik fontos és mindenütt megtalálható, mert az Ordinarius által előírt forráscsoport az ún. história domus, a lelkész által vezetett plébániatörténet. Ez eleve azzal a céllal létesült, hogy rögzítse a plébánia történetének fontos mozzanatait, eseményeit. Az utókor számára megörökített közlések gyakran túllépik az egyházias kereteket, és kitérnek az egész közösség életére; a falu, a község történetének nem-egyházi mozzanataira is. A história domusokban a feljegyzések két típusa keveredik: a napi események szinte naplószerű leírása, szoros nyomonkövetése, ami a hű krónika értékével ér fel. A másik eset az, amikor a plébános bizonyos okok miatt - mondjuk kellő szorgalom híján, vagy kellő politikai óvatosságból -