Századok – 1988
Történeti irodalom - Vom Taler zum Dollar 1486–1986 (Ism.: Buza János) 263/I–III
238 TÖRTÉNETI IRODALOM 264 tíz térképvázlat, valamint az említett pénzekről készült mérethű felvételek nagy száma egyaránt emeli a mű értékét. Az alapkoncepciót adó Wolfgang Heß és munkatársai tulajdonképpen a tallér világtörténetét dolgozták fel tömören és sikeresen. A tallérverés kezdetéhez vezető utat több tényező egyengette. Az egyre jelentősebbé váló európai kereskedelmi kapcsolatok növekvő pénzigénye, a nemesércek bányászatának fejlődése, a mind tökéletesebb finomítási eljárás nélkül valószínűleg még későbbre tolódott volna ki a tallér születése. Mivel a távolsági kereskedelem folytatásához nélkülözhetetlenül szükséges aranypénzek mennyisége nem volt elegendő, továbbá Európában az aranynál sokkal több ezüstöt hoztak felszínre, a dukátokat, illetve az aranyforintokat nagyobb és súlyosabb ezüstveretekkel próbálták meg helyettesíteni. A Velencében kibocsátott líra, majd a milánói teston már a tallérverés felé mutatott. Közép-Európa bányáinak ezüsttermelése a 15. század közepétől eltelt csaknem egy század alatt mintegy megötszöröződött, s így az amerikai ezüst beáramlása előtt adva voltak a feltételek ahhoz, hogy egyre több helyütt próbálkozzanak meg az aranyakat helyettesítő ezüstpénzek előállításával. A tallérok első számú felmenőjének tartott „Guldiner" a tiroli Hall verdéjében készült 1486-ban, s ezt követően hamarosan másutt is vertek hasonló pénzeket. Ezek közül megtalálható a kötetben II. Ulászló 1506-ban Körmöcbányán készített másfélszeres guldinerjének fényképe. Szászországban „Guldengroschen" пек nevezték az aranyforinttal egyenértékű ezüstveretet, és mert „aranygarast" másutt is vertek, nevüket a verdehelyre utaló jelzővel egészítették ki, így lett a „Joachimmsfű/er Guldengroschen" a tallér névadója. Az 1524. évi, Eßlingenben kibocsátott birodalmi pénzrendelet egységesítő szándékkal meggyorsította a tallérverés terjedését, s miként az a 4. térképvázlatból kitűnik, 1535-1550 között egy (a recenzens által meghúzott) Besançon-Stockholm közötti tengely két oldalán már 92 verdéből kerültek ki tallérok. A 16. században egész Európában elterjedtek e fizetési eszközök, hiszen az akkori kereskedelemben a pénzek tömegesen jutottak túl az ország-, illetve a közigazgatási határokon. Részben még e század, részben pedig a következő évszázad folyamán csaknem mindenütt megindult a tallérverés, amit az amerikai ezüst beáramlása kétségtelenül meggyorsított. Oroszország és az Oszmán Birodalom kivételével a 17. században egész Európában elterjedt a tallérverés, e két óriás felülbélyegzéssel honosította a részben jefimok, illetve gurus néven szívesen látott idegen vereteket. Az Oszmán Birodalom első gurusait 1686/87-ben П. Szulejmán bocsátotta ki a budai fiaskót követően. Oroszországot pedig I. Péter ajándékozta meg 1704-ben azzal az ezüst rubellel, amelyiknek súlya megközelítette, technikai színvonala pedig elérte az európai tallérokét. Ez utóbbi kitekintésből következik, hogy a munkában nemcsak azokról a pénzekről olvashatunk, amelyeknek neve hangalakban emlékeztet a ,,tale/'-re, például az olasz „tallero"-ról, hanem az ugyancsak itáliai scudo, a ducatone és a piastra mellett helyet kapott benne a spanyol peso, az angol crown és a - teljesség igénye nélkül - a francia écu blanc is. Néhány tallér bámulatos sikert ért el a maga korában, sőt keresett volt távoli földeken is, amikor az anyaországban már csak mint kereskedelmi pénzt verték. Ilyen volt például a németalföldi „leeuwendaalder", amelyik orszlános tallér néven hazánk 17. századi pénzforgalmában is felbukkant, a Mária Terézia tallérok pedig hosszú időn át nagy népszerűségnek örvendtek a Levantében. A spanyol piaszter térben és időben egyaránt felülmúlta az előző kettő elterjedtségét. Maga az amerikai dollár is a piaszterek mintájára készült kezdetben, csupán a neve német eredetű, közismert jelölése — $ - szintén a piaszter, az egykori „peso de a ocho" üzleti könyvekben fellelhető rövidítésére vezethető vissza. Természetesen a különböző tallérvereteknek is voltak időnként válságos korszakaik, így a „Kipper- und Wipper-Zeit" idején nemcsak ezüstből, hanem rézből és ólomból is vertek tallérokat. Svédországban többszörös tallérok készültek a későbbiekben rézből, s helyenként a papírpénzekre is rákerült a tallér neve, az előbbi nagy súlya miatt alig volt alkalmas arra, hogy a mindennapi pénzforgalom igényeit kielégítse, az utóbbiakat pedig - nem ok nélkül - meglehetősen bizalmatlanul fogadták a kortársak. Nem kerülték el a szerzők figyelmét azok a regionális és nemzetközi pénzügyi egyezmények sem, amelyek a tallérok nemesfémtartalmát, árfolyamát voltak hivatottak - több-kevesebb sikerrel -összehangolni.
