Századok – 1988

Történeti irodalom - Kopcan Vojtech: Turecké Nebezpecenstvo a Slovensko (Ism.: Hóvári János–Szarka László) 265/I–III

238 TÖRTÉNETI IRODALOM 265 Néhány jelentősebb éremlelet bemutatása ugyancsak színesíti a munkát, amelyben a tallérverés technikai fejlődéstörténetének főbb állomásaiból szintén ízelítőt kap az olvasó. Az üzletemberek és a kereskedelmi utazók tevékenységét megkönnyítő átszámítási táblázatokról, valamint a tallérgyűjtők tájékozódását szolgáló numizmatikai szakirodalmi kezdetekről szintén megemlékeztek a szerzők, továbbá utaltak arra, hogy a tallérok helyenként díszítő elemekké váltak, vagy más módon lettek a kincsképzés eszközei. Emeli a mű értékét a rövid, de biztos kézzel összeállított szakirodalmi tájékoztató. Nehéz lenne benne kifogásolnivalót találni, kiegészítésére viszont könnyűszerrel lehetne javaslatot tenni. Figye­lembe kell azonban venni, hogy az ismertetett munka bár dióhéjban a tallér világtörténete, valójában nem monográfia, hanem kiállítási katalógus, amely a müncheni Staatliche Münzsammlungban kalauzolta a látogatókat 1986 végén és 1987 elején. A kiállítás nyilván látványosabb volt a kötetnél, amelynek szerzői - a fentebb említettek mellett Angelika Burger, Peter О. Krückmann, Joachim S tollhoff és Gerlins Werner - azok számára is tanulságos könyvet állítottak össze, akik a tárlatot nem láthatták. Egészében véve elismerésre méltó munkát végeztek. Вига János VOJTECH KOPCAN TURECKÉ NEBEZPEŐENSTVO A SLOVENSKO Bratislava, 1986. 216 oldal A TÖRÖK VESZÉLY ÉS SZLOVÁKIA A szlovákok történeti tudatában éppúgy fontos szerepet tölt be a török elleni háborúk emléke, mint a magyarokéban. Buda török kézre kerülése után az oszmánok a Dunától északra - a mai Szlovákia területén - lévő falvak lakóira is veszélyt jelentettek. Sőt, a 16. század végén a Balassák Ipoly menti várait, s 1663-ban pedig Érsekújvárt s vele a Csallóköz nagy részét is sikerült elfoglalniuk. A felvidéki várak katonái között jócskán akadunk szlovákokra is, akik magyar sorstársaikkal együtt részt vettek számos magyar-török összecsapásban. A harcok emlékét a szlovák folklór is megőrizte. Szigetvár elestéről éppúgy énekeltek a szlovákok, mint a magyarok vagy a horvátok. Akad tennivalója annak a szlovák történésznek, aki a szlovák nép 16-17. századi történelmét kutatja, hiszen azt a török háborúk, a török hódoltság ismerete nélkül aligha lehet megérteni. Vojtech Kopőan erre vállalkozott, hogy szlovák olvasóközönség elé tárja a szlovákiai török háborúk történetét. Vojtech Kopcan jónevű oszmanista, aki jól ismeri az oszmán birodalom történetére vonatkozó új szakirodalmat. Az oszmán birodalom kialakulásáról ennek alapján ad képet olvasóinak. Könyvében a magyar történelem egyes eseményeit is részleteznie kellett. A mohácsi csata, II. Lajos magyar és cseh király halála az egész Duna-medence történetének fordulópontja. A szerző avatott ismertetője a legújabb évtized magyar ,szakirodalmának. Jól kiigazodik a Mohács és az azt követő évtized körüli viták irodalmában. Könyvében azonban a fő hangsúly a szlovákiai török harcokon van. Alaposan elemzi a török veszély elleni védekezést, a végvári vonal szlovákiai szakaszának változásait. A török támadásoknak gyakorta voltak kitéve a bányavárosok. A bányavárosi kapitányok nemegyszer csaptak össze portyázó törökökkel. A mai Szlovákia területe azonban a háborút igazából csak a 15 éves háború alatt ismerhette meg, amikor már nagyobb török seregek is pusztítottak. Ám az 1606. évi zsitvatoroki béke után félévszázados háborúmentes időszak következett be, amelyet csak kisebb-nagyobb portyázások törtek meg. A 17. század második harmadának végén az oszmánok újabb háborúkat indítottak a Habsburgok ellen. 1663-ban elfoglalták Érsekújvárt s vele a Csallóköz nagy részét. Vojtech Корбап részletesen elemzi a híres vilayet-i Uyvár-ra vonatkozó török forrásokat, a török berendezés sajátosságait. Bécs 1683-évi sikertelen ostroma után azonban a hatalmas birodalom szerencsecsillaga leáldozott. 1684-ben a Lotharingiai Károly vezette csapatoknak nem sikerült Budát visszafoglalniuk. A kudarc meghatározta a későbbi következő év haditervét, Érsekújvár visszafog-

Next

/
Thumbnails
Contents