Századok – 1988

Történeti irodalom - Csapodi Csaba–Tóth András–Vértessy Miklós:Magyar könyvtártörténet (Ism.: V. Windisch Éva) 260/I–III

238 TÖRTÉNETI IRODALOM 262 A kötet harmadik nagy fejezete az 1867-1945 között eltelt mintegy 80 évet öleli fel, az 1867-1918, 1919, 1919-1945 időszakokkal, mint alkorszakokkal. A dualizmus korának könyvtártörténete a korábbi alapítású világi és egyházi könyvtárak sorsának bemutatása mellett azokról a könyvtártípusokról számolhat be, melyek létrejöttüket e korszaknak köszönhetik. Ezek: a városi, megyei közművelődési könyvtárak; a hivatali, hatósági könyvtárak; a szakkönyvtárak; a felsőoktatási, кот*" ' 'iolai és népiskolai könyvtarak; a népkönyvtárak; egyesületek, kaszinók, társaskörök könyvtárai; agrárszocialista olvasókörök, szakszervezeti könyvtárak; végül, már a 20. század elején a Fővárosi Könyvtár. Az adatgazdag fejezetekből kibontakozik a magyar könyvtárügy imponáló fejlődése ezekben az évtizedekben. Néhány példa: a városi könyvtárak száma e korszakban megtízszereződik (5-50); a hatósági könyvtárak száma a fővárosban a századforduló körül 25, köztük az országgyűlés és a Központi Statisztikai Hivatal korszakunkban százezer darab körüli állománnyal rendelkező, színvonalas könyvtára. Múzeumok, tudományos intézetek, egyesületek mellett szakkönyvtárak létesülnek; rohamosan fejlődnek (részben ekkor keletkeznek) a felsőoktatási intézmények könyvtárai. A középiskolák könyvtárainak száma korszakunk végén 215, több mint két és negyedmillió könyvvel; a szerényebb népiskolai (tanári és ifjúsági) könyvtárak száma ugyanakkor 8560, csaknem másfél millió kötettel. A 20. század elején vesz lendületet a népkönyvtári mozgalom; az új alapítások száma 2026. Mindezek a könyvtárak hivatalos, nagyrészt állami alapítások lévén, az állomány is ennek megfelelően konzervatív szellemben került kiválogatásra. Ugyanakkor az agrárszocialista olvasókörökben, a szakszervezeti könyvtárakban (érdekes fejezetek szólnak jelentőségükről, számuk sajnos nem állapítható meg), valamint az 1902-ben két fővárosi intézményből egyesített, 1903-tól kezdve Szabó Ervin által vezetett Fővárosi Könyvtárban már a modern, részben a haladó szellemű irodalom közvetítése is megkezdődik. A szakasz külön fejezetekben — bár röviden - foglalkozik a katalógusok, bibliográfiák helyzetével, a könyvtárosokkal, a könyvtárépítkezésekkel is. Kétségtelen, hogy ennek a gyors fejlődésnek megvoltak az árnyoldalai is; részben anyagi nehézségekből fakadóan, részben annak következtében, hogy a kezdemények egyelőre nem egy helyen meghaladták az igényeket, s így egyes könyvtárak forgalma csekély volt. Emellett a könyvtári állomány színvonala sem volt egyenletes - noha ezért csak részben okolhatjuk a könyvtárakat, hiszen csak azt szerezhették be, amit (az ugyancsak korábban elképzelhetetlen gyorsasággal fejlődő) könyvkiadás nyújtott számukra. Mindennek ellenére a korszak jelentősége mind könyvtári, mind általános közművelődési szempontból óriási; az állam - részben a társadalom - hatalmas áldozatokkal és energiával éri el, hogy a könyvtárak a társadalom egyes rétegeihez forduló intézményrendszerré váljanak, s hogy a művelődésnek a könyvtárak nyújtotta lehetősége mindenki számára megnyíljék. (Vértesy Miklós néhány helyen mégis mintha lebecsülné az épp általa bemutatott fejlődést, összefoglaló értékelésében osztrák, német, francia, angol, amerikai könyvtárakkal veti egybe a magyar kezdeményezéseket - ami több szempontból is méltánytalan; ugyanakkor Közép-Kelet-Európa könyvtárairól nem esik szó. Itt jegyzem meg, hogy a fejezeteket bevezető részek politikai történeti, társadalomtörténeti megállapításai meglehetősen sematikusak; kívánatos lenne ezeket egy újabb kiadásban felfrissíteni modern feldolgozások, pl. a tízkötetes magyar történet megjelent kötetei segítségével.) A kötet utolsó fejezete, a szocialista magyar könyvtárügy 40 évének bemutatása különösen nehéz feladat elé állította a szerzőt, nemcsak az ábrázolandó sokirányú, gyors fejlődés folytán, hanem azért is, mivel előtanulmányokra, részletfeldolgozásokra alig támaszkodhatott. Könyvtári évkönyvek beszámolói, folyóiratcikkek - elsősorban a Könyvtáros sokoldalú, hasznos cikkanyaga - jelentették fő forrásait, amelyet bizonyára szóbeli forrásokkal is kiegészített. Az eredmény: szocialista könyvtárügyünk első összefoglaló bemutatása, a fejlődés átfogó, tájékozódáshoz, további kutatások megkezdéséhez nélkülözhetetlen - bár természetszerűleg vázlatos, olykor könyvtári Minervára emlékeztető - rajza. A tárgykörök: a két könyvtári központ, a könyvtárügy központi szervei, a fő rendelkezések, a nagykönyvtárak, a további könyvtárak helyzete, típusonként csoportosítva; végül az olvasószolgálat, katalógusok, bibliográfiák, dokumentáció, a könyvtárosok, a könyvtári szakirodalom, az építkezések összefoglaló ismertetése. Számos kérdéskörről, mint az egyes könyvtárak feladatairól vallott nézetek változásairól; a „könyvtártudomány" problematikájáról; a könyvtárosok helyzetéről, megbecsültetéséről, tudományos feladataikról; az egyes gyűjteményekben készülő nyomtatott