Századok – 1988
Történeti irodalom - Mertanová Stefánia: Ius Tavernicale. Študie o procese formovania prává tavernickych miest v stapách vyvoja tavernickeho súdu v Uhorsku (15–17.stor) (Ism.: Püspöki Nagy Péter) 256/I–III
238 TÖRTÉNETI IRODALOM 259 Ezen a helyen szeretnénk megjegyezni, hogy a tárnokjog fejlődésére ható, igazán jól feltárt és sokoldalúan alátámasztott negatív társadalmi jelenségek (pl. a tárnokjog sérelmére elkövetett hivatali intézkedések, egyéni túlkapások stb.) vizsgálata mellett azonos helyet kellett volna biztosítani a pozitív jelenségek dokumentálásának is. Erre mindkét periódusban lett volna mód. {gy például érdemes lett volna megvizsgálni, milyen hatást gyakorolt Hunyadi Mátyásnak a városok számára igen kedvező politikája a tárnoki ítélőszék megszilárdulására, ikletve a tárnokjog egységesítését célzó törekvések kibontakozására és érvényesülésére, hiszen mindez az ő uralkodása alatt (1458-1491) valósult meg. Hasonlóképpen milyen politikai meggondolások vezették II. Rudolfot és II. Mátyást a tárnokvárosok irányában tett kedvezmények nyújtására, a tárnokvárosok számának növelésére, illetve mik voltak a nemesi rendek városellenes törekvéseinek igazi motívumai, beleértve például a városok által zálogjogon bírt nemesi birtokok miatti ellenségeskedést. Más apróságokkal itt nem érdemes részletesen foglalkozni. Azokat, mivel nem érintik a mű érdemi részét, a szaklektoroknak kellett volna észrevenni. Ezek közé tartozik (pl.: a sacra corona fogalmának pontatlan, laza magyarázata az 58. jegyzetben, vagy „Felső-Magyarországnak" mint közigazgatási fogalomnak fel nem ismerése a 71. oldalon, ahol „Horné Uhorsko" helyett az ugyancsak pontatlan „v hornjfch krajoch Uhorska" áll, melyet később a hódoltság idején bekövetkezett területi veszteségek hatására „13 vármegye"-ként tartottak nyilván, melynek központja az ide tartozó 11. jegyzetben is említett Kassa volt. Továbbá a huszita hadak betöréseinek, illetve Giskra János felsó'magyarországi kapitányságához kapcsolódó egészen más jellegű politikai szerepének elavult irodalom alapján keletkezett téves összemosódása (40. old.), vagy a Szent György napján kezdődő rendes tárnoki ítélő széki ülésszaknak „április 24-e körül" típusú, egyfajta bizonytalanságot sugalló meghatározása, illetve Pálffy Péternek a mágnások közé való sorolása 1561-ben, holott csak fia Miklós nyerte el a bárói címet 1581-ben (106. old.) stb. Ezzel szemben úgy érezzük, hogy az igazán fáradságos és kiterjedt levéltári kutatások nyomán feltárt tárnokjogi tárgyú gyűjtemények kéziratos példányainak - a kritikai szövegkiadások apparátusában elengedhetetlen — betűjelzésekkel kifejezett megnevezésének használata a monográfiában nagymértékben nehezíti az egyébként remek szerkezeti összehasonlítások és elemzések jó megértését. ÍJgy érezzük, sokkal szerencsésebb lenne a szövegben például a Gj helyett a „Ms. Germ. Bartfense II", illetve az alsó-ausztriai, vagy G4 kézirat helyett egyszerűen „bécsi" kéziratról beszélni, mennyivel egyszerűbb lenne az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Cod. 365 esetében a „pozsonyi latin SLR (értsd: Summa Legum Raimundi) kézirat" helyett egyszerűen „Ebendorfer-kódexre" hivatkozni. A. könyv rendszeres végigolvasása nélkül ugyanis aligha lehet könnyen értelmet adni ezeknek a betűjelzeteknek, amelyeknek a kritikai szövegkiadás hiányában nincs valóságos értelmük. A középkori és kora újkori magyar és horvát közéleti személyiségek és írók nevének elszlovákosításából eredő számos zavar és probléma kérdését itt nem kívánjuk tárgyalni, mert - amint az a 13. oldalon található szerkesztőségi megjegyzésből kiderül - a Veda, a Szlovák Tudományos Akadémia Kiadóvállalata szerkesztőségi beavatkozásának, és nem a szerző elhatározásának következménye. Stefánia Mertanová monográfiája a tárnoki ítélőszék szervezetének és a tárnokjog fejlődésének általa vizsgált két korszakában korábbi ismereteinket számos, lényegbevágó és jelentős új felismeréssel gazdagította. Elért eredményeiért annál is inkább megilleti az elismerés, mert vállalta és sikeresen előre is mozdította egy eddig alig kutatott terület feltárásának fáradságos ügyét. Sőt, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a mostanában kibontakozó új szlovák törtéaetírás keretében is a tárgyilagossága, illetve a szlovák szakirodalom határait átlépő - valóságosan ekÄvasott és figyelembe is vett -magyár és német szakirodalmi ismeretei hazáján belül példát ritkító színvonalat biztosítanak könyvének, amely kétségtelenül a magyar jogtörténet fontos forrásává lesz. Püspöki Nagy Péter
