Századok – 1988

Történeti irodalom - Takács Miklós: Die arpadenzeitlichen Tonkessel im Karpatenbecken (Ism.: Mesterházy Károly) 238/I–III

238 TÖRTÉNETI IRODALOM 239 eredet mellett foglaltak később is állást, újabb problémák merültek fel. A régészeti topográfiai munkák és a településásatások során egyre nagyobb számban kerültek elő szabad kézzel, fazekaskorong nélkül készült cserépüst-töredékek. Ezek egy kisebb részéről kiderült, késő szarmata koriak, nagyobb részük pedig avar kori, sőt lehet 10. századi is. E ponton kapcsolódott a munkába Takács Miklós, aki azt a célt tűzte ki magának, hogy a teljes Kárpát-medencei anyagot összegyűjtve vonja le a következtetéseket. Lehetősége volt a jugoszláviai, szlovákiai, sőt a romániai anyagot is megismerni. (Nagyjából vele egyidőben kezdett foglalkozni a népvándorlás kori cserépüstökkel e recenzió szerzője is, s ennek során derült ki, hogy a vajdasági származású Takács Miklósnak rajta kívül álló okok miatt éppen az ottani leletek egy része maradt ismeretlen.) Az eredetileg egyetemi szakdolgozatnak készült munka mind méreteit, mind színvonalát tekintve jó doktori disszertáció. A szerző munkájának alapját 472 lelőhely anyagának összegyűjtése képezi. Különleges figyelmet szentelt a szabad kézzel készült üstök összegyűjtésének, másrészt a teljesen kiegészíthető edények vizsgálatának. Az előbbi szempont az üstök eredete, a második a formai-tipológiai és készítő műhelyek kutatásához adott alapadatokat. Érdemes összevetni Takács és a magam összeállítását (Folia Archaeologica 36, 1985. 151.) a szabad kézzel készült üstökről. Nekem 20 lelőhelyet sikerült, főleg a szakirodalom alapján felderíteni, Takácsnak pedig 21-et. A két listán azonban csak 14 lelőhely közös. Ö még hét lelőhelyet derített fel, főleg közöletlen, terepjárási adatokat, és csak hat lelőhely hiányzik nála a mi gyűjtésünkből. Így a két lista alapján a szabad kézzel készült cserépüstök lelőhelyeinek száma 27. Takács jóval többet ad munkájában, mint az Árpád-kori cserépüstök feldolgozását. Először is részletes kutatástörténetet ad a magyarországi kerámia-kutatásról, majd a cserépüstök előképeként a Kárpát-medencei fémüstöket is megvizsgálja. Ezután négy típust megkülönböztetve (szabadkézi üstök, vödör alakú üstök, fazék alakú üstök, fémüst alakú üstök) a kiegészíthető cserépüstök leírását adja. Foglalkozik a cserépüstök készítésével, és jó analógiát talál e fazekasmunkához, miközben azt sem hallgatja el, hogy korábban hasonló eredményre jutott Nagy Katalin (aki viszont nem tette közzé eredményeit). Részletesen foglalkozik a cserépüstök minden típusával, és minden szempontot történeti aspektusból vizsgál. Azaz mindig pontosan és lelkiismeretesen összefoglalja az adott kérdésben eddig felbukkant nézeteket. A szabad kézzel készült cserépüstök kormeghatározásában a szerző óvatosan foglal állást, nem is teljesen alaptalanul. A késő-avarkor településeiről nagyon keveset tudunk, az ásatások anyaga közöletlen, feldolgozás alatt áll. Ezért a többnyire felszíni szórványokból származó leletek kormeghatározása egyáltalán nem könnyű feladat. Mindenképpen kulcsdarab a Szőreg B-temető egyik sírjából előkerült üst, mert az kétségtelenül késő-avarkori. Az eddig ismert töredékek zöme is 8-9. századinak látszik. Takács csupán egy esetet említ, amikor szerinte kétségtelenül 10. századi környezetben került elő szabadkézi üst. Dobozon, Kovalovszki Júlia ásatásán egy házból együtt került elő szabadkézi és korongon készült üst, mely utóbbit kivétel nélkül minden magyar kutató a 10. századtól keltez, tehát legkorábban a honfoglalás korától. A fazék alakú üstöket, melyeket Magyarországon időrendben késő Árpád-korinak határoz meg, jobb lenne talán felfüggeszthető fazekaknak nevezni. Úgy látszik, mintha nálunk nem is egyidőben használnák őket az üstökkel. A felfüggeszthető fazekak elterjedése lényegesen nagyobb, mint a cserépüstöké. Nemcsak a késő Árpád-kori Magyarországon találjuk meg őket, hanem főleg a viking időkben Angliától Dánián át Svédországig, Hollandiától Észak-Németországig, sőt a 13. században Itáliában, a Garda-tó környékén is. A szaltovói kultúra, amely sok vonásában rokon a honfoglaló magyarok kultúrájával, szintén üst alakú fazekakat használt. De megtaláljuk az agyagüstöket a 11-12. századi Szamarkandban, és üstformájú edények maradványai a későrómai időkből is ismertek Istriából, a Duna felső folyása vidékéről, sőt kelta leletek között is említenek üstöt. E ponton nem megy túl a szerző: megállapítja, hogy a cserépüstöket egymástól függetlenül több helyen is feltalálhatták, de hogy miért, azt már nem vizsgálja. Pedig az okot már több kutató is felfedte: a cserépüstök valamilyen kapcsolatban vannak a szabad tűzhelyekkel. Míg azonban Ny .-Európában e tényből nem vontak le következtetést az életmódra, nálunk és K.-Európában a nomád vagy félnomád életmód jellegzetes edénytípusának kiáltották ki. (Takács e kérdésnek önálló fejezetet szentel). Ez a másodlagos jelenség elfedte a lényeget: a szabad tűzhelyen való főzést, ill. a szabad tűzhelyek elterjedtségét, szemben a zárt tüzelőhelyekkel, a kemencékkel. A szabad tűzhelyen vagy felfüggesztve, vagy vasháromlábra állítva