Századok – 1988

Tanulmányok - Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején 147/I–III

BÁRÓK A KIRÁLYI TANÁCSBAN MÁTYÁS ÉS II. ULÁSZLÓ IDEJÉBEN 169 viseltek méltóságot. (15,4%). Ez önmagában is azt mutatja, hogy a becikkelyezett banderiátus urak akkor is megjelenhettek a tágabb tanács ülésein, ha még nem viseltek méltóságot, másoknál ez méltósághoz volt kötve. A négy kivétel három személyre, Losonci Bánfi Jánosra, Csáki Mihályra és Merzini György grófra vonatkozik: mindhárom arisztokrata család sarja, az első kettő „úrfi", azaz bárók leszármazottá, a harmadik pedig horvát gróf volt. Ez az utóbbi adat arra is utal, hogy szükséges megnézni azt is, hogy valaki olyan családból származik-e, amely a „Született bárók" közé számít. Itt és a következőkben régi bárói családnak azokat és leszármazottaikat veszem, akik Mátyás trónralépte előtt valamely „igazi" bárói tisztet töltöttek be 1387 után. Mátyás-korinak veszem az 1458-1490 közti báróviselteket és családjukat, Ulászló-korinak értelemszerűen az 1490 utániakat.103 Ezek szerint az 55 tágabb tanácstagból 33 (60%) tartozott a régi,10 4 8 (14,5%) a Mátyás-kori10 5 és 14 (25,5%) az Ulászló-kori bárókhoz.10 6 A tanácstagi helyekből az első csoport 81 (60%), a második 17 (12,6%) és a harmadik 37 (27,4%) helyet foglalt el. Úgy tűnik, hogy a-jelentő sebb_ családok mintegy bérelt hellye l rendelkeztek a ^tanácsban, az időközben meghaltat az örököse, a rá nem érőt testvére stb. helyettesítette, így követi egymást pl. a két Bátori, a három Drágfi, a két Losonci, Ongor, vagy Szécsi. Ritka, hogy egyszer két testvér vagy atyafi együtt jelenik meg, mint az Országok és Pálóciak esetében. Máshol, ahol rokonok együtt vannak, ott megosztott birtokról van szó, olyanokról, akiket már az 1498:22.t.c. is külön vett fel, mint a Lindvai és Bolondóci Bánfiakat, Kanizsaiakat, Perényieket, Szentgyörgyieket.107 A hat egymást követő tágabb tanácslista alapján tehát szinte teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy a tágabb tanácsban a hivatalban levő és volt bárókon kívül a báróviselt családok (amennyiben el nem szegényedtek) tagjai voltak jogosultak részt venni. ' 0 3 Ez a felosztás nem hibamentes. Valami kezdőpontot meg kellett adni, hiszen egyes családok időközben lecsúsztak, mint pl. az Anjou-kori bárók közül a Pakosiak, vagy a Himfiek. Az utóbbiak még rövid időre sem kerültek vissza az arisztokráciába. Így viszont Mátyás-kori homo novus családként kell tárgyalnunk pl. a Homonnai Drugeteket, hiszen 1387-1458 között nem viseltek méltóságot. Problematikus továbbá a lecsúszott bárók esete, ami elsősorban Buzlai Mózes és Pető János esetében ugrik ki. A kimondott elvünket be kell tartani, így mindkettő régi családból való báróként szerepel akkor is, ha rövid időre köznemesi assessorrá süllyedtek is le. Mégis, ez a felosztás látszik a legkevesebb hibalehetőséget nyújtani, és a jelzett hibaforrások tulajdonképpen egymást semlegesítik. 1 04 Lindvai Bánfi János és Miklós, Bolondóci Bánfi János, Losonci Bánfi János, Bátori György és István, Bebek János, Brankovic Jován, Buzlai Mózes, Corvin János, Csáki Mihály, Drágfi Bertalan, György és János, Hédervári Ferenc, Kanizsai György és László, Losonci Albert és Zsigmond, Ország Mihály és Zsigmond, Pálóci Antal és Mihály, (Nyalábvári) Perényi Gábor, (Terebesi) Perényi Imre, Pető János, Rozgonyi István, Szécsi Miklós és Tamás, Szentgyörgyi Ferenc, Péter és Tamás, Újlaki Lőrinc. Drágfiakat Drág székelyispánsága alapján sorolom a régi bárókhoz. Mályusz Elemér, Zsigmond király uralma Magyarországon, Bp. 1984, 68. 105 Ernuszt János, Geréb Péter, Homonnai Druget János, Ongor János és Miklós, Pongrác Mátyás, Szapolyai István és János. 106 Balassa Ferenc, Batthyány Benedek, Beriszló Ferenc és János, Bornemissza János, Both András, Dési Imre, Merzini György gróf, Podmaniczky János, Ráskai Balázs, Sárkány Ambrus, Somi Józsa, Tarcai János, Telegdi István. Közülük öten, a két Beriszló, Both, Ráskai és Somi banderiátus is. Hárman, Balassa, Bornemissza és Podmaniczky viszont az 1500:21.t.c. hatálya alá estek. 10 7 Nem véletlenül számítja Engel, A magyar világi nagybirtok i.m. I. rész, Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 4 (1968) 344-346. a családok külön ágait önálló családoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents