Századok – 1988
Tanulmányok - Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323) 89/I–III
AZ ORSZÁG ÚJRAEGYESÍTÉSE I. KÁROLY IDEJÉN 113 Győzelmét mindenesetre elősegítette egy olyan tényező, amelyre máskor kevésbé számíthatott: Henrikfi János szervienseinek ingatag hűsége. A dominus iránti lojalitás ebben a korban többnyire diadalmaskodott a király és koronája iránti hűségen, és a familiárisok gyakran voltak készek urukért harcolni a legreménytelenebb helyzetben is. Kőszegi Jánost nem övezte ilyen ragaszkodás. Három főemberéről is tudjuk, hogy a király jövetelekor elárulta: Gútkeled Amadé fia Miklósról, Felsőlendva (Vas m.) uráról, aki már májusban Károly táborában tartózkodott;113 Ozorai Sándorról, aki Tamási várát kapta meg a győztestől;11 4 végül Bogár Istvánról, Máré vár birtokosáról, aki 1313-ban kényszerből szegődött János mester mellé, és most — a király szerint — elsőként hagyta ott. Árulásáért adományt kapott a várra, és ő lett Tolna ispánja is.11 5 Amadé fia Miklós a baranyai ispánságot nyerte el Szekcső várnagyságával, míg Kőszeget a király a bodrogi ispáni tiszttel együtt a Pozsegából ide rendelt Garai Pálra bízta, aki a Garai család fényes karrierjét ekkor indította el. Somogy megye élére Károly kipróbált hadvezére, Szécsi Pál került.116 Az 1316. évi hadjárat bizonyos tekintetben fordulópont Károly pályafutásában. Eddig állandóan kompromisszumokkal kellett beérnie, nemcsak 1315-ben a Borsákkal és a Kánokkal szemben, ami akkori szorult helyzetét tekintve elég természetes, hanem korábban, a rozgonyi csata után is, amikor pedig fényes diadalt aratott. Első ízben most tapasztalhatta tehát, milyen előnyökkel jár a totális katonai győzelem, először sikerült egy ellenfelét semmivé tennie. Kőszegi János ugyan a Drávántúlra húzódott vissza, és még fegyverben állt, de tulajdonképpeni tartománya megsemmisült. Ettől fogva Károly láthatóan hasonló győzelmekre törekedett, és a szerencse nem is hagyta el többé. Pedig fegyvereinek legkomolyabb próbája, az 1317. év még hátra volt. Nem sokkal a dunántúli győzelem után már lehetett sejteni, hogy a királyság nehéz esztendő elé néz. A Borsákkal a viszony még 1316 tavaszán, a hadjárat kezdetén elmérgesedett: Károly általános felkelést hirdetett meg a Kőszegiek ellen, de a tiszántúli ,13 1313-ban Kőszegi János kíséretének vezető tagja (Z. I. 146-7), 1316. V. 26. a zsibóti táborban Károly bárói között találjuk (A. I. 395-6), átpártolását maga Károly is említi később (1323: A. II. 69-71), 1317-ben bácsi és baranyai ispán (A. I. 428), Somogy megyei birtokot kap jutalmul (A. I. 415-6). 1321-ben t. k. szekcsó'i várnagy (Dl. 72510), de nyilván az volt már 1318-ban is, amikor mint „több vár várnagya" a Szekcsővel szomszédos Csele ügyében intézkedett (A. I. 490). Személyére Karácsonyi: Nemzetségek II. 38. 1 1 4 1313-ban Kőszegi János vezető embere (Z. I. 146 = Dl. 76231, az eredetiben: Alexander dc Azra), 1315-ben tamási várnagy (Dl. 86932), majd a várat - nyilván mivel segített átjátszani Károly kezére - örökbe is megkapta (1358: Héderváry I. 46-54). Később a bárók egyike (1328: F. VIII/2. 209 = DF 257972), a mühldorfi csatában (1322) a magyar segédcsapatok egyik vezére (Id. a 174. jegyzetet). 1 15 1313-ban Kőszegi János oly feltétellel kényszerítette a szolgálatába, hogy várát elveszi és lerontatja (Z. I. 146-7). 1316. VII. 19. Károly jutalmul, amiért hadinépével primo omnium csatlakozott hozzá, örökbe neki adta Máré várat (Z. I. 160), amiből feltehetjük, hogy az 1313-ban név nélkül említett vár Máré volt, s azt Kőszegi János végül is István kezén hagyta, ez pedig átadta a királynak. Károly ennek ellenére 1317-ben csak máréi várnagynak nevezi őt (Z. I. 174, év nélkül; évszáma az itineráriumból állapítható meg, Id. a Függeléket). 1317-ben tolnai ispán (DF 255656), s talán 1319-ben is (vö. Z. I. 168). 116 Garaira [1317]: Z. I. 174 (keltéhez ld. a Függeléket); Szécsi Pál 1317. X. 23.-1318. VII. 15. szerepel somogyi ispánként, egyúttal asztalnokmesterként (TSz. 1964. 547; Veszp. Reg. 90. sz., A. I. 466; Smic. VIII. 507).
