Századok – 1988
Tanulmányok - Engel Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310–1323) 89/I–III
112 ENGEL PÁL habozott, hogy az országrészen belül Lippát vagy Temesvárt részesítse előnyben, de végül 1317 elején az utóbbi mellett döntött.10 8 Miután Miklóst, az új vajdát 1315 augusztusban némi sereggel Erdélybe küldte a tartomány tényleges birtokba vételére,10 9 ő maga a Kőszegiek ellen fordult. Már az ősz folyamán Tolnába tört, és novemberben bevette Nyéket, de az ellenség határozott fellépésével szemben kénytelen volt gyorsan meghátrálni. Kőszegi János segítségére megmozdult az egész rokonság. András azonnal mozgósítást rendelt el a Nyugat-Dunántúlon, s még Kakas Miklós is eljött Zalából a szervienseivel. Nyék várat a Kőszegiek hada, úgy látszik, még a télen visszavette.110 Károly okult a kudarcból, és következő támadását gondosabban készítette elő. Nem tudjuk, hogyan sikerült - talán osztrák segítséggel? — András mestert semlegesítenie, de tény, hogy amikor 1316 tavaszán újból támadásba lendült, Kőszegi János magára volt hagyatva, az ő ereje pedig nem bizonyult elégnek az ellenálláshoz. Midőn Károly május közepén a bátai révnél országába tört, a két évtizede építgetett tartomány úgyszólván hetek alatt összeomlott. A király először az ellenség utánpótlását vágta el: egyenesen Somogynak tartott, megostromolta és lerombolta Somogyvárt, majd elfoglalta a tolnai várakat: Nyéket, Tamásit, Tolnavárt, Baranyában Szársomlót (Harsányt) és Kéméndet, és diadalát júliusban a Duna melletti Kőszeg megvívásával koronázta meg.11 1 János többi vára — Dombóvár, Döbrököz, Máré, Szekcső — a jelek szerint harc nélkül hódolt meg,112 és így a nyár végére Károly fennhatósága már a Balaton vonaláig terjedt ki. 108 Ld. a Függeléket az 1315-17. éveknél. ""Miklós erdélyi vajda szolnoki ispán Lippáról felszólítja a Baksákat, hogy egyikük a Jakófiakkal (Nagy mihályiak) és Pál bán fiaival (a Butkai-Ráskai-Márki családok ősei) azonnal jöjjön hozzá Meggyesre (Aranyosmeggyes), mivel most eljött az ideje, hogy kimutassák proximitatem vestram (év nélkül, W. XII. 107 = Vécsey lt. 4.; keltét - 1315. VIII. 9. - már Karácsonyi: HH. 108 és Wertner [Erd. Müz. 1901. 3491 helyesen határozta meg). A vajda IX. 6-án már Désen volt (ZW. I. 317), tehát a Meszesi kapun át vonult be Erdélybe, mint ekkoriban szokás volt (vö. a 154. és 169. jegyzettel). ""Nyék (első) ostromára 1315. XI. 20: Dl. 102892. Egy ismeretlen év XI. 15-én az almádi konvent ,egy Kőszegi András előtt folyó zalai pert post residentiam prescntis exercitus magistri Andree in quindenis halaszt el (H. VII. 323). Az oklevelet Karácsonyi: HH. 134 és Wertner: Hadjáratok 424 egyaránt 1316-ra datálta, az események menetébe azonban a fent és alább idézett új adatok fényében 1315-i kelettel jobban beleillik. Miklós nádor fia Miklós ugyanis 1316. II. 22-én megjutalmazza egy szerviensét azzal kapcsolatban, hogy ellenségei őt, valamint Henrik fiait: Jánost, Pétert és Gergely fia Andrást megtámadták. (Bgl. III. 90). Alig kétséges, hogy a Kőszegiek közös „ellenségén" ekkortájt a királyt kell értenünk. 11 'Az időrendre nézve ld. a Függeléket. Kőszeg ostroma 1316. X. 22: Smif. VIII. 434-5; 1316. XI. 28: Smiő. VIII. 437-8; Szársomló és Somogyvár 1319: Smtf. VIII. 532; Tolnavár 1324: F. VIII/2. 519-21 = Dl. 2223; in expugnationibus castrorum Kuzeg, Nyek, Thamasy et Kamarun 1322-Dl. 86947. Kéménd ostromának tényére abból lehet következtetni, hogy a hadjárat során visszavett vár 1330-ban romokban hevert (Gy. I. 323). Az említett források szerint a harcoknál jelen volt Dala comes (1316), Maróti Mihály (1319), Henc fia János (1324), Becsei Imre (1322 és 1316: Z. I. 152), továbbá Gútkeled Amadé fia Miklós, Nekcsei Demeter tárnokmester és Péter mester, (. . .) testvére (1316. V. 26: A. I. 395-6 = DF 259804, a hiányzó rész csak az eredetin lenne esetleg olvasható), eperjesi hospesek (F. VIII/l. 597-8 = DF 228436), Huruso-i László ispán (A. I. 399), Soproni (= Nyéki, Atyinai) János (Smic. VIII. 430). 112 Dombóvár 1310-ben (Dl. 86913) és 1313-ban (Z. I. 143) Jánosé, Döbrököz 1309-ben atyjáé, Henriké (A. I. 183). Márénak és Szekcsőnek a Henrikfiak általi birtoklására nincs adat, de fekvésük folytán aligha kerülhették el uralmukat. Vö. a köv. és a 115. jegyzettel.
