Századok – 1988

Történeti irodalom - Az 1917-es forradalmak és a szovjet történetírás a 70. évforduló esztendejében (Ism.: Menyhárt Lajos) 1075/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1079 Üzemekben. Számos szocialista, forradalmi, nacionalista és kispolgári szervezet igyekezett ezt a tömeget befolyása alá vonni. A bolsevikokhoz kb. 2 ezren tartoztak a forradalom előestéjén, ami a párt létszámának 10 százalékát jelentette. Az I. világháború éveiben társadalmi, politikai téren egyaránt „hígult" ez a tömeg, igen sok nő vált bérmunkássá. A háborús kimerülés hatására 1916—1917-ben mégis jelentős megmozdulásokra került sor. A petrográdi fordulat hírére szovjetek alakultak (Harkov, Kijev stb). Március végéig 43 munkás-, 18 katonaszovjet kezdte meg működését. Március 4-én deklarálták a Központi Rada létrejöttét, amelyet M. Sz. Grussevszkij vezetett. Aktivizálódtak a nacionalista csoportok (Vinnyicseko, Pors, Petljura). 1917 őszéig a szocialista, ill. kispolgári nacionalista tényezők rivalizálása határozta meg az ukrajnai politikai helyzetet. Az 1864-ben életre hívott zemsztvók, a helyi önkormányzat torzó képződményei az oroszországi politikai liberalizmus bölcsőjének is tekinthetők. 1917-es szerepük elemzésére korábban kevés figyelmet fordítottak a szovjet kutatók. A Februári forradalomban és a kettős hatalom idején kifejtett tevékenységük feltárására vállalkozott G. A. Gtraszimenko („Isztorija", 4. sz.). Az Ideiglenes Kormányhoz küldött üdvözleteik, az 1917 márciusában hozott határozataik vizsgálata alapján argumentálja, hogy a burzsoá kormány megszilárdulását kívánták elősegíteni, többek között a háború győzelmes folytatása érdekében, de a belső rend helyreállítását (a forradalom megfékezését) is az új hatalom feladatának tekintették. Felkínálkoztak, hogy kiépítik annak helyi szerveit, amire Lvov herceg március 5-i körirata fel is szólította őket. Sok vidéki központban közülük kerültek ki az Ideiglenes Kormány „komisszárjai". 1917 tavaszán a nagy proletár központok, a frontok és a falvak voltak a forradalmi összeütközések fő színterei. A vidéki központokban a liberális, a demokratikus és a mérsékelt szocialista elemek konszenzusa körvonalazódott - a zemsztvós elemek vezető szerepével. A nyári hónapokra azonban itt is kiéleződtek a feszültségek, a demokratikus elemek (alkalmazotti, értelmiségi, kispolgári) vették át a kezdeményezést, háttérbe szorították Lvov herceg „komisszárjait". A fenti szerző kísérte figyelemmel a zemsztvók 1917-es szerepét az októberi fordulatot követően. („Voproszi", 11. sz.). Egyértelműen ellenforradalmi, a bolsevik szovjethatalommal szemben álló politikai tényezővé váltak. Kerenszkij és a kormányával együtt megbukott politikusok „árnyékhálózattá" kívánták szervezni a zemsztvékat a bolsevik szovjethatalommal szemben. Nem eredménytelenül. Petrográdon megalakult a „Társadalmi biztonság Bizottsága", majd a „Haza és a Forradalom Megmentésének" illegális csoportja. Országos befolyásra a hasonló moszkvai szervezetek törekedtek, összorosz zemsztvo szövetség létrehozásával, amelynek novemberi tanácskozásán 27 kormányzóság képviselői vettek részt. Kiáltványukban a bolsevikok bojkottálására szólítottak fel, de nem voltak egységesek a követendő taktikában. A nyílt fellépés, a párhuzamos működés és a kompromisszumkeresés alternatíváit fontolgatták, a kibontakozó polgárháború azonban elsodorta őket. Értékes, új színfoltot jelent V. A. Kuvsinov cikke. („Isztorija", 2. sz.). Karakterisztikus címe — Az ellenforradalom táborában - ellenére igényes elemzést nyújt a kadetok 1917-ben tartott négy (VII-X.) kongresszusáról. Mint egyetlen - 1917 februárja előtt is - jelentős legális párt már március végén kongresszust tartottak - a vezetés februári határozata alapján. A csaknem 500 résztvevőből egyharmadnyi volt a választott vidéki küldött. A többséget a mindenkori dumák (1906-tól) kadet képviselői és KB tagjai alkották. Egyharmaduk földbirtokos, 21% tőkés vállalkozó, kb. 30% polgári értelmiségi volt. A KB-ban ezek aránya elérte az 50 százalékot. A választott vidéki küldöttek háromnegyede került ki ebből a rétegből. Minden aktuális, fontos politikai kérdést napirendre tűztek a győzelmi hangulatú tanácskozáson. Vita után - tekintette] a közhangulatra - az államforma kérdésében a demokratikus köztársaságra szavaztak. Meghatározó szerepet szántak az alkotmányozó gyűlésnek. Az agrárkérdésben nem tudtak kialakítani egységes álláspontot, a háború folytatása mellett azonban egyöntetűen kiálltak. A VIII. kongresszuson (máj. 9-12.) a 335 küldött fele választás útján vett részt. A koalíciós kormányt taktikai engedményként értékelték. A július végi IX. kongresszus az alkotmányozó gyűlési választásokra koncentrált. A koalíció folytatását, de a szovjettől független kormány megalakítását tartották szükségesnek, valamint a rend és a hadsereg fegyelmének a helyreállítását. Továbbra is elodázva a társadalmi kérdéseket, a háború győzelmes befejezését tekintették a fő feladatnak, s hitet tettek Oroszország integritása mellett. Az október közepén tartott X. kongresszus 350 résztvevője a parlamentáris politikai életről szónokolt, elítélte a politikai erőszakot, de az alapvető kérdésekben (föld) továbbra sem vallott színt. Újdonságot az jelentett, hogy beszámoltak a hadseregben működő kadet sejtekről.