Századok – 1988

Történeti irodalom - Az 1917-es forradalmak és a szovjet történetírás a 70. évforduló esztendejében (Ism.: Menyhárt Lajos) 1075/V–VI

1080 TÖRTÉNETI IRODALOM 1080 A. I. Kozlov a kozákok („Vendée-i erők") szerepét vizsgálta az orosz forradalmakban. („Voproszi", 9. sz.). 1905-ben a cári ellenforradalom hatékony eszközei voltak, 1917 februárjában semlegesek maradtak, a következő hónapokban monarchista erők és a burzsoá kormány bázisát egyaránt képezték, s Októbert követően is polarizáltak maradtak. A változást társadalmi differenciálódásukkal is összefüggésbe hozza a szerző. G. Z. Joffe két cikket is publikált a Kornyilov-lázadás előzményeiről. („Voproszi", 8. sz., „Isztorija" 5. sz.). Szavinkov és társai közvetítő szerepét emeli ki, akik katonai támogatást akartak biztosítani a koalíciós kormánynak, megmentendő azt a felbomlástól, s egyúttal elhárítva a katonai ellenforradalom veszélyét. A Kornyilov és Kerenszkij közötti „távirat-háború" elemzésével azt is kimutatja Joffe, hogy a két „eszköz" saját törekvései önálló érvényesítését akarta, s ez vezetett az augusztusi konfliktushoz. (A témakör folytatásaként, részletezés nélkül utalunk még V. D. Zimin cikkére: A monarchista ellenforradalom bukása Északnyugat-Oroszországban (1917-1920). - „Voproszi", 7. sz.). Egyértelműen új és tanulságos kutatási eredményeket publikált H. M. Asztrahan Oroszország lakosságának 1917-es pártállásáról a májusi-októberi városi dumaválasztások adatainak elemzése alapján. („Isztorija", 6. sz.). A választásokon 60 százalékos volt a részvétel, de ettől függetlenül is csak egy panelnek tekinti a szerző a feldolgozott adatokat a szovjetek és más tömegszervezetek politikai szférája, intézményhálózata mellett. A nyári és őszi választások eredményeinek különbségeit is kimutatja. A politikai szervezettség erősödését, a balratolódást emeli ki tendenciaként. Megállapítását arra alapozza, hogy fokozatosan csökkent a politikai blokkok (mérsékelt szocialisták, nemzetiségiek, pártonkívüliek) befolyása, előretörtek a szocialista pártok, főként a bolsevikok. Adatait városméretek szerint is csoportosítja. Szinte cezúra vonható a legnagyobb városok (100 ezer lakos felett) és a vidéki kisvárosok (20-25 ezer) között. Előbbiekben pl. 8-ról 30%-ra nőtt a bolsevik dumaképviselők aránya, míg az utóbbiakban 1-ről 10%-ra változott. A szocialisták blokkja a nagyvárosokban a szavazatok 35 (május) ill. 8 (október) százalékát kapta meg, míg a kisvárosokban egyharmadról egynegyedre mérséklődött csupán a befolyásuk. Az eszerek „egyenletes" teljesítményt nyújtottak 17-20%, a kadetok befolyása is változatlan volt 14, ill. 8%. A csaknem 500 város mintegy 20 ezer képviselőjének választási adatait még több szempontból is elemzi a szerző, s számos további új következtetést vont le. A megújuló szemléletmód jó példája V. I. Szlarcev cikke: „A hatalom kérdése az 1917 októberi napokban", amely az alternativitás problémáját vizsgálja. („Isztorija", 5. sz.). A bolsevik szovjethatalom vagy újabb „Kornyilov-puccs" dichotómiája mellett napirenden volt a szocialista egységkormány lehetősége is. Az áprilisi válságot követően Martov, szeptemberben Lenin is felvetette ezt a megoldást - természetesen különböző tartalommal. Lenin pártja vezető szerepét, az újjászervezett (bolsevizált) szovjetek hatalmát akarta elfogadtatni. Eredménytelenül, s ezért vett irányt a fegyveres felkelés előkészítésére. Távollétében azonban elvtársai (Trockij, Kamenyev) az Előparlament keretében tovább folytatták az egyezkedést. A Petrográdi Szovjet elnöke Lenin kritikája nyomán mondott le erről a lehetőségről, s vált a szovjet kongresszus szószólójává. A bolsevik felső vezetés megosztottságát áthidalandó tért vissza Lenin a forradalom fővárosába október elején. Az október 10-i KB ülés után sem alakult ki egység, majd következett Zinovjev és Kamenyev ismert „indiszkréciója", ami a kormányzatot preventív lépésekre késztette, ill. szükségessé tette a felkelés előkészítésének meggyorsítását. Kerenszkij összefogásra szólította fel a Szovjet központ mérsékelt szocialista vezetőit. A földosztás ígéretével, a kadetok kirekesztésével kívánta kiszélesíteni bázisát, elszigetelni a bolsevikokat. Az eszer-mensevik vezetés lebecsülte a bolsevik „készülődés" veszélyét, elhárította a burzsoáziával való kompromisszumot, bízott saját választási győzelmében. Kerenszkij magabiztossá vált, bízott a kozákok támogatásában, a fegyveres preventív akciók sikerében. A Vörös Gárda azonban megelőzte. Eldőlt a hatalom kérdése. A kormány összetétele nyitott maradt. A bolsevikok a baloldali eszerekkel alkudoztak. Csernovék bolsevikok nélküli szocialista kormányt akartak. Az október 29-i bolsevik KB ülés (Lenin, Zinovjev, Trockij és Sztálin távollétében) az eszereket is magába foglaló koalíciós kormányt javasolt, akár Lenin és Trockij nélkül is. Végül azonban ez utóbbi fellépésére 75 százalékban bolsevikokból álló kormány lett Lenin pártjának feltétele, személyi kikötések nélkül. Az új hatalom intézményrendszerének kiépüléséről és fejlődéséről publikált cikket Je. G. Gimpelszon („Isztorija", 3. sz.). A kormányzósági és kerületi szovjet VB-k szociális összetételére vonatkozó adatokat elemezte. Megállapítása szerint 60—90%-ban maradtak meg a régi alkalmazottak. M. A. Molod-