Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Heiszler Vilmos: Az osztrák katonai vezetés és az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája 1867-1882 között. Értekezések a történeti tudományok köréből. (Ism.: Tefner Zoltán) 973
974 TÖRTÉNETI IRODALOM 975 érintette Albrechtet, hogy a vereség következményeit Ausztria „gyökértelenítéseként" fogta fel. A súlyos sérelmek orvoslására elemi erővel tört fel benne a poroszellenes revansvágy. A tanulmány felteszi a kérdést: lehet-e Albrecht személyéhez olyan elvakult poroszellenességet társítani, mint ahogy azt a korábbi történeti irodalom tette? A Kaunitz-i konzervatív francia orientáció következett volna logikusan a poroszellenes revansvágyból, de a szerző mégis úgy oldja meg a választ, hogy Albrechtet politikai realitásérzéke az oroszporosz orientáció, tehát a szent szövetségi sugallatú „három császár-politika" követésére ösztönözte. A „három császár-politika" mellett a francia kapcsolatok építését sem hanyagolta el. Többszöri franciaországi utazása példa arra, hogy mint katona nagy érdeklődést tanúsított a francia hadsereg ütőképessége iránt. 1867 márciusában készített feljegyzéseiben — mérlegelve a Franciaország és Poroszország közötti katonai erőviszonyokat — arra a következtetésre jutott, hogy a „győzelem valószínűsége a porosz-német fél oldalán van, s biztonsággal számíthatunk egy porosz-orosz szövetségre,.. . ." Albrecht ezután óva intette Ausztriát, hogy meggondolatlanul Franciaország mellett kötelezze el magát, mert ez újabb területek elcsatolásához vezetne. A bizalmatlanságnak, amely Albrechtet a „három császár-politika" követésére késztette, van egy másodlagos, de nem elhanyagolható magyarázata is: a konzervatív-dinasztikus elzárkózás a bonapartizmusnak minden megnyilvánulási formájától. A porosz-francia háború előkészítő szakaszában felmerült a francia-osztrák összehangolt támadás gondolata is. A tárgyalások államfői szinten folytak, a konkrét katonai tervek elkészítésében Albrechtnek kulcsszerep jutott. 1870 első felében három terv-variánst is kidolgozott; ezek a tervek a legfelsőbb szintű francia katonai fórumot is megjárták — eredménytelenül. A felső katonai vezetés, a francia marsalltanács sem tudta maradéktalanul elfogadni Albrecht elképzeléseit, de a kérdés eldöntéséhez döntő módon az osztrák magatartás járult hozzá: Ausztria a nevezetes július 18-i minisztertanácson a semlegesség mellett határozott. A tanulmány állásfoglalása ezen a ponton szakít a régebbi, hagyományos elképzeléssel. Szüksége volt-e Andrássy külügyminiszternek arra, hogy kemény harcban győzze meg a minisztertanács háborús párti tagjait a semlegesség fenntartásának szükségességéről? Osztotta-e Albrecht Kuhn beavatkozásra ösztönző véleményét? A szerző Heinrich Potthof álláspontjához közelíti a sajátját: „A francia-porosz háború kitörését általában helyeselhette, .. . konkrét felelősségvállalás nélkül. A háború adott időpontban való kitörése azonban nem illeszkedett terveibe." (47. old.) Albrecht a támadást 1871 tavaszára időzítette, 1870 nyarán túl korainak tartotta, így a július 18-i tanácsban a főherceg álláspontja lényegileg Andrássy semlegességi politikájának érvényesülését segítette elő. A válság tárgyalása kapcsán figyelemre méltó adalékokkal ismerkedünk meg, amelyek a „három császár-politika" és a poroszellenesség ellentmondásaira is fényt vetnek. Albrecht orosz kapcsolatairól van szó, arról a konzervatív szimpátiáról, amely a főherceget a Romanov-dinasztiához fűzte: 1870 júliusában Varsóban meglátogatta II. Sándort. Heiszler egyértelműen úgy fogja fel ezt az utazást, mint amelyet Bismarck osztrákellenes agitációjának ellensúlyozására, valamint a francia-osztrák katonai előkészítő tárgyalások hatásának csökkentése érdekében kellett megszervezni. A szerző ezzel kapcsolatban közli az Albrecht-levéltár egyik figyelemre méltó darabját, Berg orosz tábornok Albrechthez küldött augusztus 8-i levelét, amelyben Berg a két monarchia, valamint Nagy-Britannia közös fellépését javasolja a bonapartista felforgatás ellen. Ugyanez a gondolat bontakozik ki Albrecht 1870-es brosúrájában (Das Jahr 1870. und die Wehrkraft der Monarchie. Wien, 1870.). Heiszler szerint ez a brosúra mérföldkő Albrecht szemléletváltozásában: a francia hadsereg veresége megváltoztatta az európai erőviszonyokat, ennek következtében Ausztria-Magyarországnak le kell vonnia a konzekvenciákat: a francia szimpátiával óvatosan kell bánni, ehelyett a két konzervatív szomszéd államhoz kell igazítani a Monarchia politikai vonalvezetését. Az ötvenes-hatvanas években folytatott lavírozó jellegű „szabad kéz" politikája helyett Albrecht határozottabb színvallást tart ajánlatosnak Németország és Oroszország felé. A keleti válságot megelőző néhány éves időszakban, s a válság alatt kiindulópontját, politikai alapállását tekintve Albrecht koncepciója eltérést mutat Andrássyétól, s ez a divergencia meg is maradt a kettős szövetség megkötéséig, Andrássy távozásáig. A konkrét történelmi helyzeteket tekintve azonban nem volt közöttük ellentét. Személyes jó viszony volt közöttük, Albrecht nem vált a hivatalos külpolitika ellenzőjévé, személye körül nem keletkezett ellenzéki csoportosulás. Mint politikus, a három konzervatív
