Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Heiszler Vilmos: Az osztrák katonai vezetés és az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája 1867-1882 között. Értekezések a történeti tudományok köréből. (Ism.: Tefner Zoltán) 973
974 TÖRTÉNETI IRODALOM 974 társadalom- és diplomáciatörténeti folyamatnak, amely Ausztria 1866-os königgrätzi katasztrófájával vette kezdetét. A tanulmány alapanyagát elsősorban katonapolitikai és hadseregszervezési dokumentumok képezik, jelezve azt, hogy a szerző számára nem a diplomáciatörténeti szintézis az elsősorban lényeges, hanem az a hatásrendszer, amelynek révén a monarchia katonai vezetői formálni, befolyásolni igyekeztek a külpolitika irányítását ebben az igen fontos tizenhat esztendőben. A korszak fontosabb fordulópontjai, és válságperiódusai — a francia-porosz háború, a kettős szövetség megkötése, a hetvenes évek második felét uraló keleti válság, majd a hármasszövetség megkötése — alkotnak a köteten belül egy időrendi vázat, amelyre a főherceg katonapolitikai tevékenységének elméleti és gyakorlati-hadseregszervezői munkájának módszeres feldolgozása, szisztematikus kibontakoztatása és precíz leírása épül. Ezt a feladatot Heiszler úgy oldotta meg. hogy az Albrechtről szóló — egyébként bőséges — szakirodalom megállapításai helyett az addig még feldolgozatlan Albrecht-levéltár primér anyagait hívta segítségül. A munka egyik legfőbb értéke ez: egy régóta észlelt hiány megszüntetése a Monarchiával foglalkozó magyar historiográfiában. Albrecht katolikus, antiliberális, ultrakonzervatív, mindenben a dinasztia pozícióinak védelmezésére törekvő politikus volt. 1859 után a Monarchia hadseregében is feltartóztathatatlanná vált a polgári elemek ténykedése mind a tábornoki, mind a tisztikarban. A hatvanas évek elejétől kibontakozó alkotmányos átrendeződés során a hadsereg vezetését korábban kizárólag a dinasztia belső ügyének tekintő arisztokrata körök elkeseredett harcot folytattak azért, hogy a hadsereget „kimentsék" az egyre szaporodó alkotmányos intézmények ellenőrzése alól, s továbbra is a dinasztia közvetlen rendelkezésében tartsák. Ezeknek a törekvéseknek az összefogásában játszott kulcsszerepet Albrecht, akinek nem kis része volt abban, hogy a könyv által tárgyalt korszakban a hadsereg irányítása nem csúszott át a minisztérium(ok) és a parlament irányítása alá. Ezt a rivalizálást érzékelhetjük a polgári származású Kuhn hadügyminiszter és Albrecht főherceg párharcában, amellyel a könyv részletesen foglalkozik. Kuhn, az alkotmányosság híve, markáns, szuverén egyéniség volt, hadügyminiszteri szolgálata állandó tiltakozás volt az ellen, hogy a fontosabb katonai döntések az udvarban, ellenőrizhetetlen fórumokon, informális módon történjenek a hadügyminisztérium kikapcsolásával, az utóbbit csupán arra kárhoztatva, hogy a hadsereg fenntartásának adminisztratív teendőit lássa el. A könyv egyik végkövetkeztetése az, hogy bár Ausztria a Schmerling-féle reformok — és különösen a magyar kiegyezés után — a liberális politikai formák követésére szánta el magát, a Monarchia egyik belső ellentmondásaként a hadsereg mégis a dinasztia erős befolyása alatt tudott maradni. Albrecht párharca Kuhnnal az utóbbi menesztéséhez vezetett (1874. június 14.), ezt követően mind Albrecht, mind az udvarnál mértékadó személyiségek, köztük az uralkodó, gondosan vigyáztak arra, hogy Kuhnhoz hasonló erős egyéniség többé ne kerüljön a hadügyminiszteri székbe. A tanulmányban már az első fejezet végén készen áll Albrechtről a komplett személyiségrajz. Már itt, a hadsereg feletti hegemóniáért folytatott harc tárgyalásánál kiderül, hogy a szerző Albrechtet is erős egyéniségnek tartja, aki az 1866—1882 közötti, több európai méretű válsággal terhelt időszakban képes volt olyan szellemi teljesítményekre, amelyek révén az Osztrák-Magyar Monarchia ha politikailag nem is mindig, de katonailag szakszerű, felhasználásra alkalmas programokkal rendelkezhetett. Az Albrecht főherceg levéltárában végzett kutatások legértékesebb eredményeit a nagy külpolitikai válságperiódusokkal kapcsolatos forrástípusok egybevetésének, kritikus kezelésének köszönhetjük. A Magyar Országos Levéltárban raktározott anyag (OL P 301.) felhasználása a hadseregszervezési és operatív témájú iratanyagra, a különböző titkos megbeszélésekről, konferenciákról készült saját kezű elaborátumokra, vagy azok töredékesen fennmaradt változataira és nem utolsósorban a főherceg kiterjedt levelezésére irányul. Az utóbbi szinte minden jelentős politikai személyiséggel igen élénk volt: a korszak osztrák-magyar katonai vezetőivel, a Habsburg-család tagjaival, európai uralkodókkal, s jelentős számban a monarchia külképviseleteinek vezetőivel. Ezek alapján nyerünk képet arról, hogy a főherceg főleg katonai természetű munkássága mennyire tudott külpolitikát formáló tényezővé válni. A porosz-osztrák háborúval kapcsolatban kevés információt találunk a könyvben, Albrecht szerepe ugyanis nem volt lényeges a háború előkészítésében; utalások azonban vannak azzal kapcsolatban, hogy a Monarchia vereségét a hadműveleti tervek hibáival magyarázta. A prágai békekötés olyan súlyosan
