Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: Görgei váci manifesztumának historiográfiája 849
GÖRGEI VÁCI MANIFESZTUMÁNAK HISTORIOGRÁFIÁJA 889 amikor a nép egyszerű fiai némán, leszegett, fejjel, csendben vagy hangosan káromkodva, felnőtt férfiak sokszor zokogva, elkeseredetten adják át a fegyverüket, mutatja Görgey egész politikájának — a váci proklamációtól kezdve — tisztikarára gyakorolt demoralizáló hatását".15 5 A Görgei szerepét értékelő első részletes tanulmány 1960-ban jelent meg Varga János tollából. Varga, koncepcionális alapon közelítve meg a kérdést, megállapítja, hogy Görgei és Kossuth között alapvető különbség állt fenn a stratégiai cél tekintetében: Kossuth megsemmisíteni, Görgei viszont csak megegyezésre bírni akarta az ellenséget.15 6 Éppen ezért Görgei tehetségét és képességeit „erélyesebben mindig azzal a féllel szegezte szembe, amelyik felől megítélése szerint nagyobb veszély fenyegette politikai terveit". Görgei éppen ezért alkalmatlan volt a fővezérségre, „és azon az úton indult el, amelyen szükségképpen kellett Világosra érkeznie".15 7 Varga tanulmánya megismétli a Görgei-jellemzések valamennyi negatív jelzőjét, érdemeiről csak általánosságban szól, s mindenáron valamilyen politikai irányzat letéteményesét és fő exponensét kívánja felfedezni a tábornokban. Ugyanakkor, a marxista terminológiát ötvözve a célzatosan válogatott és csoportosított tényekkel, egyértelműen negatív képet sugall; sőt, e meglehetősen kevéske tényanyag sem mentes a tévedésektől. Összegzése szerint Görgei a forradalom végkimenetele szempontjából veszedelmesebb volt „nemcsak a Habsburgokat nyíltan támogató ellenforradalmár nemzetárulóknál, de a céljaikat időnként sejtetni engedő békepárti megalkuvóknál is".158 Ily módon teljesen érthető, hogy Varga a váci nyilatkozat megítélésében lényegében Spirát követi: Görgei „ravaszul, de a császáriak számára nagyon is érthető módon elhatárolta magát a kormány politikájától, Kossuth irányvonalától" — írja a nyilatkozat 3., pontjáról. „Készségét nyilvánította a belső ellenség elleni harcra is" (2., pont). Görgei célja az volt, hogy az osztrákok tudomására hozza békülési szándékát; a magyar kormány előtt viszont „a vakvéletlen műveként" állította be lépését. Mindebből következik, hogy Görgei csak azért tört át Branyiszkónál, mert Windisch-Grätz a várttól eltérően reagált.159 Szintén Varga János reflektált hosszú, s kétségkívül érdekes szempontokat is felvető tanulmányban Németh László Görgei-drámájára. A tanulmány lírai értékelése szerint „Nem fáklya ő [ti. Görgei], hanem lidércfény, amely ingoványba csábítja követőit. Vagy ha fáklya is: csak olyan, amely füstöt ád fény helyett."160 A drámában a 155 V. Waldapfel Eszter: A független magyar külpolitika. 1848—1849. Bp. 1962. 325., 327. és 336. o. A müve ld. még: Beszámoló V. Waldapfel Eszter kandidátusi disszertációjának vitájáról. Századok, 1960. 711—716. o. és Urban Aladár ismertetését, uo. 1965. 1296—1301. o. is« yarg a János: A Görgey-kérdéshez. Valóság, 1960. 2. sz. 97—8. 157 Uo. 99—100. o. 158 Uo. 104. 159 Varga szerint Görgei „csak a beavatottak előtt árulta el", hogy ez a belső ellenség a republikánus párt. Meglehetősen fura állítás a nyilatkozat 2., idő előtti republikánus izgatásokról szóló pontjának ismeretében, uo. 102. 160 Varga János: Az áruló. Történelmi Szemle. 1964. 613.
