Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: Görgei váci manifesztumának historiográfiája 849
GÖRGEI VÁCI MANIFESZTUMÁNAK HISTORIOGRÁFIÁJA 885 Szintén 1948-ban tette közzé Sólyom László a Honvéd c. lapban a váci nyilatkozatról szóló tanulmányát, amely mindmáig az egyetlen önálló feldolgozása a nyilatkozat problematikájának. Sólyom Horváth Mihály és Steier munkáira és természetesen a Révai-féle koncepcióra támaszkodott. A nyilatkozat előzményeiről írva Steiert idézi a tisztikar hangulatával kapcsolatban, ám hozzáteszi: ha Windisch-Grätz „nem a feltétel nélküli megadás pallosát suhogtatja" feléjük, hanem egy békülékeny hangú proklamációt intéz hozzájuk, „igen valószínű", hogy a feldunai hadtest tisztikarának nagy része átáll hozzá. Ily módon csupán a herceg intranzigens magatartásán múlott, hogy a hadtest nem bomlott fel. Ezután hosszan idézi Steier véleményét Görgei és a nyilatkozat viszonyával kapcsolatban, de nyomban hozzáteszi: „kétségbevonhatatlanul, tényszerűen kimutatható, a teljes összhang Görgey eddigi fejlődése, tettei és a kiáltvány között". Sólyom szerint az okmány nem azért készült, „hogy a sereget együtt tartsa a további szabadságharcra. Felajánlkozás volt Windíschgraetz felé, gesztus a tárgyalások megindítására". De mivel Görgei nem lehetett biztos abban, hogy a herceg elfogadja e felajánlkozását, Debrecen felé is nyitva hagyta az utat.143 Sólyom ezután bőven ismerteti a nyilatkozatot, majd Horváth Mihály értékelését idézi. Véleménye szerint a nyilatkozattal a sereg politikai szerepet követelt magának, jogot formált a kormány eljárásának bírálatára, követelte a főhatalomnak a sereg és a kormány közötti megosztását. „Azt a tételt állította fel, hogy a hadsereg nem lehet a kormány eszköze. A háború alaptörvényét soha súlyosabban meg nem sértették, mint ezzel a kijelentéssel." A nyilatkozat hangvételéről megállapítja, hogy az átvette „az udvari reakció frazeológiáját", s burkoltan Kossuthot tette meg bűnbaknak. A nevezetes 4., pontra utalva azt állítja, hogy a nyilatkozat felajánlkozás volt a kapitulációra; a sereg nem a kapitulációt kifogásolta, hanem a megkérdezése nélküli kapitulációt. Hozzáteszi még, hogy Görgei sohasem tagadta meg e manifesztumot. Sólyom szerint a nyilatkozat „nyílt pártütés, lázadás a forradalmi kormány és a forradalom ügye ellen". Megemlíti a rózsahegyi tárgyalást is; értékelése szerint a nyilatkozat átnyújtása nem nyers visszautasítás volt, hanem „a túl szigorú feltételekkel szembeni ellenjavaslat ismételt megtétele".144 E tanulmány és a centenáriumi irodalom kritikái már jeleznek egyfajta fordulatot. 48—49 egésze megint (pontosabban, még mindig) nem tartozott a kívánatos örökségek közé, sőt 48—49 egyre inkább ideológiai fegyverré vált a politikai harcon belül. Az új rendszer hivatalos szentje lassan Kossuth lett, az osztálykorlátain felülemelkedni tudó nemesi politikus, aki mert és tudott a népre támaszkodni. Vele szemben ott állt a kevésbé következetes nemesi politikusok csoportja és az áruló 143 Sólyom László: A váci kiáltvány. Honvéd. 1948. 8—9. sz. 45—6. 144 Görgei a nyilatkozatot később többször is kényszerszülte cselekedetnek mondotta: Ludvigh i. m. 148.; Steier: Beniczky. 285. (Görgei beszéde a tiszafüredi haditanácson); Klapka: Emlékeimből. 89. (Görgei és Klapka beszélgetése február 10-én) Irányi Dániel—Charles Louis Chassin: Histoire politique de la Révolution de Hongrie. 1847—1849. Paris, 1860. II. köt. 223—224. о. (Görgei beszélgetése Irányival 1849. március 9-én.). A későbbiekben sem hivatkozott a nyilatkozatra, még a meglehetősen éles hangú 1849. július 2-i emlékiratában sem. (Görgey István i. m. II. 696—8. p. és Steier: Beniczky 179—80.). Sólyom i. m. 47.
