Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
830 PALOTÁS EMIL Berlinből szintén rosszallást jeleztek, érthetően, hiszen Kálnoky magatartása szögesen ellentétes volt azzal, amit a németek kívánatosnak véltek. Oroszellenes határozottságot csak egyetlen esetben hajlottak akceptálni: ha előtte Anglia már sorompóba lépett. Azt, hogy Bécs vezérelje az oroszellenes frontot, saját céljaikkal ellentétesnek deklarálták, hiszen egészen akuttá válna a veszély, hogy összetűző két szövetségesük között választani kényszerülnek. Kálnoky a berlini megrovást természetesen alaptalannak minősítette. De a helyzetet ott nagyon komolynak találták, azonnali szakítástól féltek, és sürgős tanáccsal fordultak a Ballhausplatzhoz: ne feszítsék tovább a húrt, ha konfliktus adódna, nem segíthetünk, nyakunkon a francia háború!6 4 A Kálnoky-beszéd kiváltotta pétervári érzelmi reakció messze több volt múlékony hangulatnál. Wolkensteinnek lett igaza, aki alig egy hónap leforgása alatt immár másodszor esett kétségbe az orosz-osztrák viszony válságosra fordulása miatt. Az orosz sajtó osztrákellenes gyűlölködő kampánya nem csillapult. Ereje csak fokozódott november vége felé, amikorra visszavonhatatlanná vált Kaulbarsz küldetésének csődje. A tehetetlennek bizonyult cári meghatalmazott végül is kénytelen volt valóra váltani fenyegetését, és november 20-án a követség személyzetével és a bulgáriai orosz konzulokkal együtt elutazott a fejedelemségből, miután deklarálta, hogy az orosz-bolgár diplomáciai kapcsolatok megszakadtak. Sajátságos történelmi pillanat volt ez. Európa hatalmassága, a nagy szláv birodalom kényszerült csúfos távozásra az általa teremtett, nagy véráldozatok árán létrehozott „testvéri" szláv országból. A viszony megszakítását orosz részről bizonyára az ijesztgetés eszközeként alkalmazták, hogy az engedetlen szófiai vezetőket sokkolják. Aligha feltételezték, hogy egy teljes évtizedig eltartó ellenséges szembenállás következik belőle. A bulgáriai küldetés szégyenletes kudarcát, az ebben való saját vétkességüket orosz részről nem ismerhették be. Képtelenség is lett volna a fiaskót önmaguk gyarlóságával magyarázni. A pétervári hivatalos kommüniké tekervényes frázisokba burkolta a szomorú valóságot. A szakítás okát a bolgárok gonoszságában vélte fellelhetni: a politikai bűnözők kis bandája, a régensek és a miniszterek akadályozták meg a felszabadító hatalom és általa boldogításra kiszemelt kis testvérnép egymásratalálását, együttlétezésük folytatódását.6 5 A kormánynyilatkozat a kialakult helyzet elfogadását, a cárizmus absztinenciáját adta a világ tudtára, vagyis beletörődést sugallt. Ezt azonban kevesen hitték el. Valószínűbbnek tünt, mint valaha, hogy az orosz birodalom más, erőszakosabb eszközökkel próbálja visszaszerezni az elvesztett, de saját tulajdonának tekintett kelet-balkáni terrénumot. Az orosz okkupáció réme óriási sötét árnyékot vetett a szerencsétlen fejedelemségre. Az erőszak árnyékában sem halványult az európai diplomácia érdeklődése a politikai kibontakozás esélyei iránt. Kezdeményezést e vonatkozásban is elsősorban az oroszoktól vártak. A békülékeny párt Péterváron tett bizonyos erőfeszítéseket, 64 Kálnoky Taverának, nov. 17. HHStA PA III К. 136; GP Bd., V., Nr. 1021. 65 GP Bd., V„ Nr. 995.
