Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
816 PALOTÁS EMIL elnapolását kezdte követelni. Ezzel egyidöben — ami szintén szimptomatikus — fellép a Sztambulov irányította régenstanács ellen, nyíltan illegálisnak deklarálva azt.1 1 Kálnoky egyik esetben sem csatlakozott az orosz felfogáshoz. Mind a választások elhalasztásának, mind az összeesküvő tisztek elengedésének követelését beavatkozásnak minősítette a bolgár belügyekbe, és mivel korábban, éppen orosz kezdeményezésre, abban állapodtak meg, hogy kerülik az ilyesfajta ingerenciát, visszautasította Giers azon kezdeményezéseit, melyek mindkét ügyben a császári hatalmak közös, egyöntetű szófiai fellépését indítványozták.1 2 Viszont a bolgár kormánynak folyamatosan óvatosságot, körültekintő magatartást ajánlott, tanácsolta az oroszokkal való kompromisszumok keresését, a differenciák tudatos élezésének kerülését. Az osztrák-magyar diplomácia a Kaulbarsz-epizód sorsdöntő heteiben nem lényegtelen kurzusmódosítást hajtott végre. Miközben folytatta a hivatalos együttműködést cári szövetségesével, és változatlanul állította, az oroszokkal közösen kívánja felkutatni a válságból kivezető békés utat, gyakorlati tevékenységével kétségbe vonta a korábbi orosz előjogok érvényét a bolgár ügyekben. A mércét ettől kezdve már ' nem a plovdivi fordulat előtti tényleges viszonyok képezték, mint 1885-ig, hanem a berlini szerződés betűi, amelyek tételesen nem rögzítették a cárizmus kivételes helyzetét a fejedelemségben. Kálnoky a berlini alapon kívánta folytatni a császárok szövetségét — ezt viszont Péterváron aligha fogadhatták el, hiszen Bulgáriában éppen a privilégiumok visszaszerzéséért folytatták harcukat. Szeptember végén Kaulbarsz hárompontos követelést terjesztett a régenstanács elé: a puccs óta folyamatosan érvényes ostromállapot felfüggesztését, a választások határidő nélküli elhalasztását, valamint a merénylők megkegyelmezését tartalmazta a lista.1 3 Kaulbarsz nem titkolt célja volt a kormányt az oroszok előtti behódolásra késztetni, a fejedelemség politikai kurzusát olyan vágányra terelni, mely a russzofil túlsúly restaurálásának irányába vezet. Ennek az elképzelésnek csekély kilátása volt a sikerre: a hatalmat gyakorló polgári réteg szilárdan ragaszkodott az önállósághoz. A tábornok ténykedésének csupán egyik részét alkotta a kormánnyal fenntartott hivatalos kapcsolat. Emellett cári küldöttként nagy zajt csapva tolmácsolta Oroszország „akaratát". A fennálló rendszer elítélése céljából gyűléseket szervezett, röpiratokat adott kí, és minden eszközzel élezte a politikai hangulatot, aláásta a régensek tekintélyét. De azok nem engedtek. A három követelésből maradéktalanul csak az első teljesítették, a választások elhalasztását megtagadták, a tisztek sorsáról viszont hajlottak a tárgyalást későbbre halasztani. Az újabb és újabb fejlemények Kálnokyt egyre növekvő nehézségek elé állították. A régi szövetségesi viszonyok folytatására tett ígéretében nagy kockázat rejlett. A sugalmazott német sajtó kitartóan manipulálta a közvéleményt (nem csak " K. Kracsunov: Diplomaticsna isztorija na Balgarija. T. 1. Szófia 1928, 52. 12 Kálnoky távirata Burjánhoz, 111. sz. 1886. szept. 20. HHStA PA XV K. 103. 13 Kracsunov 53—55.
