Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767
TÁNCSICS ÉS AZ 1861-ES AMNESZTIA 793 utóbb, és bizonyosan az Országgyűlésen3 1 emeltetni fognak". „És ha — fejtegette tovább — tekintetbe vétetik azon férfiak csekély száma, akik eléggé bátrak azt kárhoztatni nyíltan, amit kárhoztatnak szívökben — ha más részről mérlegbe vetjük azon emberek nagy számát, akik számításból vagy könnyelműségből, de mindenben csak népszerűséget keresnek, vagy kik a veszélyest veszélyesnek gyengeségből bélyegezni nem merik: igen tartok attól, hogy a Táncsics melletti felszóllalás általános leend, mihelyt azt valaki kezdeményezendi." Ráadásul ez „oly egyén mellett fog történni, aki már 1847-ik évben hütlenségi perbe volt fogva — aki továbbá az 1849-ki forradalombani részvét miatt halálra volt ítélve — s aki mind ezek után felségárulási bűntettbe ismét keveredett, aki tehát az általa eddig követett iránytól alig térend el, mert Ő önvallomásában a forradalmat jogosnak és üdvösnek, eddigi eljárását pedig erénynek tartja". Igaz—jegyzi meg Kossalkó — „szónoki tehetsége nem lévén, ezzel ugyan nem árthat, de a Sajtó azon eszköz, amelyet mások és saját veszélyére használhat". Mindezeket mérlegelve, Kossalkó arra a következtetésre jutott, hogy „tanácsosnak látszanék egy részről minden epés felszóllalásnak elejét venni, más részről pedig Táncsicsot minden eshetőségre ártalmatlanná tenni". Ennek kivitelezési módjaként veti fel és ajánlja az országbírónak mérlegelésre ötletét: „nem lehetne e Táncsics részére azon tekintetből, hogy egyik szemére egészen megvakult, a másik pedig veszélyben forog, a legfelsőbb megkegyelmezést aképp eszközölni, hogy Táncsics Mihály valamely, a magas Kormány által kijelelendő biztos helyen bizonytalan ideig tartózkodjék, oly felvigyázás alatt, hogy alkalma ne lehessen a sajtót használhatni". Javaslata célszerűségét még azzal a két indokkal is megtámogatni igyekezett a főtanácsos, hogy egyrészt — bár Táncsicsnak felesége és két gyermeke van, de — „ezen család oly takarékossághoz van szokva, miként még azon esetre is, ha Táncsicsot családjával együtt tartási költséggel ellátni kellene, ezen kölcség csak kevésre rúgna," másrészt ennek az „internálás"-nak úgyis „csak a kedélyek lecsillapultáig" kellene tartania. Kossalkó már átadta fenti szakvéleményét Apponyinak, amikor rájött: „tüzetesen" nem taglalta, csupán érintette azt a kérdést, hogy nem kellene-e Táncsics büntetését leszállítani akkor, ha végül is nem sorolják őt a megkegyelmezettek közé. Ezért pótlólagos nyilatkozattal egészítette ki véleményét: a legfelsőbb kézirat eleve magában foglalja a fenti kérdés megoldását. Tudniillik: ha az amnesztiát nem találják Táncsicsra alkalmazhatónak, akkor a Legfelsőbb Bíróságnál igenis eszközölni kell büntetésének mérséklését, „mivel ő a közcsendháborítási bűntettre nézve megkegyelmezés alá esik", és így büntetése „csak a felségárulási bűntett tekintetében" határozandó meg.3 2 31 Az országgyűlést az uralkodó elhatározásából 1861. április 2-ára egybehívó körrendelet éppen január 21-én kelt. — Egyébként nem csalt Kossalkó előérzete: az országgyűlésen valóban szóba hozták Táncsics „törvénytelennek" bélyegzett fogvatartását is. (Vö. Szabad i. m. 486—487.) 32 Vay megkeresése és Kossalkó szakvéleményei: MOL, Országbírói Hivatal Elnöki iratai (O 125), 1861:177.
