Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Solt László: 1787. Az amerikai történetírás évszázados vitájának újabb állomásai. (Ism.: Csillag András) 749
749 TÖRTÉNETI IRODALOM birtokos családok származását egy-egy kivételesen szerencsés vagy kivételesen gazember nincstelen ősig visszavezető elbeszélések segítettek ébren tartani a helyiek emlékezetében. A mindennapi realitás azonban - s erről szól a könyvecske nagyobbik fele - az üzemszervezetében is, technológiai felkészültségében is, termelési stratégiájában is tradicionális parasztgazdaság megteremtésének végül is sikeres, lényegileg mégiscsak a paraszti konzervativizmust példázó kísérlete. Janó Ákos munkájának igazi jelentőségét a paraszti életfelfogás értelmében sikeres, a társadalomtörténet tapasztalatai szerint azonban sorsszerűen a hagyomány vakvágányára tévedő, a kor kihívásait felemásan fogadó „pionír-kísérlet" felfedezésének lehetősége adja. A „homok hőseiről": a parasztkertészekről szóló eposzok után a változások évtizedeinek ezt a különös kettősségét is hasznos lesz a szerzőéhez hasonló alapossággal dokumentálnunk. Szilágyi Miklós SOLT LÁSZLÓ 1787. AZ AMERIKAI TÖRTÉNETÍRÁS ÉVSZÁZADOS VITÁJÁNAK ÚJABB ÁLLOMÁSAI Budapest, Akadémiai Kiadó. 1985. 151 1. Értekezések a történeti tudományok köréből, 106. A történeti irodalomból ismert, hogy az 1777-es alkotmány a tizenhárom észak-amerikai volt gyarmati állam között csupán laza konföderációt létesített, érintetlenül hagyva azok szuverenitását. A függetlenségi háború befejeztével (1783) az új államalakulatban nem ért véget a forradalmi folyamat. Ezekben az években ment végbe az amerikai „dicsőséges forradalom", amely mind a királypártiakkal, mind a tömegekkel szemben véglegesen megerősítette a nagyburzsoázia és a vele szövetséges ültetvényesek gazdasági és politikai helyzetét. A béke első éveiben azonban fenyegető volt az adóktól, pénzértéktelenedéstől szenvedő, elszegényedő tömegek fellépése. Maga a farmer-réteg is súlyos gazdasági válságot élt át, eladósodott. így azután 1786-ban például nemcsak a radikális népi mozgalmak csúcspontját jelentő Shay s-felkelé s döbbentette rá a burzsoáziát és az ültetvényeseket közös érdekeik védelmére egy eró'sebb államszervezet létrehozása vált szükségessé. Ennek formáját a szövetségi államfüggetlenségi háborúból - forradalmi tevékenységük révén - megnövekedett politikai öntudattal kikerülő rétegek természetesen azon voltak, hogy politikai jogaikat a továbbiakban is megőrizzék. Az 1787-ben bekövetkezett alkotmánymódosítás előzményeihez tartozott még az is, hogy az új államok gazdasága komoly nehézségeket élt át, melyek nemcsak a tömegek életszínvonalán éreztették hatásukat, hanem akadályozták a győztes burzsoázia fejlődését is. Az ipari vállalkozóknak szükségük volt egy erős kormányzat támogatására, a kereskedőknek érdekük fűződött az államok közti vámkorlátok megszüntetésére. A burzsoázia minden rétege számára fontos volt az infláció megállítása. Az 1787-es új alkotmány kiküszöbölt egy sor gazdasági rendellenességet, a szövetségi kormányzatnak adókivetési és kereskedelemszabályozási jogot adott, lehetővé tette az ipar védelmét, a Nyugat felé való terjeszkedést, a hitelek és a pénz védelmét. A philadelphiai Alkotmányozó Konvenció azonban kizárólag a burzsoázia és az ültetvényesek képviselőiből állott, a forradalmi demokraták hiányoztak a küldöttek soraiból. A farmerek ellenségesen néztek a Konvencióra, melynek küldötteit a felnőtt lakosság negyede választotta meg. A nép fékentartására és a tőkés érdekek megfelelőbb védelmére egy eró'sebb államszervezet létrehozása vált szükségessé. Ennek formáját a szövetségi államban találták meg, amely a részállamok szuverenitását bizonyos pontokon korlátozza. A föderatív kormányzat részei lettek: a törvényhozó kongresszus (szenátus és képviselőház), az elnök, aki a végrehajtó hatalom irányítója és egyben államfő lett, továbbá az elnök által kinevezett miniszterek, akik nem felelősek a kongresszusnak. Sajátos, a törvényhozást ellenőrző és felülvizsgáló szerepet kapott a Legfelső Bíróság, az igazságszolgáltatás legfőbo szerve. A politikai élet minden egyéb mozzanatát az egyes államok hatáskörébe utalták. A 19. századi liberális irodalom, pl. a francia Tocqueville, erősen idealizálta az észak-amerikai alkotmányt, elfeledkezve arról a rendkívüli nagy hatalomról, amit a négy évre megválasztott elnöknek adott, és arról a viszonylagosan alárendelt szerepről, amit a képviselőháznak biztosított. Az új alkotmányban az üzletemberek, spekulánsok és rabszolgatartók gazdasági jogai nyertek említést, a Függetlenségi Nyilatkozat (1776) demokratizmusából semmi sem maradt. Az alkotmány ratifikálása után persze megindult ellenfeleinek, az antiföderalistáknak a harca annak módosításáért. Jeffersonéknak 1789-ben sikerült azokat az általános emberi
