Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 73 hogy a fogyasztási iparágakból csoportosítanak át férfi munkaerőt, csak egyetlen megoldás kínálkozott, a nők mind teljesebb munkába állítása. A munkáspárt viszont — a szakszervezetekkel való szoros kapcsolatai miatt is —, éppen az első világháború keserű tapasztalatai alapján, igyekezett elkerülni, hogy olyan kényszerítő intézkedéseket hozzanak, melyek teljesen eltekintettek a munkások érdekeitől. Ennek következtében nagyon vonakodva hozták meg a szükséges intézkedéseket, mint pl. a foglalkoztatási rendeletet, amely előírta a korábban az iparban foglalkoztatott dolgozók és a nők különböző korcsoportjainak regisztrálását. Mindennek következtében 1941 áprilisa és novembere között mintegy 200 000 új munkaerőt lehetett átcsoportosítani a fegyverkezési iparágakba. 1942 elején a nők foglalkoztatására vonatkozó rendelet előírásai szerint a 20 és 30 év közötti nők csupán a hivatalos munkaerőközvetítő hivatalok útján vállalhattak munkát. Természetesen ennek a rendkívül óvatos munkaerőpolitikának megvoltak a hátrányai. Bizonyos szakmunkákban állandó volt a munkaerőhiány. A gyorsan felépített fegyvergyárak nem tudták elérni a teljes termelési kapacitást, és az állandó német légitámadások következtében éppen a fegyvergyártás szempontjából legfontosabb ipari területekről rendkívül erős volt a munkaerőelvándorlás. 1941 előtt mégis azt mondhatjuk, hogy bármily súlyos is volt a munkaerőhiány, mégis az elsősorban bizonyos területekhez vagy egyes szakmákhoz kapcsolódott. 1942-től általánossá vált, s úgy tünt, a munkaerőforrások kimerültek. A háború Távol-Keletre történő kiterjedése miatt a hadseregbe további 2 millió férfi vonult be, s a jövő nagyon sötétnek látszott. Az egyetlen kínálkozó megoldásnak a nők nagyobb arányú mozgósítása volt, melynek értelmében ilyen értelmű törvényeket és rendeleteket hoztak. Egyrészt 1942 októberében erősen korlátozták a felmentési kategóriákat. Másrészt a munkaerő összeírását kiterjesztették először a 18—45 évig, majd 50-ig. A következő évben így 1 millió új munkaerőt sikerült mozgósítani, és rekordlétszámot értek el, mely 4 millióval meghaladta az 1918-as csúcsot. Ekkor már a lakosság közel 1/3-a szolgált a hadseregben és a közvetlen fegyverkezési iparágakban, további 16%ot dolgoztatott az ún. második ipari kategória, mely az alapvető nyersanyagokat termelte. így azt mondhatjuk, hogy a lakosság közel fele közvetlen részese volt a gazdaság mozgósításának. Mindez olyan körülmények között történt, midőn a férfiak munkaidejét 48-ról 54,1 órára hosszabbították meg, a nőkét 44,2-ről 46,9 órára.65 Kétségtelen, a fegyverkezési és hadianyag iparágakban a munkaerő létszámának növekedése rendkívül tekintélyes volt. A gépiparban és az ehhez kapcsolódó ágazatban 75%-kal több munkás dolgozott. A hajóépítésben, a különböző vegyi és robbanószergyártásban a munkáslétszám több mint kétszeresére emelkedett. A munkaerő létszámának növekedéséből 40% az ún. királyi fegyvergyárakban dolgozott, azokban a közvetlen állami ellenőrzés alatt álló üzemekben — pl. a 65 W. Hancock and M Gowing: British War Economy. London, 1949. 454.
