Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

720 BESZÁMOLÓ A magyar kultúra — a török felületi behatása ellenére — megmaradt európainak, s továbbra is onnét várta és kapta a termékenyítő impulzusokat. Szakály Ferenc, mérlegre téve a magyarországi török uralom negatívumait és pozitívumait, egyértelműen az előbbi mellé tette le voksát: „Magyarország kegyetlenül nagy árat fizetett azért a néhány (kuriózumért). . ., ami a törökök hagyatékából a kurta nyereség rovatba könyvelhető." Dávid Géza a történettudomány kandidátusa, az ELTE adjunktusa előadásában -„A török uralom korának demográfiai változásai Magyarországon" — szorosan kapcsolódott Szakály Ferenc ez irányú megállapításaihoz, noha még az ő számításainál is óvatosabban, mondhatni pesszimistábban ítélte meg az ország lakosságának számát. Szerinte a 16. századvégi lélekszám nem haladta meg a Mátyás-kori 3,5 milliót. A 17. században folytatódott a kedvezőtlen irányú folyamat, s a század végén élő 4 millió lakosnak már alig a fele volt magyar. Hofer Tamás néprajzkutató, az MTA Néprajzi Kutatócsoportja igazgató helyettese, „Oszmán kulturális hatások Magyarország művelődésében" c. referátumában a magyar paraszti műveltségre gyakorolt török hatást összegezte. A török hímzett selymek, szőnyegek és egyéb luxusjavak csak nagyon szűk társadalmi rétegben ugyan, de igen elteijedtek, közkedveltek voltak az egész korabeli Európában, így Magyarországon is. A parasztság „feje fölött" azonban ezek forgalma és művészeti hatása mintegy csak átsuhant. Mivel a hódoltságban olyan etnikus rétegeződés alakult ki, amelyben „a társadalmat nem a közös értékek és célok, hanem az erő és a szabályozás tartotta össze", nem alakulhatott ki békés etnikus és kulturális szimbiózis; a népcsoportok — magyarok, törökök és a beköltöző délszlávok — görcsösen ragaszkodtak a maguk szokásaihoz, mely végül is a nemzetként való fennmaradást jelentette. A magyarok sem öltözetükben, sem kézműipari használati tárgyaikban vagy azok díszítőmotívumaiban, de még gazdasági kultúrájukban sem váltak törökössé. Komoly hatások persze érték — például: a vörös borszőlő termesztése ekkor terjedt el országszerte; a bőrkikészítésben és csizmadiamesterségben is sokat tanultak a török iparosoktól, mind a csizmának, mind a papucsnak a neve is, a formája is török eredetű —, de ezek alapvetően nem változtatták meg a magyar parasztság sajátos kultúráját. Az előadó végezetül a hódoltságnak a magyar paraszti műveltségre gyakorolt hatásmechanizmusa másik oldala felől közelítette meg a kérdéskomplexumot azzal, hogy felvázolta az Alföld különleges történeti fejlődési szakaszait. Az alföldi településhálózat ritkulása már a 14—15. században elkezdődött, de a török hódoltság alatt vett igazán óriási lendületet: a népesség drasztikus csökkenésével hatalmas területek váltak alkalmassá a jórészt nyugati exportra irányuló marhatenyésztésre. A 16—17. században játszódott le a magyar történelem legdöntőbb folyamata, az ország bekapcsolódása a kialakulóban lévő világgazdasági rendszerbe. S mivel e bekapcsolódásnak a legfontosabb színhelye éppen a pusztásodó, marhatenyésztő Alföld volt, — paradox módon — a törökök is hozzájárultak ehhez a folyamathoz. Tehát az oszmán uralom legtartósabb hatása — már ahol a népesség nem cserélődött ki — itt érvényesült; az egykori hódoltság évszázadokig az ország egyik legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági területe volt, hogy aztán a szinte falvak nélküli mezőgazdasági tájegység — városok és ipari központok híján — „az elmaradottság konzerválójává" váljon.