Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705
BESZÁMOLÓ 721 A konferencia zárszavát Kosdry Domokos akadémikus, a MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója mondta el. Az üléseken sokféle előadás hangzott el, de egy dologban valamennyi egyértelműen összecsengett: Buda visszavívását nem lehet helyi eseményként értékelni, mert valóban ez bontotta meg az Oszmán Birodalom kereteit. Már a kortársak is felfigyeltek 1686 jelentőségére a Habsburg Monarchia életében. Az eseményt nem pusztán magyar, hanem szélesebb, nemzetközi összefüggéseiben bemutatni, értékelni — ez legfőbb feladatunk, és e célt szolgálta e nemzetközi szimpozion is sok-sok hasznos hazai és külföldi előadással és hozzászólással. Kosáry Domokos először a népesség-etnikum-, majd a gazdasági-társadalmi viszonyokat érintő kérdésekre reflektált. Az ország lakosságának korabeli számát még az előadások is különféleképpen értékelték. A szakirodalomban sincs összhang: a legújabb összefoglalóban — Magyarország története, 1526-1686-ban — Makkai László a korábbi megállapításokkal teljesen ellentétes nézeteket vall. A kérdés még ma sincs megnyugtató módon tisztázva — ez lenne egyik legfontosabb feladatunk —, annyi azonban bizonyosan megállapítható, hogy a török uralmat a pusztulás felelőssége alól nem lehet felmenteni. A mezővárosok fejlődésének értékelésénél is ugyanez a probléma: azok nyilván a török nélkül is fejlődtek volna, legfeljebb kevesebb földterülettel. Egyébként a három alföldi mezőváros — Cegléd, Kecskemét és Nagykőrös - lélekszáma egyáltalán nem támasztja alá azt a sokat emlegetett „nagy virágzást". A földesúri gazdasági szervezés leépülése a termelésben óriási lépéshátrányt eredményezett a török uralom alatt lévő területeken. A politikai viszonyok értékelésénél az abszolutizmus és a rendiség harcát nem elszigetelten, hanem egymás kölcsönhatásában kell vizsgálni; a rendiség ugyan elavultabb intézményrendszert képvisel, mint a központosított hatalom, de nemzeti tendenciát is hordoz. Az előadó külön kitért a kis államok problémájára. Magyarország a Hunyadiak korában még a nagyobb hatalmak között szerepelt, s nem minden alap nélkül rivalizált a Habsburgokkal annak eldöntése végett, hogy melyik legyen a kisebb népeket a török ellen összefogó hatalom a Duna-medencében. A fejlettebb viszonyok és a töröktől való nagyobb földrajzi távolság azonban hosszú távon eldöntötte a kérdést: Magyarországnak végül is csak egyetlen lehetősége maradt — és ez lett a végeredmény — önálló államként beépülni a Habsburg-birodalomba. Behódolni a töröknek — ez nem volt valós alternatíva, mert egyet jelentett volna a nemzeti identitás feladásával. Az 1670-es évek retorziói eljuttatták a magyar rendeket odáig, hogy kezdték elveszíteni politikai realitásérzéküket, így Thököly felkelése csak 1683-ig volt pozitív, mert az ország négy részre szakítása, valamint a török vazallusság nyakbavétele miatt menthetetlenül buknia kellett. Rákóczi Ferenc nem az ő hagyományait folytatva indult harcba (1703—1711), hanem a Habsburg monarchia rossz belső berendezését kérdőjelezte meg. Összegzésképpen elmondható, hogy Buda visszavívása a magyar gazdasági, társadalmi és nemzeti fejlődést tette lehetővé. Háromszáz évvel a nagy történelmi esemény után „az 50 ezer keresztény halott és az egykori ellenfelek emléke előtt egyaránt tisztelgünk a béke és a kiengesztelő dés szellemében". J. Ujváry Zsuzsanna
