Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

BESZÁMOLÓ 719 Vaselin Traikov (Bulgária) a nagy győzelemnek, melynek híre a távoli, világtól elzárt kolostorokba is eljutott, bulgáriai hatását elemezte: 1686 után több törökellenes felkelés is kitört. Marcus Köhbach (Ausztria) az ellenfél oldaláról mutatta be Buda elfoglalásának jelentőségét egy ismeretlen török siratóének alapján. A kesergő dal Budát második Bagdadnak nevezi. Jellemző, hogy a birodalom hanyatlásával párhuzamosan egyre több, ehhez hasonló siratóének született. A tanácskozás záró témakörének - a török uralom hatásának - összegzését Szakály Ferenc kandidátus, a MTA Történettud. Intézet osztályvezetője „A magyarországi török uralom mérlege" c. előadásában végezte el. A 16. században elkezdődött, majd a 17. században visszafordíthatatlanná váló, az ország fejlődésére nézve kedvezőtlen folyamatok mind a népességszám, a településhálózat, az etnikai összetétel, mind a gazdasági, társadalmi és politikai változásokban megmutatkoztak. Minden egyes hadjárat során — melyből minden generációnak kijutott legalább egy — sok ezer ember esett áldozatul a harcoknak, rablásoknak, fosztogatásoknak. De míg a rövid háborúkat viszonylagos békeidőszakok váltották fel, addig a népesség spontán reprodukcióképessége ki tudta egyenlíteni a veszteséget — így volt ez egész Európában. „Az eredeti magyarországi népesség katasztrófája az ún. tizenötéves háború (1593—1606) idején következett be"; az itt-telelő tatárok esztelen, barbár szenvedélyeinek kiélése azonban betetőzte az évtizedek óta tartó folyamatot - megyényi területek váltak lakatlan pusztasággá. A Mátyás-kori 4 milliós Magyarország mintegy kétszáz évvel később is csupán ugyanannyi lélekszámmal bírt, s ebben már benne foglaltatik a bevándorlás is. Ez azt jelenti, hogy a magyarság a török uralom alatt nemcsak a teljes szaporulatát, hanem alaplétszámának egy részét is elvesztette. A középkori településszerkezet is megbomlott; a török megszállás kikezdte a magyar városok hierarchikus hálózatát, majd bekövetkezett annak fokozatos leépülése. A 16. századi agrárkonjunktúra erős eijedést indított meg a gazdasági életben, de a tizenötéves háború ezt is tönkretette, mint ahogy a kereskedelem is évszázadokra beszűkült. A Mohács előtti magyarság — az összlakosságnak mintegy 75—80%-a — jórészt az országnak a mezőgazdasági művelés szempontjából a legalkalmasabb, középső részét lakta. Az oszmánok benyomulása után azonban ez a kedvező elhelyezkedés a visszájára fordult; az ellenség a jórészt magyarlakta síkságokon és folyóvölgyekben nyomult előre, így a magyar etnikum pusztult, míg a nehezen megközelíthető hegyekben élő nemzetiségek jóval kevesebbet szenvedtek, és számbelileg gyarapodtak. A lakatlanná vált területeket benépesítették, és a szerb bevándorlás is ekkor vált óriási méretűvé. „A magyarság elvesztette . . . spontán asszimilációs erejét saját államterületén. .. — végső soron itt lelhetők fel Trianon gyökerei is." Az előadó hangsúlyozta, hogy alapvetően a török és nem az idegen zsoldosok voltak a felelősek a magyar föld pusztulásáért — a katonai kihágást, önkényt Nyugaton már valamelyest limitálták, amikor a török segédhadak a felégetett föld „taktikáját" alkalmazták. „A török hódítás volt a betegség, a vele küzdő nyugati és magyar katonaság a láz, amely ugyan szükséges a betegség leküzdéséhez, de közben maga is igénybe veszi a megtámadott szervezetet, sőt. .. maga is okozója lehet romlásának."