Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

BESZÁMOLÓ 713 hanem kitartó, építő munkára volt szükség. Így kaphattak Magyarországon nemesi kiváltságot azok a bevándorlók, akik otthon efajta megtiszteltetésről még csak nem is álmodhattak volna. 1754-ben, az ország gazdasági és katonai konszolidációjának befejeztével Mária Terézia — elrendelvén egy országos nemesi összeírást — lezárta ezt a hosszú folyamatot. Vojtech Kopöan (Csehszlovákia) az oszmán uralom utolsó éveiről beszélt. A felső-magyarországi megyékben élő parasztok súlyos adóztatása és az ott vonuló hadak pusztítása a korábbiakhoz képest még elviselhetetlenebb terheket rótt a lakosságra. Jaroslav Macek (Csehszlovákia) a Királyi Magyarország külpolitikai kapcsolatrendszerét elemezte a Habsburg-uralom alatt élő Cseh Korona országaival. Hangsúlyozta, hogy Csehországban a Habsburg-uralomnak a számos, helyi jellegű összeesküvés mellett volt ugyan egy komolyabb, passzív rezisztenciát folytató ellenzéke is, de az uralkodó a megtört és jórészt idegen nemességgel feltöltött rendeket annyira kézben tudta tartani, hogy abszolutista törekvéseit nyugodtan irányíthatta Magyarország és a Balkán felé. A hozzászóló részletesen elemezte a kivégzett Zrínyi Péter fiának, Jánosnak cseh és sziléziai kapcsolatait. A konferencia harmadik témakörében, amely a nagy évforduló konkrét eseményeihez a legközvetlenebbül kapcsolódott, Wellmann Imrétől, a történelemtudomány doktorától hallhatunk igen részletes előadást „Budavár visszavétele" címmel. Az európai közvélemény jól felismerte, hogy Buda vesztével (1541) a török már közvetlenül fenyegeti Közép-Európát. A következő évben egy német birodalmi sereg megpróbálkozott a visszavívásával, de a sikertelenség következtében gyorsan kialakult az új álláspont: nincs remény Buda visszaszerzésére, így Magyarországon kell védelmi rendszert kiépíteni az oszmán hódítás megállítására. Európa hamar belenyugodott az országnak eme védőbástya-szerepébe, sőt elismerésben sem volt hiány. Valójában azonban, Európa passzivitása miatt, fordított helyzet állt elő; az ország fővárosa lett „az iszlám erős védőgátja" - ahogyan azt Evlia Cselebi leírta. Európa nem is mozdult, míg csak a váratlan és mindenkit meghökkentő kahlenbergi győzelem fel nem ébresztette. Ettől kezdve ismét fontos lett, hogy Buda kinek a kezén van. Az elkövetkező évben megindított ostrom azonban nem volt kellően előkészítve; sem az ellátás, sem az emberanyag, sem a tüzérségi felszerelés és taktika nem volt megfelelő, így a török felmentő sereg megérkezése csakis a császáriak két tűz közé szorulását és súlyos veszteségeit eredményezhette. A várnak ugyan voltak sebezhető pontjai, de azokat akkor a császáriak még nem tudták kellően kihasználni. Az 1684-ben elszenvedett vereség azonban nem vette el a harci kedvet, sőt „ az iszlám fanatizmussal szembeszegülve végre a keresztényi összefogás is éledezni kezdett Európa népeiben". XI. Ince pápa védnöksége alatt létrejött a Szent Liga, amely már az 1685. évet sem hagyta eredmény nélkül elmúlni, 1686-ban pedig Lotharingiai Károlynak, a bécsi háborús párt fejének Buonvisi bíboros, bécsi nuncius segítségével sikerült keresztülvinnie, hogy Lipót császár végül is a háború folytatása mellett döntsön. 1686-ban az ostromlók megszívlelték a korábbi keserves tapasztalatokat, és idejekorán, jóval nagyobb és viszonylag megfelelően felszerelt sereggel fogtak a jól kidolgozott hadműveletek végrehajtásához. A sikerben nagy része volt a császári csapatok jó ellátottságának. E súlyos terheknek több mint kétharmadát a már több évtizedes harcokban