Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

708 BESZÁMOLÓ csak addig és oly módon, ameddig és ahogyan az a francia érdekeknek megfelelt. Abban a pillanatban, amikor Thököly hivatalosan is a török szövetségese lett, a francia politika is visszalépett a nyílt színről; az európai közvélemény — a protestánsokat is ideértve — egyértelműen és egyetemlegesen fordult a kuruc fejedelem ellen, sőt a Magyarországról korábban alkotott, elvitathatatlan képet is — „a kereszténység védőbástyája" pozitív szerepét — meghamisította. A protestánsok szimpátiája a török-szövetséges Thököly iránt csak Angliában, a whigek részéről maradt meg. A francia külpolitika a küzdelmet hatalmi és nem vallási harcnak fogta fel ugyan, de a megváltozott körülmények között XIV. Lajos sem vállalhatta tovább a nyílt törökbarátságot, mert jóhíre már nagyon is megtépázódott. A közvélemény egyébként sem volt még érett azon eszme elfogadására, mely szerint egy legitim uralkodó ellen fel lehet kelni. A nemzetközi gazdasági kitekintés, majd az európai hatalmi viszonyok és bonyolult érdekszövevények mélyreható elemzése után a keleti nagy ellenfélről, a Török Birodalomról és vazallus államainak gazdasági és politikai helyzetéről, kapcsolatairól Káldy-Nagy Gyula a történettudomány doktora, egyetemi tanár beszélt. Összefoglalásában - „Az Oszmán Birodalom és vazallus államai az 1680-as években" - rámutatott a legújabb kutatási eredményekre: a hanyatlásnak a 17. században kicsúcsosodó jelei lényegében már az előző évszázadban is megvoltak; a 16. században is voltak janicsárlázadások, előfordult a zsoldfizetés elmaradása, sőt 1595—96-ban, nem egészen 22 hónap alatt hét nagyvezér váltotta egymást. Vagyis „ezek a szimptómák a 17. században nem annyira a hanyatlást, mint inkább a fejlődés stagnálását jelzik". Természetesen emellett voltak olyan jelenségek is — pl. a központi irányítás rugalmatlansága, a pénzügyi adminisztráció elsekélyesedése —, amelyek a 16. századi helyzethez viszonyítva már nem csupán a stagnálást, hanem kifejezetten a visszaesést mutatták. Míg a 16. században az állami birtokok összeírását általában 10 évenként megismételték, 1613-tól kezdve egyszerűen átmásolták a korábbi összesítéseket. A birodalom számára pótolhatatlan veszteség volt, hogy kereskedőik a 17. század végére végleg kiszorultak a levantei kereskedelemből. A birodalom egyetlen európai szövetségese a hatalmas és népes Franciaország volt, noha az mindig óvakodott a nyílt fegyveres kiállástól. Ez esetben azonban a szövetségi látszat keltése is nagyon fontos volt. A birodalom vazallusállamai közül csak Raguza, Havasalföld, Moldva, Erdély, a Krími Kánság, majd Thököly Felső-Magyarországa volt többé-kevésbé szövetséges is, noha megbízhatóságuk nagyon is kétes és változékony volt. Ez alól még a Krími Kánság — az egyetlen szövetséges, amely nem volt köteles adót fizetni — sem volt kivétel. Káldy-Nagy Gyula végül kitért egy kevésbé ismert adat részletezésére; Bécs ostrománál Alsó-Ausztria lakosságát óriási veszteség érte: 30 ezer halott és kb. 84 ezer elhurcolt ember, köztük 56 ezer gyermek. E szörnyű dúlás emléke és a rémült menekülés sokkal inkább ösztönözhette Lipót császárt Buda visszavívására, mint a törökök bécsi veresége. Hazai György akadémikus előadása („Az oszmánok és Európa: az egymásról alkotott kép") a birodalom és a kontinens kapcsolatának történetét boncolgatta. A nikápolyi csata (1396) és Buda visszavívása (1686) között eltelt mintegy 300 évben uralkodó török-kép legfontosabb és legstabilabb eleme a félelem volt, melyet egyfelől a megfelelő információ hiánya, másfelől a tudatos manipuláció, eltorzítás és a „pogány" ellenség rossz